Én szerintem.

Tissztelgés a KKP hősei előtt - a tartó tisztek kedvéért. Naponta jelenik meg az interneten egy tényfeltáró írás Orbán Viktor Mihály diktátor hajdani állambiztonsági tevékenységéről, és ügynöki, (spion) múltjáról, ami miatt még jó sokáig nem fogják az ügynökaktákat nyilvánossá tenni Magyarországon. Mert azokból nem csak a megfigyelők, és a megfigyeltek nevei derülnének ki, hanem a rendszerváltás valódi története is körvonalazódhatna, amit ma a hivatalos történetírás óvakodik még csak közelítőlegesen is megfogalmazni. Épp az imént ugrott fel a  civilhetes.net  egyik tényfeltáró  cikke   a képernyőmre. Semmi meglepő nincs ebben számomra, hiszen cselekvő részesként azon kevesek - talán boldogtalan átkozottak - közé tartozom, aki elég sokat (persze még mindig nem eleget) tud az események akkori - valódi - folyásáról. Sokáig nem értettem, hogy a titkos szolgálat miért épp Orbánt és Lévait favorizálta az MSZMP KB ócska, és jellemtelen hazaárulásának végrehajtása közben. A

Göncz Árpád író. A magyar történelem tele van tragikus kimenetelű vezetői döntésekkel, amik évszázadokra meghatározták a magyar nép sorsát. Sokkal negatívabban, mint ahogy az a dolgok normális folyása esetén történhetett volna. Mert „kis nép vagyunk” a nagy népek örök harcában, s Fajsz király óta nem volt elég bátor és eléggé okos vezetőnk ahhoz, hogy távol tartson minket ettől a véres küzdőtértől. Ezt az ezeréves sorstragédiát is lehet azonban fokozni, amire a XX. század végén zajlott események nem csak például, de örök mementóul is szolgálnak: az 1301-ben gyarmattá változott Magyarország lakói két (vesztes) szabadságharc után, az 1990-ben elnyert függetlenség néhány napja alatt, önként hajtották újra rabszolgaságba a fejüket. A Szovjet világhatalom miután sorsára hagyta a szövetségeseit – köztük minket, amiről ITT és ITT olvashattál – lehetősége nyílt a magyar társadalomnak egy többpárti, a liberális parlamenti demokrácia szabályai szerint működő független, európai állam