SZÜLJÜNK VAGY KIHALJUNK? Műbalhé, vagy nemzeti tragédia?

Az Azonnali.hu -n jelent meg Murguly Mátyás (LMP) vitaindító cikke azt a kérdést boncolgatva, hogy „tele kell-e szülni Európát”. A dolgozat meglehetősen csapongó érveléssel tesz állítást amellett, hogy a jelenlegi népességfogyás nem veszélyes, csupán a tőkés osztályok aggodalmai fejeződnek ki az e tárgyban született írásokban, és a népességfogyás megállítására, a folyamat megfordítására tett kísérletekben. 

Bár a dolgozat tudományos szemléletmódra hivatkozik, az inkább a közgazdaság-tudomány divatos elméleteit sorakoztatja fel az érvelésében, amik nem tekinthetők egzakt, természettudományos tényeknek. Itt alább megkísérelem a szociáldemokrata – alapvetően a materializmus, vagyis a természettudomány talaján álló – nézőpont alapján körbejárni ezt a kérdést.

Mindenek előtt alapvetésként szeretném leszögezni: Az emberi civilizáció általunk ismert utóbbi 3-4 ezer évében az emberek magasan szervezett, nagylétszámú közösségekbe – társadalmakba – szerveződve éltek és élnek. A közösségek azonban nem függetlenek a természet által az egyedekbe programozott viselkedési és cselekvési programoktól, sőt, a társadalmak alapvetően azok kollektív megvalósítására törekszenek. Különösen a létfenntartás, - ideértve az összes létfeltétel megteremtését – az utódgondozás, és a védekezés terén megvalósuló kollektív cselekvések azok, amik a civilizációt gyakorlati szempontból értelmezhetővé teszik, az adott társadalom mindenkori technikai – vagy kultúrális - fejlettségétől függetlenül is.

Az emberi társadalmaknak a létfenntartására tett kollektív cselekvési rendszerét gazdaságnak nevezzük, amiben nem csak a technika, a technológia, a tudomány, hanem az emberi egyed(ek) is fontos alakotóelem. Az ember helyét ebben a rendszerben az határozza meg, hogy gyakorlatilag az emberi közösség létezése nélkül gazdaság sincs, nem létezhet! Vagyis a gazdaság célja az ember létfenntartásának kollektív biztosítása, és nem a pénz és profittermelés.

E fenti tényhalmazból okszerűen következik, hogy az emberi egyedek számának csökkenése a gazdaság összezsugorodásához is vezet – mivel a gazdaság nagysága nyilván az azt működtetők és az az által létezők számának függvénye. 

A dolgozat azt elemzi, hogy a magyarországi – és európai – népességfogyás valójában nem katsztrófa, az egy természetes folyamat része. Mivel hogy „amikor az erőforrások, a megfelelő mennyiségű élettér és egyéb életfeltételek – azaz az ökológiai niche – határain túl nyúlik egy populáció, akkor elkezdődik a degradáció folyamata, ami fogyást jelent. „

Vagyis a napjainkban tapasztalható degradáció valamiféle természetes hatások okszerű következménye lenne?

Távolról sem igaz az állítás, mert a mi viszonyaink között az élettér nagyobb létszámú populációt is képes volna befogadni, és eltartani is. Az élettér kategoriába tartozó lakhatási szegénység, a hajléktalanság riasztó mértékű növekedése nem természetes dolog, az csak a hatalmi elit értékrendjéből és vezetési alkalmatlanságából következő tragikus viszony (következmény). A populáció fenntartásához szükséges erőforrások részint a nagy létszámú munkanélküli ember, illetve a termőföldek, természeti kincsek formájában szintén rendelkezésre állnak, vagyis nem igaz az állítás sem, hogy erőforrásokban szenvedne hiányt a magyar (és europai) társadalom. 

Ebből következően, mivel a népességfogyás jelensége fennáll, és létező, de nem természetes folyamat, ki kell jelenteni: Magyarországon ma népirtás zajlik, ami teljesen független minden természeti, természetes folyamattól!

Másrészről a dolgozat azt is sugalmazza, hogy nincs azzal semmi probléma, ha a népesség fogy, legfeljebb csak az történhet, hogy némiképp kisebb lesz az összfogyasztás volumene. Ez az állítás is hamis.

