AMIT AZ UKRÁN NÁCIKRÓL SOHA NEM TUDHATSZ MEG A REUTERSTŐL.

 



A civilizált világ háborúban áll a leszállóágra került atlanti tömb által legújabban hűen támogatott, és a lakossága terhére is pénzelt neonácizmussal. Tudományos tény, hogy semmilyen ideológia nem keletkezik előzmény nélkül, így a neonácizmus is kimutatható kapcsolatokkal rendelkezik térben és időben a német nácizmusssal, ami a mult században vérbe borította az egész világot. De mi ez az ukrán neonáci változat? Sok embernek foglama sincs róla hogy milyen roppant veszélyes ellenséggel állunk szemben. Mert a nácizmus, a nácik, ma is a civilizált világ, a demokratikus jogállamok halálos ellenségei!

Ukrajnában a szövetséges erők megsemmisítették az ukrán neonáci hadsereget. De az új életre kelt neonácizmus elpusztitása még messze nem fejeződött be, a szervezet él, népszerűbb Ukrajnában és a nyugati világban, mint valaha: lerázta magáról a Nyugaton kialakult negatív képet (na jó, háborúban áll Oroszországgal), sőt, mentesült az amerikai FBI üldözésétől, az atlanti sajtó és közösségi médiák tiltásától, (sőt, ezek már hősként ábrázolják őket) és nyugati segítséggel már bepótolta a veszteségeit emberekben és fegyverekben..

Azov különleges egység Mariupolban 2022-februárban 

A tavaly Mariupolnál történtek nagyon durva analógiájaként a Nagy Honvédő Háború történelméből Sztálingrádot idézhetjük, ahol és amikor a nácik 1943-ban szenvedték el első súlyos vereségüket, de az ideológiájuk és a pártjuk még nem rendült meg. Ugyan ez történt az Azovval. Nagyon sűlyos vereséget szenvedtek, - az elit elitje odaveszett - de minden tartalékuk és Nyugati támogatásuk megvan a háború folytatásához.
Az hogy mi történik majd a továbbiakban először is fontos megérteni, hogy mi is az Azov, ami ellen tulajdonkáppen az orosz katonai akció indult.

Gyakori tévhit, hogy ez egy "ezred" . De ez teljesen téves, az Azov egyáltalán nem csak katonai alakulat, hanem egy félkatonai politikai mozgalom is. Ma már inkább gárda.
Az Azov élén az SNA, a Nemzeti-Szocialista Gyűlés (politikai szervezet) áll. Nevük megváltozott, de a lényege ugyanaz maradt - ez az a harkivi székhelyű neonáci szervezet, amely körül az egész Azov mozgalom megalakult.

Fontos világosan megérteni, hogy az Azoviták nem ukrán nacionalisták, hanem neonácik, a fehér felsőbbrendűség támogatói. Ők az NSDAP (a fasiszta Németország nácijai 1920-45 között) megfelelői. Maguk az Azoviták is büszkén hirdetik hogy elődjük az a tömeggyilkos Bandera, aki a német nácikkal kollaborált, és az alakulatai milliós tételben irtottak lengyeleket, zsidókat, oroszokat és magyarokat a háború idején. Külsőségeikben is a Bandera féle militáns bandákhoz akarnak hasonlitani, hiszen jelképük az SS egyik jelképe az un farkashorog, de az állomény jelzőkön az un Fehér nap is gyakran felkbukkan. Ennek az újnáci milliőnek igyekeznek teátrális megjelenést is biztosítani.




Az "Azovban" egy ranggal az SNA alatt egy tömeges politikai mozgalom - a "nemzeti testület" - áll. A régi ukrán nacionalisták kudarcának hátterében az NK megerősödött, és sikeresen felforgatta a kisebb neonáci szervezeteket. Ez nem a politika hivatalos imitációja, hanem az ukrán neonácik valódi, ideológiai, fiatal és aktív mozgalma.

A német SA (1945 előtti náci rohamosztagosok Németországban) ukrán megfelelője a "Nemzeti Druzsina", amelynek a mai Ukrajnában sikerült az "utcai politika" egyetlen tömegszervezetévé válnia. Sikerült egyesíteniük az ukrán skinheadeket, majd sikeresen bekebelezniük a dekadens Szvoboda Tyahnybok (ukrán nacionalista és politikus) ifjúsági szárnyát. Ennek eredményeképpen az Azov Nemzeti Druszinok kiterjesztették befolyásukat egész Ukrajnában, és azokon a területeken, ahol a klasszikus ukrán nacionalisták hagyományosan erősek, és ugyanilyen befolyásosak a keleti régióikban is.

