AZ UKRÁN AZOV SEREGET ELVITTE A CICA!?

A 2022-es orosz invázió előtt néhány hónappal a Rada törvényben határozott arról, hogy a Krím félszigetet el kell foglalni Oroszországtól. Ezért az Azov ukrán állami náci haderő új egységeket kezdett alakítani Ukrajna szerte. A nagyszabású létszámbővítés és fegyverkezés közben, Oroszország kölcsönös biztonsági garancia nyújtása iránt próbált megalkudni az USA-val és a NATO-val, mert a NATO egyértelművé tette, hogy Ukrajnát fel kívánja venni a tagjai közé. Ez pedig mind Oroszország, mind a szintén Ukrajnával szomszédos Belarusz szempontjából elfogadhatatlan állapotot hozott volna létre.

Lavrov orosz külügyminiszter az alku elutasitása után - az ukrán csapatösszevonásra utalva - közölte, hogy Oroszország az ENSZ Alapokmánya 51. § alapján megelőző csapást fog mérni bárkire, ha veszélyben érzi magát. Vagyis mind az ukrán, mind az Ukrajna területén állomásozó NATO alakulatokra és személyekre..

Az Azov vezérkara a Rada Oroszországot megtámadni rendelt határozatától függetlenül is nagyon komolyan vette a háborús készülődést. Csak Mariupol megyében 100 ezer fős összevonást hajtottak végre a gépesített és páncélos dandárokból. A megerősített (erőddé változtatott) Luhanszk megyében 80 ezer Azovita martalóc tartotta sakkban a köztársasági miliciákat, (és fedezte volna a déli, Krím elleni manőverét a náci elitnek.) A nyugati, szétszórtan a Fővárost és a Belarusz határt védő további egységek a rendfenntartókkal és a területvédelmi erőkkel további kb 145 ezer főt tettek ki, aminek kb fele a hadműveletek tartalék erejét képezte,

Az orosz katonai beavatkozás pillanatában igy az Ukrán haderő egy kb 325 ezer fős, fanatizált ukrán Azovitából álló hadsereget tett ki. Az ország kb 40 milliós lakosságából a személyek kb 0,81%-a állt fegyverben.

Azon a napon, amikor az USA szakértők, és az atlanti média minden orgánuma szerint Oroszországnak "meg kellett" volna támadnia Ukrajnát, - 2022 február 16-án - az ukrán azovita sereg hevesen ágyúzni kezdte a kelet ukrajnai Donyeck városát. A támadásnak számos civil áldozata volt, - nők és gyerekek is. Az EBESZ megfigyelők jelentették a nácik tűzcsapásait, majd elhagyták a zónát. Jó okuk volt rá, hiszen az Ukránok néhány nappal korábban nyilvánosan is felmondták a Minszki békeszerződést, amitől kezdve sem a Népköztársaságokat, sem Orooszországot nem kötötte semmi az ellen, hogy választ adjon a náci ukrajna támadásaira.

Majd a következő napokban az ukrán Azoviták szándékosan, több esetben is megsértették az orosz határt: ágyúzásokkal és harckocsikkal való behatolással.

Mindezekre tekintettel Oroszország legfelső szerve - a DUMA - elismerte a kelet ukrajnából kiszakadni akaró Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok függetlenségét, és a katonai védelmük mellett határozott.

A katonai akciót az orosz diplomácia jelentette az ENSZ-nek, az okát a népköztársaságok területén az ukrán nácik által bizonyitottan elkövetett népírtás, és emberiség elleni bűnök további megakadályozásában jelölték meg - köznyelven "ránctalanításban". Továbbá az ENSZ Alapokmány 51.§-a szerinti önvédelmi jog alapján az ukrán Rada határozatával kapcsolatos un "megelőző csapás" végrehajtásában, mivel a Rada határozat, az ágyúzás és behatotlás orosz területére, a csapatösszevonásokkal ügyütt egy tömbben és cáfolhatatlanul bizonyitották hogy Ukrajna meg akarta támadni Oroszországot.

A bejelentés után 2022 február 24-én Oroszország 150 ezer katonával megtámadta az ukrán Azovitákat azzal, hogy csak az Azovval akar leszámolni, az Ukrán állammal nem.

Az orosz katonai beavatkozásnak egyszerre három fő iránya volt.

