A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE III. ÍGY LOPTÁK EL A SZABADSÁGUNKAT.

Göncz Árpád író.

A magyar történelem tele van tragikus kimenetelű vezetői döntésekkel, amik évszázadokra meghatározták a magyar nép sorsát. Sokkal negatívabban, mint ahogy az a dolgok normális folyása esetén történhetett volna. Mert „kis nép vagyunk” a nagy népek örök harcában, s Fajsz király óta nem volt elég bátor és eléggé okos vezetőnk ahhoz, hogy távol tartson minket ettől a véres küzdőtértől. Ezt az ezeréves sorstragédiát is lehet azonban fokozni, amire a XX. század végén zajlott események nem csak például, de örök mementóul is szolgálnak: az 1301-ben gyarmattá változott Magyarország lakói két (vesztes) szabadságharc után, az 1990-ben elnyert függetlenség néhány napja alatt, önként hajtották újra rabszolgaságba a fejüket.

A Szovjet világhatalom miután sorsára hagyta a szövetségeseit – köztük minket, amiről ITT és ITT olvashattál – lehetősége nyílt a magyar társadalomnak egy többpárti, a liberális parlamenti demokrácia szabályai szerint működő független, európai állam létrehozására.

A pártállami típusú közjogi, politikai szerkezetet felváltó pártok kis számú támogatottsága azonban a kezdetektől fogva azt a veszélyt hordozta magában, hogy a nagy átalakuláshoz nem a legjobb emberanyag fog rendelkezésre állni, sőt a vérszemet kapott, hataloméhes „új politikusok” minden eszközzel meg is akadályozzák a jobb képességű emberek előrejutását. (ennek egyik jellemző példáját ITT olvashattad) A félelmek igazolódtak, utóbb kimondható, hogy gyakorlatilag a hatalomért versengő hordák alakultak ki, különösebb képességek, szükséges és alapvető tudás nélkül. Őket ma „rendszerváltók”-nak szokás nevezni.

A nagy tolakodásban 1990 április 8.-án az MDF nevű csoport került kormányra, de ezt megelőzően a nagy riválisával, az SZDSZ nevű csoporttal kötött paktuma eredményeképpen Göncz Árpádot, az idős, és a nagyközönség előtt alig ismert írót választották meg „ideiglenes köztársasági elnöknek”. Göncz a hatalmi céloknak amúgy mindenben megfelelt, de a közéleti és politikai - elvárható - feltételek szempontjából már sokkal kevésbé. Gyakorlatilag az ő megválasztása volt az a pont, ahol a hatalomra jutott új „elit” távolodni kezdett az őt a saját nyakára ültető magyar társadalomtól.

A tanácstalanság, és inkompetencia kormánya - 1990

Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök munkássága egy nagy utazással kezdődött, aminek keretében az USA-ba utazott, hogy az ott élő USA állampolgár magyarokkal találkozzon. Azok hálából és kedveskedésből mindjárt be is mutattak egy amatőr színjátszó csoporttal Göncznek egy a „Rácsok” című, és szélesebb olvasói körben ismeretlen korábbi műve alapján készült színdarabot – amiről ország világ értesült. És nem is értette senki az egészet. Mit keres Göncz államköltségen egy író-olvasó találkozón?
 

Azonban Göncz „nem hivatalos útja” (ez fontos!!) utolsó állomása 1990 május 18-án pénteken, a Washington-i Fehér Házban volt, mégpedig az USA elnökének Ovális Irodájában.

Joggal lepődünk meg ezen (is), hiszen az USA elnökök nem szoktak fogadni minden „nem hivatalos” úton, turista vízummal érkező magyart, legyen az bármilyen határozatlan időre megbízott közszereplő.

Ám ha megnézzük mi is történt ott, és akkor az ovális irodában, akkor ez a látogatás teljesen új megvilágításba helyezi az azóta Magyarországon történt eseményeket.

Idézet a Dunántúli Napló 1990 május 19.-i számából:

"Miről volt szó a Göncz-Bush Találkozón?

Magyarország élen jár a demokratikus folyamatokban és számíthat az Egyesült Államok fokozódó támogatására, mondotta az MTI tudósítójának kérdésére Göncz Árpád a köztársaság ideiglenes elnöke, George Bush amerikai elnökkel folytatott mintegy 40 perces megbeszélése után.