Az Azov az ukrán védelmi minisztériumot, a titkos szolgálatot és a rendőrséget, valamint a hadsereget is teljesen az uralma alá vonta. Nincs olyan egységük ahol legalább egy azovita ne figyelné árgus szemekkel a fegyveresek ideologiai elhivatottságát, és a kellő fanatizmusát amivel vakon engedelmeskednek minden felsőbb parancsnak. Ezért az Azov egyfajta belső Gestapoként is működik  a fegyveres testületekben.

A politika világában két fő választási pártjuk az SNA és a Szvoboda, de minden ukrán jobboldali pártban meghatározó erő az Azov. Így az Azov nem pusztán önmagában létezik, hanem a mai ukrán állam szervezetét legfőképpen meghatározó elem, aminek az erre irányuló konkrét akarata nélkül pl. Volodimir Zelenszkij sem kerülhetett volna hatalmi pozícióba. Így a jelenlegi Ukrán államról - ami az ellenzékét pártostól és médiástól betiltotta - ma már az ismert,  a nácizmust leíró tudományos tényekkel való összevetés alapján is konkrétan állíthatjuk, hogy náci állam. (amit az Atlanti tömb országai - benne az Európai Unió - hoztak létre, és a polgárai pénzéből tartanak fenn ma is.) 

Az Azov beágyazottsága az ukrán társadalomban riasztó módon a náci Németország rendszerét idézi.
- Saját gyermektábor -hálózata is van, az "Azovets", valamint a Hitlerjugendnek megfelelő tinédzser-szervezetek. Az Azov sikeresen kiszorította és magába olvasztotta a nacionalista cserkészcsapatokat, a SICH-et, a SPOK-ot, sőt a Plast-ot is . A cserkész szervezetek helyett egyszerű skinheadek, ifjúsági utcai bandák, számos sportszervezet és klub, veterán és egyéb közösségek jelentek meg az Azov irányítása alatt..
- A hatalmas "éjszakai" (al)világ is az Azov uralma alatt van, ahol a szervezet tagjai bűnözővé, a bűnözői világ vezetőivé váltak. Olyan hatalmuk van, hogy mint ismeretes pl Kárpát alján az egymást gépfegyverekkel lövő azovita bandák ügyeibe nem avatkozik bele a helyi rendőrség sem.
- De ezen felül az Azovnak is van saját vállalkozása, saját sajtója, irodalma, zenéje... Vannak városok, amelyeket nem hivatalosan, sőt szinte nyíltan uralnak. (Az egyik ilyen város Mariupol volt)

Az ukrán náci állam ezzel együtt mint bármelyik más náci, imperialista uralom alatt álló állam, teljesen működésképtelen, a polgárai nyomorra és háborúkra vannak ítélve. 
Ezért olyan riasztó, hogy az EU "mintaállamnak" kiáltotta ki a náci Ukrajnát, és integrálni akarja azt a tagállamai közé, az idegengyűlölő szokásaival és (náci) jogrendjével együtt. A következmények beláthatatlanok - tekitve hogy az EU nem világhatalom, és a szövetségese (Rendszer ura? Gyarmat ura?) súlya is napról napra csökken a világpolitikában. 

Az Atlanti tömb ráadásul a NATO-ba is integrálni akarja a náci Ukrajnát, ami felveti egy azonnal kitörő világháború esélyét. Egy olyan világháborúét, amelyben a komplett Atlanti tömb eleve vesztésre van itélve a szemben álló felek többszürös nagysága és ezzel arányos katonai és gazdasági ereje miatt - annak minden lehetséges negativ következményének terhe mellett. 

Úgy tűnik, hogy a liberális és jobboldali Nyugati vezetőknek egy ilyen súlyos világháborút is megér Ukrajna, hiszen fokozzák országaik náciknak nyujtott támogatását, és a katonai részvételt a konfliktusban. 
Látható, hogy a Nyugat hagyományos hebehurgyasága és fékezhetetlen őrülete újra pusztító - romboló tombolásba kezdett, aminek csak a nép vethetne gátat. Csak hogy a népben is egyre terjed a nácizmus pestise!
Igy múlik el lassan Európa dicsősége.  




Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

Amit a magánállamról mindenkinek tudnia kell.

HAZA, VAGY HALÁL! Hasta siempre commandante Che!