Az első - a fő irány- a déli, Mariupol megye és város iránya. Ez a terület azért volt nagyon fontos Oroszországnak, mert Mariupol megyében állomásoztak a Krím megtámadására összevont Azovita páncélos és roham dandárok. Ezek felszámolása volt az előre bejelentett "megelőző csapás" a Krím, illetve Oroszország területe védelmében.
Nem utolsó sorban Mariupol városban székelt az Azov vezérkar, és számos NATO tiszt, akik a Krim elleni támadás levezénylését voltak hivatottak segíteni, vagyis az ő semlegesitésük nyilván prioritást kapott. Nem beszélve a város tengeri kikötőjének stratégiai fontosságáról, aminek elfoglalása kulcsfontosságú volt a donyecki köztársaságok kereskedelme működtetéséhez..

A második irány - a keleti - a Luhanszki irány volt, ami az Oroszországot néhány nappal azelőtt ágyúzó, határait megsértő azovita alakulat felszámolását célozta - vehetjük úgy hogy megtorló jelleggel. Nem melleseg az Újonnan elismert Luhanszki És Dinyecki Népköztársaságok területi védelme, illetve ennek keretében a náci megszállás alól való felszabadítása.

A harmadik irány az ukrán fővárostól északra eső terület volt, ami az ukrán haderő tartalékainak lekötését szolgálta, illetve - ha már ott voltak - a nyugat-ukrajnai katonai objektumok közeli bombázását illetve rakétázását.

Az első irányba Oroszország kb 70 ezer fővel támadott. Megsemmisitette az ukrán haditengerészetet és felszámolta a Krim megtámadására összevont sereget, majd körbezárta Mariupolt ahova a szétvert Azovita maradék menekült. A támadó orosz egységekhez csatlakozott kb 20 ezer Donyecki népköztársasági milcista. Az elit Azov (ahogy nevezik magukat: "SS AZOV") azonban még így is jelentős létszám és technika fölényben volt, ezért a felszámolásukat orosz részről olyan katonai bravurral hajtották végre, amit még sokáig tanitani fognak az orosz hadtörténetben. Az elit Azov végül kevesebb mint 5 ezer túlélővel kapitulált az orosz hadsereg előtt Mariupolban, az Azovstal üzem feladásakor.

A második irányban Oroszország kb 55 ezer fövel támadott a luhanszki köztársaság területén megerősített állásokba befészkelt azovita egységek ellen. A támadáshoz csatlakozott kb 20 ezer Luhanszki népi milicista. A csapatok szétzúzták az Azov állásait, csapatait, és Luhanszk megye - Luhanszki Népköztársaság - hamarosan 98%-ban felszabadult.

A művelet végén Oroszország 30 ezer hadifoglyot és a harcok folytatását jelentette be. A foglyok száma a két nagy műveleti terület, Luhanszk és Donyeck ukrán erőinek maradékát jelentette.

A harmadik irányban Oroszország kb 25 ezer fővel támadott. A szövetségese államán át, Belaruszból az Ukrán főváros - Kijev - északi részéhez vonult, ott néhány rakéta tűzér dandárnak felvonulási területet biztositott, és gyakorlatilag tűz alatt tartotta velük nyugat-ukrajnát.
Jacues Baud ezredes szavával élve "a tv képernyőinken tündöklő szakértők" ezt az akciót csúfos kudarcnak irják le, mert szent meggyőződésük, hogy az - ezek szerint ostoba - orosz hadvezetés ezzel a 25 ezer fős kontingenssel a 4 millió lakosú és legalább 100 ezer fegyveressel védett Kijevet akarta elfoglalni.

Szemben ezzel a szakértői állítással az orosz hadsereg itt egyetlen rakétát sem lőtt ki Kijevre - ahol számos katonai célpont volt található, és azok elpusztitása szükséges lett volna egy városfoglaló művelethez. Viszont ehelyett kőhalomra lőtte nyugat ukrajna katonai infrastruktúráját, ami megakadályozta ukrajnát abban hogy az éppen ebben az időben zajló Mariupol megyei harcban az elit Azovot utánpótlással és támogató csapatokkal lássa el. Vagyis az orosz hadvezetés célkitűzését itt is sikeresen teljesítette az orosz katonai kontingens, mielőtt győztesen elhagyta Ukrajna területét, és a keleti frontra vonult át.