Bush az ovális irodában Dan Quayle alelnök, valamint Laurence Engelburger a külügyminiszter első helyettese, és Robert Blackwill a Nemzetbiztonsági Tanács kelet-európai főosztályvezetője jelenlétében fogadta a magyar államfőt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, szóba kerültek-e a magyar nemzetiségi problémák is, az elnök kijelentette: igen, a kérdés napirenden volt Románia vonatkozásában. Azzal kapcsolatban, hogyan vélekedett az amerikai elnök, Göncz Árpád közölte: "George Bush tisztában van a problémával, annak súlyával, a kérdésben kitűnően, a legapróbb részletekig tájékozott."

"Egyébként biztosítottuk tárgyalópartnereinket - érzésem szerint sikerrel - hogy a magyar külpolitika egyenes vonalú, elvi és kiszámítható."- mondotta. Kérte az amerikai elnököt, hogy vesse fel a május végi szovjet-amerikai csúcstalálkozón a szovjet csapatok Kelet-Európából való kivonásának kérdését. Bush aki a magyar elnök véleményét kérte a szovjetunióbeli folyamatok alakulásáról, biztosította hogy a kérdés napirenden lesz. Egyébként nem kételkedik abban, hogy a szovjet csapatok a megállapodásban rögzített határidőig el fogják hagyni országunk területét, mondotta Göncz Árpád.

Az államfő a nemzetközi sajtó előtt hangsúlyozta, hogy minden várakozását felülmúlta az a megértés, szívélyesség, sőt barátság, amellyel mindenhol fogadták. Arra a kérdésre, mit kért az amerikai kormánytól kijelentette: "összegekről nem volt szó, hiszen nem segélyt, hanem segítséget kértünk. Mindnek előtt a nemzetközi gazdasági intézményeknél, valamint abban, hogy a magántőke beruházzon Magyarországon ahol stabilak a politikai viszonyok, és nem nagyobb az üzleti kockázat, mint másutt a világon".

Az ideiglenes államfő nem hivatalos amerikai látogatása szombaton befejeződik, és az elnök az igen sikeres útjáról még aznap hazaindul."

Fontos megjegyezni a kiértékeléshez, hogy Göncz ideiglenes államfő volt, de tényleges államfőként sem volt joga az USA-tól sem senkitől bármi segítséget kérni a parlamenti háttere hozzájárulása nélkül. Ez esetben ez az SZDSZ volt, aminek gazdasági tanácsait Antall József miniszterelnök is evidenciában tartotta. A delegációban lévő MDF-esek viszont azt bizonyítják, hogy a kormányzat álláspontját is tolmácsolta Göncz az amerikai félnek.

Azt leszámítva, hogy a szovjet csapatkivonásokkal kapcsolatos felvetése nyomban elárulta Göncz tájékozatlanságát az amerikaiak előtt - hiszen a már az 1983 óta folyamatban lévő csapatkivonás volt maga a magyar "rendszerváltás" katalizátora - viccesnek hat így utólag, hogy Bush ennek ellenére mégis a "véleményét" kérte a SU folyamatairól. Azonban ilyet esetleg csak az MSZMP felső köreiből tudhatott volna valaki helytállóan megfogalmazni - de ilyen nem volt a delegációban.

Ám az a tény, hogy az üres csevegés mellett, a nemzetbiztonsági tanács osztályvezetőjének jelenlétében megállapodás született az  IMF  hathatós támogatásáról, és a multik betelepüléséről, valamint a "szerkezetátalakítás" -ban való amerikai "segítségnyújtásról", (utasításokról)  - az máig meghatározója minden magyar állampolgár egyéni sorsának is!

Bush és Dan Quayle - a Göncz találkozó fotóit eltüntették!

Az amerikaiak a budapesti nagykövetségen keresztül a Göncz látogatásig is szoros kapcsolatot tartottak fenn az SZDSZ vezetőivel, akiket az amerikai érdekek melletti elköteleződésük miatt szívesebben láttak volna kormányon mint az MDF-et. Ennek érdekében az USA  jelentős pénzügyi támogatásban részesítette az SZDSZ-t, amit a jobboldali pártok kormányra kerülve "hálálnak meg" a mecénásaiknak.

Bár a választásokon az SZDSZ hajszál híján ugyan, de ellenzékbe szorult, a pénz nem volt "veszett fejsze nyele" mivel a politikailag, és gazdaságilag teljesen képzetlen és analfabétikus jeleket mutató kormányzat nem nélkülözhette az SZDSZ sztárközgazdászainak tanácsait.

Természetesen ezt jól ki is használta az SZDSZ, ami ki akarta mutatni a háláját a mecénásainak, aminek módját és eszközét a törvényalkotási befolyásán túlmenően épp Göncz Árpád utazásában és személyében találta meg, sőt, az ellen az MDF "tudós" kormányfőjének sem volt kifogása.

