Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

SZÜLJÜNK VAGY KIHALJUNK? Műbalhé, vagy nemzeti tragédia?

Kép
Az Azonnali.hu -n jelent meg Murguly Mátyás (LMP) vitaindító cikke azt a kérdést boncolgatva, hogy „ tele kell-e szülni Európát ”. A dolgozat meglehetősen csapongó érveléssel tesz állítást amellett, hogy a jelenlegi népességfogyás nem veszélyes, csupán a tőkés osztályok aggodalmai fejeződnek ki az e tárgyban született írásokban, és a népességfogyás megállítására, a folyamat megfordítására tett kísérletekben.  Bár a dolgozat tudományos szemléletmódra hivatkozik, az inkább a közgazdaság-tudomány divatos elméleteit sorakoztatja fel az érvelésében, amik nem tekinthetők egzakt, természettudományos tényeknek. Itt alább megkísérelem a szociáldemokrata – alapvetően a materializmus, vagyis a természettudomány talaján álló – nézőpont alapján körbejárni ezt a kérdést. Mindenek előtt alapvetésként szeretném leszögezni: Az emberi civilizáció általunk ismert utóbbi 3-4 ezer évében az emberek magasan szervezett, nagylétszámú közösségekbe – társadalmakba – szerveződve éltek és élnek. A k

TITOKBAN KIPENDERÍTVE..

Kép
Foto: Eva Plevier / Reuters Ma délután, az Európai Néppárt Választmánya gyűlésének döntése értelmében 190 igen és 3 nem szavazat mellett felfüggesztették a Fidesz tagságát. A Fidesz és a kedves nemzetvezető ezt úgy kommentálja, hogy saját magukat függesztették fel. A valóságban a Fidesz ámokfutása miatti - már hosszabb ideje tartó - válság politikai megoldása mára elodázhatatlanná vált a Néppárt számára. A Fidesz és orbán tettei, amivel a demokrácai alapvető értékeit taposták sárba, a velük szemben túlságosan is türelmesen viselkedő Néppárt legitimitását is megkérdőjelezték. Ezért több tagszervezet is a Fidesz kizárást követelte. Ma a Fidesz és az EPP elnöksége „közös javaslatot” terjeszetett a közgyűlés elé a Fidesz tagságának határozatlan idejű felfüggesztésére, amit a tagszervezetek elsöprő többséggel megszavaztak, ezért a Fidesz mától gyakorlatilag semmilyen jogokkal nem rendelkezik a szervezeten belül. A felettéb kínos helyzetben a Fidesz és a nemzetvezető a

NOVÁK KATALIN MIGRÁNSOKNAK ÉS SOROSNAK KÉSZÍTETTE AZ ÚJ CSALÁDMODELLT!

Kép
Fotó: Soós Lajos/MTI Bróker Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a minap egy Washingtonban rendezett családpolitikai konferencián vett részt. Közpénzen persze, bár az USA nem tagja az Európai Uniónak, hogy egyeztessünk vele a családpolitikai ügyekben. Novák szerint az USA kormányszóvivőjének, és néhány Trumpista családszervezeti képviselőnek tetszett a magyar komplex társadalomeladósítási modell. Bróker Novák kiemelte, hogy az amerikaiaknak különösen az tetszett, hogy a magyar modellben végletesen aberrált módon, összevontan kezelik az adó és szociális ügyeket, és csak az a gyerek számíthat méltányos állami (társadalmi) támogatásra, akinek a szülei jól keresnek.  Ez nem terheli a költségvetést, - a jól keresők alacsonyabb Szja befizetése nem tétel az összes adóbevételekben -  így a kormánynak erre a célra nem kell adót szednie, és a társadalom is abban hitben élhet, hogy "kap valamit" a magyar gyere

ORBÁN A (liberális) BIRODALOM RABJA

Kép
A nemzetvezető március 15.-i beszéde nem volt fenomenális, alig voltak érdeklődők, még annak ellenére is, hogy számtalan, legalább 50 személyes busszal szállították a nagy rendezvényre Kelet-Európa minden végéből a résztvevőket. Hogy a tumultus még nagyobb legyen, sok száz, un "bértapsolót" is szerződtetek az eseményre, akiket megtanítottak minden poénra, amit majd a nemzetvezető mondani fog, hogy épp annál a szövegrésznél csapkodják szorgalmasan a tenyerüket. A teljes színházi előadás, a nagy monológ, amit a nemzetvezető a március 15.-i nemzeti ünnepen szándékozott előadni - ha gyér érdeklődés mellett is - de voltaképp sikeresen lezajlott. Nem esett az eső, nem némultak el a hangtechnikai berendezések, és senki nem dobta felé a gacsos cipőjét, amit a közmunkásbérből nem tudott jobbra váltani. Volt azonban egy kijelentése orbánnak ami megér egy néhány mondatba foglalt kommentárt. "Keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, és nem lesz Európa

ÉSZRE VETTED? Dobrev csökkentené az EU-ban a családi pótlékot.