A civilizáció technikai, termelési és társadalmi működtetését emberek végzik, aminek keretében egy egy adott feladatra nem mindenki alkalmas. A kiválasztódásukra az a természeti törvény érvényes, hogy 10 másik embernek kell megszületnie – eltérő egyedi tulajdonságokkal – ahhoz, hogy egy a bizonyos feladatra alkalmas egyén világra jöhessen. Vagyis a csökkenő populáció csökkenti annak esélyét is, hogy a társadalom és a környezet működtetéséhez elegendő számú alkalmas ember szülessen! Természetesen mondhatjuk hogy kevesebb embernek kevesebb orvosra, mérnökre, autószerelőre és utcaseprőre stb. van szüksége, de ez nem minden esetben igaz, ahogy az sem igaz, hogy a kisebb populációból egyáltalán elegendő egy egy adott feladatra alkalmas ember születik. Hogy értsük, elég itt arra gondolni, hogy az Egyiptomi, vagy a Római Birodalom megfelelő nagyságú élő embertömeg nélkül nem lehetett volna birodalom, mert a társadalma nem tudta volna kitermelni a kellő számú alklamas embert, akik ezt létrehozzák, majd üzemeltessék. De az emberiség maga sem kezdhetett volna a világűr meghódításába addig, amíg a kellő nagyságú populáció nem állt rendelkezésre, hogy az ehhez szükséges szerte ágazó, technikai, termelési, és tudományos területekre alkalmas embereket a társadalom kellő létszámban kitermelhesse.

Vagyis a népesség fogyás jelensége nem csak a civilizáció fejlődésének, hanem az összeomlásának kockázatát is foglalja magában már nemzeti szinten is!

Meg kell jegyeznem: a magyarság számára teljesen mindegy, hogy valamely hódító lemészárolja a lakosságot, vagy egy ostoba és alkalmatlan hatalmi elit miatt nem reprodukálódik, vagy az elől tömegesen elvándorol. A végeredmény nemzeti szinten ugyan az lesz! Csak hogy az utóbbi minden eljövendő magyar generáció számára egyben végtelenül megalázó is lesz, mivel harcban veszíteni soha nem volt ugyan az, mint harc nélkül elfutni, és átengedni az életteret!

A dolgozat a népességfogyást európai szinten az un. „fogyasztói társadalom rövidzárlataként” is aposztrofálja, szembeállítva a jelenséggel a tőketulajdonosok profitigényét, ami okszerűen csökken a csökkenő kereslet miatt.

Tény, hogy az európai civilizáció meglévő gazdasági erőforrásai a jelenleginél sokkal nagyobb populáció eltartását is lehetővé teszik. (Akár a magyar is.) Így csak a társadalom és gazdaságirányítási modell magyartól való különbözőségének nem ismerete, és a magyar társadalom és gazdaságirányítás végletes összeomlásának egyéni megtapasztalása adhatja azt az ötletet, hogy az európai társadalmi és gazdasági modell is válságban van. 

Ezzel szemben a kapitalizmus állandó, szünet nélkül fennálló kisebb nagyobb válságaitól eltekintve, az európai társadalmak döntő többségében nem képezne akkora kihívást 100 ezer árvízkárosult megmentése és ellátása sem, mint amekkorát a  magyar modellben a kolontári katasztrófa néhány száz kárvallottjának napi ellátása jelentett. Ami annak köszönhető, hogy a nyugati gazdasági modellben bár szintén a monopolisztikus tömbökbe szervezett magántulajdon jellemző a termelési eszközökre, ezzel szemben kellő súllyal áll rendelkezésre az állami (közösségi) tulajdon is, mint a társadalmat fenntartani képes erőforrás. (Egy 30 ezer főt foglalkoztató gazdasági egység bezárása pl. Németországban nem jelenti azt, hogy a munkavállalók pár hónap múlva éhezni fognak az utcákon kóborolva, mint ahogy hasonló esetben a  magyar modellben az bizonyosan be is következik.)

Szorosan ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik az is, hogy a nyugati modell fejlett szociális rendszert üzemeltet. A munkanélküli embereket a társadalom direkt módon juttatja olyan helyzetbe, hogy attól függetlenül is részt vehessenek a fogyasztásban, ha egyébként a termelésben, működtetésben nem vesznek részt. (Pénzbeni segélyek szerteágazó rendszere.) Ez a modell nem csak a gazdasági erőforrások kihasználását – és a profitot – teszi lehetővé, de a populáció létszámát is képes magas szinten tartani, ami a civilizáció, és a technikai fejlődés fenntartásához elengedhetetlen. 

Épp ezért kijelenthető, hogy az európai gazdaságot a népességfogyással nem a fogyasztás mértékének apadása, hanem a technikai környezet üzemeltetéséhez, és fejlesztéséhez szükséges emberi létszám csökkenése – vagy pangása - veszélyezteti, ami hosszabb távon akár a civilizációra is súlyos kihatással lehet. (Ma sem tudjuk hová lettek a jégkorszak előtti un. megalitikus kor egyes társadalmai, amik olyan magas szintű technológiai, technikai és gyakorlati tudás birtokában voltak, amit a Krisztus utáni társadalmak csak a XX. századra értek el. Vélhetően túl kevesen voltak ahhoz hogy fennmaradjanak!!) 