Antall neoliberális gazdaságpolitikáját Tölgyessy "súgta"

A fentebb idézett MTI közleményen alapuló híradásból  is kitűnik tehát, hogy Göncz "nem segélyért" kilincselt Bushnál- mert nem volt rá szükségünk. Hanem a világ pénzügyi szervezeteinek közreműködéséért - ami USA irányítás alatt voltak és vannak! - valamint hogy a "befektetőket az USA Magyarországra irányítsa".

Itt meg kell azonban  jegyezni néhány dolgot, mint fontos tényeket:

1.) Ebben a pillanatban Magyarország óriási élelmiszer exportőr volt - gyakorlatilag egy korlátlan felvevő képességű világpiacon. Ehhez mérten, és erre alkalmassá tett gazdasági szervezettel - komplett termelő rendszerekkel! - rendelkezett, ami az egész ország lakosságának viszonylagos jólétet biztosított.

2.) De ugyan ebben a pillanatban valakik a költségvetés sokszorosát kitevő, az állami vállaltok exportjából származó közpénzt "talicskáztak ki" offshore számlákra - mintha meg akarnák alapozni az új hatalom siránkozását az addig fennállott államkapitalista rendszer állítólagos csődjéről. (erről ITT olvashattál)

3.) Valamint ugyan ebben a pillanatban már kész volt a magyar állam és az EU között a csatlakozási paktum, amiben (még) szó sem volt a gazdaság leépítéséről a majdan betelepülő multinacionális termelő-kereskedő központok javára!

Mindent összevetve tényként állítható, hogy a szovjet csapatkivonásokról ekkor még mit sem sejtő Göncz Árpád megállapodott Bush-al a neoliberális irányba forduló magyar szerkezetátalakításról, az akkor már (még) érvényes EU megállapodásokkal szemben! Magyarország ekkor és itt tette az első jellegzetesen magyar lépést a majdani legfőbb szövetségese - az Európai Unió - elárulására, annak uralkodó gazdasági szerkezetétől való eltávolodásra, és a saját lakossága teljes jogfosztottá tételére. Legalábbis akkor ez így látszott, hiszen lényegesen más, a nai valóságtól teljesen eltérő elképzeléseink voltak az Unióról.

A valóságban ez azt jelentette, hogy Magyarország önként csatlakozott Bush  - és köreinek vélhetően valami drog hatása alatt kiötlött - "Új Világrend"-ről dédelgetett álmának megvalósításához, amit a globális neoliberalizmus határoz meg úgy mint rendszert, amit az új, un. "pénznemesség" ural és kormányoz, amiben a proletariátus és a prekariátus jogfosztott rabszolgaként szolgálja majd az új, amerikai irányítású globális világrendszer urait. 
Az aktust "példátlan magyar diplomáciai siker"-ként kommunikálták a magyar neoliberálisok, sőt a megállapodásról szóló dicshimnuszoknak se szeri se száma nem volt a médiában, és a doktori disszertációkban. Azonban ennek a "balekosított" Göncz Árpáddal végrehajtatott hazaárulásnak mára a nyomát is igyekeznek eltüntetni - hiszen a valódi felelősök közül még jó páran élhetnek.

Az SZDSZ  "agytrösztje"balról: Tölgyessy, Kiss, Pető

A tények ismeretében senki se lepődhetne meg, ha az SZDSZ és a FIDESZ akkori vezetői mellett a leváltott pártállam védelmi szolgálatainak - talán sértett? - obsitosainak nevei is feltűnnének a felelősök között. Annál is inkább, - ez teoretikusan állítható - mert ezeket a pártokat nem az amerikaiak hozták létre ugyan, viszont a politikai, ideológiai hátterüknek nincs 1988 előttről semmiféle azonosítható tudományos története (az SZDSZ ideologiáját pl. Kiss János írta mint Hitler a Mein Kampf!-ot) De mégis anyagi támogatást kaptak már az 1990-es hatalomváltás előtt! Ez csak úgy volt lehetséges, ha a kapcsolatot ők maguk keresték az amerikaiakkal, - ahhoz viszont "szakemberekre", kapcsolatokkal rendelkező személyekre volt szükségük. 1988-ban pedig nem volt olyan ostoba magyar diplomata, aki a karrierjét egy Kiss János vagy orbán viktor nevű államellenes törekvéseinek szolgálatába állította volna. A kapcsolatfelvételben a magyar titkosszolgálati háttér tehát itt sokkal több mint valószínű.
Ahogy az is holtbiztos, hogy előbb volt a "támogatás", mint az új, neoliberális Mein Kampf, mert nincs olyan ostoba kapitalista sem, aki "vakon", a célok pontos ismerete nélkül, és a megtérülés esélyét kizárva fektessen egy politikai pártba!!
      