Kép
Dobrev Klára a DK európai parlamenti képviselő választás listavezető jelöltje a minap adott nyilatkozatot az ATV-ben, amiben a szokásos (az EU-ra semmiben nem tartozó) belpolitikai ügyekről hosszasan kifejtett véleménye ismertetése után, váratlanul egy megdöbbentő bejelentést tett: csökkentené az EU-ban folyósított családi pótlékok átlagát 50 Euróra. A műsorvezető kérdésére válaszolva elmondta, hogy képviselőként azért fog küzdeni, hogy bevezessék az európai minimál nyugdíjat, és a minimál családi pótlékot. A műsorvezető okkultizmust tükröző kérdésére válaszolva kifejtette, hogy ez Magyarországi viszonylatban a minimális  nyugdíj összegének a létminimumhoz való emelésében látja kivitelezhetőnek, míg a családi pótlékot 50 Eurós szintre kellene beállítani, amivel elértnek tekinthető az EU átlaga. Azzal itt és most nem igen kell foglalkozni, hogy Dobrev nyilatkozata tükrében szinte rendben vannak az elosztási viszonyok Magyarországon, (minimum 1 : 15  a bér és profitarány) m

MEGMENTHETŐ AZ EGÉSZSÉGÜGY! És pár millió áldozata is..

Kép
Az utóbbi időben a szemünk láttára változott a magyar kórházi rendszer primitív és lepukkant, passzív halálgyárak hálózatává, ahonnan már napi rendszerességgel érkeznek a riasztó, és felháborító híradások az egyre embertelenebbé váló működéséről. A  társadalom azonban egyre apatikusabban veszi tudomásul, hogy ez a nemzeti közösség működésére leginkább hatással lévő rendszer a végső összeomlás szélére került, és már magának a civilizált társadalmunknak a puszta létét is súlyosan veszélyezteti. Hiszen ha egy társadalom hagyja meghalni egyetlen menthető tagját is, akkor azzal a saját civilizációját, és a tagjai közti összetartó erőt,  - az adott emberi közösséget magát - áldozza fel. Pedig nem kellene hogy ez így legyen! Azt csak kevesen tudják, hogy ma a magyar egészségügyi rendszer teljesen retardált módon, a kormány zsebéből működik. Nevezetesen állami tulajdon a kórház, és a biztosító cég is, ami a betegellátást fizeti, így a kormány mivel mindkét oldalon tulajdonosi jogga

A LIBAMAFFIA. A rendszerváltó városi legenda.

Kép
A 80-as évek közepe után Magyarországon kivirágzott a magánszektor kiskereskedő, kisipari, és kistermelői ágazata. Sokan látványosan gazdagodtak, a kevéssé vállalkozó kedvűek meg bosszankodtak. Az ártalmatlan és erőtlen bosszankodás azonban felháborodássá vált az észak-alföldi emberekben, amikor az a szóbeszéd kezdett terjedni, hogy a pártállam helyi prominensei nem éppen tiszta vállalkozói módszerekkel jutnak akkor még mesésnek számító jövedelmekhez. Nem volt akkoriban szokás odafigyelni az efféle kocsmai pletykákra. Csak hogy a szóbeszéd megbízható munkásoktól - a folyamatban résztvevő emberektől - származott, ami arra inspirált néhány fiatal ellenzékit, hogy utána járjon a dolognak. Különösen azért, mert az ügyben lezajlott hatósági vizsgálat eredményét akkor senki sem fogadta el fenntartások nélkül. Az akkori nyomozásukban feltárt tények ma is meghökkentőek, és sok tekintetben azonosságot mutatnak a mai politikai osztályhoz tartozó vállalkozások égbekiáltó és a gazdaságot

MEGFENYEGETTE ORBÁN A CÉGVEZETŐKET!!

Kép
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara  gazdasági évnyitóján tartott előadást orbán viktor, az illegitim magánállam fővezére és leggazdagabb tulajdonosa. De most nem hitelbrókeri minőségben mint pár hete a családvédelmi   népi eladósodási program bejelentésekor, hanem gazdasági szakértőként. Néhány banális, és szokásos politikai lózungolás után, telehazudta a holdudvarához tartozó közpénzfüggő NER milliárdosokkal, és multi cégek csúcsvezetőivel zsúfolásig tömött termet a NER nagy gazdasági növekedéséről, a bámulatos sikerekről, a demográfiai mutató számaink 20%-os emelkedéséről (kevesebben halnak meg mint ahányan születnek). Megismételte az évek óta hangoztatott teljes foglalkoztatásos hazugságát - amit idén januárban a saját Pénzügyminisztériuma heckelt meg egy közleményben, amiben elismerte hogy csak 2,6 millió munkavállaló van a 4,4 millió helyett.  Előadta, hogy ezt a bámulatos sikert és fejlődést nem csak a saját magánállamára, de a környező országokra is ki akarja terjes