A harcok további folyása közben az ukrán hadvezetés és a vele szövetséges brit védelmi minisztérium szakértői számos esetben az orosz katonai kontingens brutális veszteségeiről számoltak be. Annak ellenére is, hogy az ukrán hadsereg sorozatosan szenvedett kisebb nagyobb vereségeket a 150 ezer fős orosz katonai kontingenstől az egyébként ezer Km hosszú frontvonalon. Az "állandó" és "súlyos" orosz veszteségek ellenére az orosz kontingens a tél beálltáig az uralma alá vette Ukrajna területének 20%-át, ami nagyjából két egykori Csehszlovákiának megfelelő terület.

Vagyis a déli és a keleti fronton állomásozó 180 ezer fős Azovita alakulatokat 125 ezer, a Kijev környéki ukrán tartalékot (és a katonai infrastrukturát) 25 ezer orosz harcos hatástalanította illetve számolta fel. Ezt a nyugati szakértők az orosz hadsereg "siekertelenségének" szakértik mind a mai napig.

A harcok folytatása közben az Azov a keleti fronton bevetette a tartalékait de annak nem lett semmilyen hatása. Majd tavaly ősz végén a Pentagon - az ukrán náci kormány és hadereje legfőbb támogatója hirtelen "nem talált" sehol egy 200 ezer fős Azovita kontingenst, aminek az Ukrán hadvezetés szerint a valahol a Dnyeper torkolat vidékén kellett volna farkasszemet néznie az orosz harcosokkal, készen állva a Krím félsziget megtámadására. De mert nem találták, ekkor kezdődött meg ukrajna lakosságának erőszakos besorozása, ami az ukrán hadsereg súlyos személyzeti utánpótlás problémáira mutatott rá.

Még javában tartott Bahmut (Artemivszk) ostroma - amit orosz szakértők a PMC Wagner nevű orosz magán hadsereg mesterségesen fenntartott mészárszékének neveztek - amikor az USA hirszerzés dokumentumai napvilágot láttak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban.

Ebben a legmegdöbbentőbb a harcoló felek veszteséglistája volt, ami teljesen ellentmondott az eladdig hangoztatott nyugati propagandának. A doku azt állította hogy az orosz kontingens 16 ezer főt vesztett, ami sehogy se volt összeegyeztethető a nyugati (propaganda) médiában sulykolt "óriási orosz veszteségek" fogalmával.

Annak ellenére, hogy a Pentagon - USA védelmi minisztériuma - elismerte hogy a napvilágra jutott hírszerzési dokuk hitelesek, az eladdig a hatalmas orosz veszteségekről a tv képernyőkön hadováló "szakértők" azok "hiteles" cáfolatába kezdtek az atlanti tömb széltében hosszában, hogy a háború ukránok általi győzelmi esélyeivel kapcsolatos jóslataikat megerősítsék.

Csak hogy az ukrán hadsereg által ugyanabban az időben beígért nagy ellentámadás elmaradása is a nyugati szakértőket cáfolta, és egyre erősebben világit rá, hogy az ukrán hadsereg maradékainak legnagyobb része - az utóbbi időben kényszersorozottak egy jelentős részével együtt - a Bahmuti (Artemivszki) csatában egyszerűen az orosz daráló áldozatául esett. (Az ukrán náci hadvezetés egyszerűen a zárótüzbe hajszolta a katonáit)

Mindeközben sorban nyilatkoznak az ukrán vezetők, hogy a tervezett ellentámadást nem úgy kell elképzelni mint egy nagy létszámú sereggel végrehajtott, koncentrált támadást, hanem úgy mint kisebb, zászlóalj vagy dandár szintű műveleteket. Persze ezenközben önlik a fegyver Ukrajnába a nyugattól, tehát elvileg nem lenne ekadálya egy koncentrált támadásnak sem. De az orosz források sem számolnak be sehol olyan összevont erőkről mint a harcok kezdetán a Mariopul megyei volt. Vagyis az ukrán hadsereg a harcokban egyszerűen elfogyott! Márpedig a tapasztalatok szerint csak összevont nagy létszámű erőnek van/volna esélye az orosz hadsereg ellen! 

Mindent összegezve állíthatjuk, hogy Ukrajna a közeli jövőben - egy éven belül - valószínűtlen hogy legyőzze az orosz hadsereget. Miért? - kérdezi a roppant okos liberális Nyugati szakértő. Nos azért, mert az ukrán hadsereget tény hogy elvitte a cica!! 
De ez Zelenszkijt nem annyira érdekli..