Én szerintem.

Ahogy azt te is tudod, hazánk, Magyarország mára a tönk szélére került a szélső-liberális elvek mögé rejtőző orbáni bandák dúlása miatt. Százezrek sorsa fordult sanyarúra és nyomasztó kilátástalanságba, amire megoldást csak egy sürgősen bekövetkező kormány,- és az azzal egy időben megvalósuló politikai és gazdasági rendszerváltás hozhat. Tapasztalati tény azonban, hogy a homogén jobboldali parlament liberális ellenzékére nem számíthat az ország lakossága, mert épp úgy ígéreteken át tartják fenn a népszerűségüket mint korábban orbán, de valódi, - tudományosan megalapozott, védhető,- gazdasági és társadalmi tervvel vagy vízióval nem rendelkeznek. Sőt. A legtöbben a leghangosabbak közül már bizonyították is korábban, hogy teljesen alkalmatlanok az ország vezetésére. A közösségi oldalakon százezrek adnak naponta hangot az elégedetlenségüknek, miközben naponta érkeznek már az aggasztóbbnál aggasztóbb hírek a gazdaságról, és az ország piaci és szociális mélyrepüléséről. Egyre

Az I. világháborút lezáró un. Trianoni Békeszerződés évfordulóján a vixos bajszú, keresztény úriemberré álcázott ex-sztalinista magyar parlamenti házelnöktől kezdve, a Wittner Mária nyomdokaiban kullogó wc-s nénikig bezárólag mindenki felhasználta az alkalmat, hogy a centenárium kapcsán leárulózzon, vagy csak lepocskondiázzon mindenkit, aki nem ért vele egyet abban, hogy ki és mi a nemzet, de legfőképp nem legfőbb óhaja, hogy négy tenger partjait mossa ismét az egész ország – mert más munka most nincs. De tiszta vizet kéne már önteni a pohárba, az ágyútöltelék képzősöket is fel kellene végre világosítani róla hogy mi történt, és miért is őrjöng a revizionista náci diktatúra. Hogyan alakult ki a mai magyar határ? A történet nagyon régen, a 955. évi augsburgi csatánál kezdődik, ami nem annyira volt csata mint inkább tőrbe csalása és megölése az akkori három legfontosabb magyar méltóságnak.  Nevezetesen Taksony hatalmi vágya állt a háttérben, amihez a hittérítő római papok kö

Kép: Boris Vallejo   Az Isztambuli Egyezmény ratifikációja körüli heves viták margójára írom ezt a napokban történt esetről szóló bejegyzést. A történetet az élet írta, egy olyan EU tagállamban, ahol a családon belüli erőszak elleni fellépésnek már a magyar nőjogi szervezetek által is követelt, az Isztambuli Egyezmény által előírt rendszernek megfelelő formába öntötten működő, önálló törvényi és intézményi rendszere van. Gusztáv - nevezzük így a történet áldozatát – öt éve, élete alkonyán, 65 évesen, egy szál ruhában, pénz nélkül érkezett Ausztriába. Miután magyarországi élete alatt nem sikerült állandó, vidéki feketemunkásként egzisztenciát, ebből fakadóan - illetve emellett - szolgálati időt teremtenie, az „adható” (már nem kötelező!!) orbanisztáni nyugdíjat sem kaphatta meg. Magára hagyták, az éhen halást azonban nem tartotta opciónak.  Gusztáv tehát koldusként érkezett, azonban szívósan küzdött idős kora ellenére is. Egy év alatt – gyakorlatilag a semmiből - munkahelye,