Haldoklik a szociáldemokrácia. Megölik.



Újabb botrány az SZDP-ben...
Tegnap Harsányi Pétert választatta meg néhány szorgos kéz az SZDP "elnökének".
Ez persze nem "hír", de az már igen, hogy a mítingen csak olyan személyek tucatjai vettek részt, akik a Kúria ítélete szerint 2010 december eleje óta jogellenesen használják a párt nevét és forrásait, így ez az újabb skandalum nem csak hogy nem öregbíti a szociáldemokrácia jó hírét, de tovább is szaporítja a párt dicstelen, önjelölt vezetőinek össz-baloldal ellenes tetteit.
 
A rendezvényt a 2010 decemberében a pártból jogerősen kizárt Bácskai Sándor ex-főtitkár, ex főpénztáros - aki azóta is a párt vezetőjének hívatja magát a különféle fórumokon - igyekezett megakadályoztatni a TEK kommandósaival, de azok azt leszámítva, hogy annak rendje és módja szerint lezárták a helyszínt, más beavatkozásra nem kerítettek sort.
Így és ezért Harsányi Pétert a párton kívüli lelkes közönség közfelkiáltással nevezte ki új "szociáldemokrata" vezérnek. Abszurdisztánban ez teljesen normális.

A Harsányi Pétert ismerő öreg szocdemek szerint az új "vezér" politikai múltja állítólag az MSZMP-ben kezdődött, majd a munkásőrségben ért csúcspontra.
Részese volt a párt 2010 decemberi megtámadásának, ahol még Bácskai ex főtitkár, ex pénztáros volt a vezénylő karmester, - ezért is nem értjük Bácskai TEK-et is mozgósító aktív és kétségbeesett ellenkezését a kinevezése ellen.
Bácskai hálából tisztséget is adott neki, amit Harsányi annak ellenére is elfogadott hogy tudta: a párt kizárt tagjai és vezetői nem jogosultak efféle ajándékok osztogatására.

Harsányi mentségére legyen mondva, hogy más párton kívüli is bekerült akkor Bácskai kosarába, pl a minap kinevezett Trombitás Károly is, aki abszurd módon az MSZDP oszloposaként került az SZDP vezetői posztjára.
Mostanában az ismert politikai tevékenysége keretében a Bácskai által a 2010-es puccs alatt "magántulajdonába vett" párthonlapot kezelte (szdp.hu), ahol a párt szöveges ismertetésében nemes egyszerűséggel az SZDP-t "piacpárttá" avanzsálta. (Szegény Mónus, Malasits és mások forgnak is a sírjukban rendesen)
Szerencse hogy ez a rendezvény se Kongresszus volt, hiszen születéshez bábát, és nem sírásókat szokás kihívni.
Sríva-röhögve várjuk a fejleményeket..

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

Amit a magánállamról mindenkinek tudnia kell.

HAZA, VAGY HALÁL! Hasta siempre commandante Che!