Nem tartható az az álláspont sem, hogy a népességcsökkenés exogén gazdaságbefolyásoló tényező, mivel az emberi fogyasztás a gazdaság szerves részét képezi, ezért az önmagában nem tehető felelőssé a rendszer degenerált működéséért, viszont a fogyasztást értelmetlenül korlátozó szabályalkotók igen. Mivel ezeket a szabályokat mainapság általában közgazdaság-tudományos körök dolgozzák ki, sokkal inkább állítható, hogy a „rövidzárlat” az ő köreikben, és a téziseiket közvetítő kulturális közegben áll fenn, és e két csoport hatékonyan bénítja a fejlődést mind nemzeti, mind kontinentális szinten is. 

Mindehhez még annyit tennék hozzá a tudásukat az antik korból származtatóknak: a Római Birodalmat -mint általában a birodalmakat - a nagyszámú embertömeg, az oktatás, az orvoslás, az uzsorások megzabolázása, a belső biztonsági rendszer általánosan érvényes jogi alapokon való működtetése, és a létfeltételek minden egyes ember számára való biztosítása tette naggyá. 

Az anyaság európai kultusza, - ami a nőket minél több római polgár megszülésére inspirálta – ebben a korban gyökerezik, mivel már akkor tudták a műveltebb polgárok és államférfiak, hogy az emberek nélkül a civilizáció nem csak hogy nem működik, de teljesen értelmetlen is. Vagyis a civilizáció fenntartása fejlesztése és működtetése az emberi létezés értelme, amiben a gyerek a következő emberi generáció köztünk élő manifesztuma. Áldás, a civilizáció fennmaradásának – az emberi élet értelmének - kulcsa, a legkívánatosabb kis,- és nagyközösségi cél. 

Azóta is tudni illik minden államférfinak, hogy aki a jogra, a tudományra, az oktatásra, és a tömegek létbiztonságára támad, az a gyerekekre, az államra – közösségre – és a civilizációra egyszerre támad. Elképesztően veszélyes agressor, akit a civilizáció, az emberi nem védelmében el kell pusztítani. Vagy az pusztítja el a civilizációt, amit az is igazol, hogy a Római Birodalom összeomlása után egy elég sőtét és pangó korszak indult el Európában a civilizáció fejlődése terén. Sok akkor már meglévő tudományos ismeretet pl. csak a XIX. szazadban sikerült „újra felfedezni” ami a civilizáció részleges eltűnését, a megmaradt részének fejlődési lassulását pontosan érzékelteti. 

Mindent összevetve azt állítom, hogy a népességfogyás nemzeti szintű, humanitárius, és civilizációs katasztrófához fog vezetni, amiért a gazdasági rendszer haszonélvezőit, valamint az egyébként működésképtelen, elbukott rendszer szellemileg és erkölcsileg lezüllött működtetőit (és támogatóit) elévülhetetlen személyes felelősség terheli.

Azt is állítom, hogy a népességfogyás nem a pupuláció bármely térbeli túlterjeszkedésének következménye, hanem a civilizációs stresszfaktorok hatásainak szándékos növelésével előállított (pl. túldolgoztatás, életfeltételekhez szükséges források elérhetetlenné tétele, orvosi ellátás mennyiségi és színvonalbeli csökkentése, stb) mesterséges folyamatok okszerű következménye, amely folyamatok kifejezetten a társadalom működtetésére fordítandó erőforrások egyes személyek általi megszerzését célozza. Vagyis: Lopás! (Lásd Williamson ezt a fosztogatást előíró javaslatai: w.c. 1989.) Tankönyvi példája annak, amikor egy tudományosnak látszó blődlit bűnözők kezébe adnak, hogy azzal szerezzenek hatalmat a közösség felett.

Azt is állítom, hogy a streszfaktorok hatásainak enyhítésével, a társadalom és gazdaság működtetésének ésszerű pályára való állításával ez a katasztrófa még elkerülhető volna, de ezzel a véleményemmel együtt is tartok tőle, hogy már az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz hogy a helyes irányba mozduljunk el a csapások elől, és ismerve a magyar valóságot, nem tartom valószínűnek azt sem, hogy a minden értelemben véve lezüllött politikai osztály önmagától megtenné erre a szükséges lépéseket. (kényszeríteni kell)