(Ha ez a teoria igazolódik valaha, akkor a mennyből vagy a pokolból is megkövetem megboldogult Csurka Istvánt és Csoóri Sándort, akik látták hogy az orrunk előtt zajlik egy mocskos játszma, de az antiszemita felhangjaik miatt nem figyeltem oda. Sőt. Kinevettem őket.)

Pár hónappal a Göncz-Bush alkutalálkozó után a "segítség" kormányközi szintre emelkedett, az USA a Heritage nevű piszkos diplomáciai szervezetének tanácsaival "segített" lerombolni a magyar gazdaságot, hogy az új világrendben kulcsszerepet betöltő multinacionális termelő-kereskedő központoknak helyet csináljon.   
Szintén "segített" lerombolni az egészségügyi rendszert, és elvenni a munkavállalók szerzett jogait - mert a neoliberalizmusban olyannal azok nem rendelkezhetnek!.

A "mű" megkoronázásaként sikerült olyan közjogi-választási rendszert létre hozatni a magyar új "elittel", amiben a valódi ellenzék mélyen a média horizont alá került, és a közhatalmi csúcsra szinte esélytelenül pályázik bárki aki nem elkötelezettje az Atlanti neoliberalizmus Williamson (vagy Giddens) által lefektetett törvényeinek. (Értsd: liberális vadkapitalizmusnak, amit sokan a liberális parlamenti demokráciával azonosítanak - pedig semmi közük egymáshoz! Sőt!)

Az emlitett Heritage nevű szervezetről annyit nem baj ha tudunk még, hogy ez az Alapítvány az USA és a keleti blokk között zajló hidegháborúban a legfontosabb "diplomácián kívüli" eszköz volt az USA kormánya kezében. Ez pénzelte pl. a Szabad Európa Rádiót, és Pinochetet, a véres kezű gyilkos diktátort is. Az alapítvány a 90-es évek elején kompromittálódott holmi politikai gyilkosságokban való részességgel, és neonáci szervezetek pénzelésével, de a működése azóta is zökkenőmentes az USA-ban: pl. az iraki háború kirobbantása az egyik büszkeségeként van megemlítve a honlapján.

A másik jelentős amerikai "diplomácián kívüli" alapítvány a nálunk is ismert CAP, ami funkcióját tekintve ugyan az mint a Heritage, csak a republikánus párti kormányok szolgálatában áll. Ennek egyik igen jelentős pénzügyi támogatója Soros György, a magyar származású tőzsde guru.
Ez az utóbbi szervezet (CAP) pénzelte Orbán Viktort 2006 és 2009 között, majd Bajnai Gordont 2013 és 2014-ben, mikor sikertelenül szállt szembe a hatalomért Orbán Viktorral, aki "túlzásba vitte a neoliberális minta-állam megvalósításába fektetett serénységet".
Mindkét alapítvány az USA nemzetbiztonsági tanácsának is dolgozik, és annak védelme alatt áll. (pl utóbbi is dolgozott az iraki háború stratégiai tervein, és az ország háború utáni "kívánatos" politikai berendezkedésének kérdésein, de a béke Nobel díjas Obama kormány alatt a 2011-es Osama Bin Laden és családja elleni terrorista merénylet kidolgozásán is.)
A magyarországi politikai celebek szponzorálásából jól látható, hogy az USA nemzetbiztonsági szerve valamiért máig sem vette le Magyarországról a szemét - és a saját embereit "futtatja" a magyar társadalommal szemben. Ezért a ma is fennálló politikai befolyásoltság ténye egyértelmű.

   

A fent lejegyzett történet következményeit a magyar társadalom a bőrén érzi, - de legalábbis tapasztalja: tömeges nyomor, munkanélküliség, létbizonytalanság, kórházi fertőzésekben elhunyt tömegek, lepusztult egészségügy, hanyatló oktatás, eltűnt munkavállalói és szociális jogok, törvények felett álló tolvajbandák, fasizmus, dél-amerikai banánköztársaság szerű gyarmati lét. A neoliberális álomország maga! 
A társadalom ugyan a szabadság illúziójában él 30 éve, (még) de 2018-ban ismét felvették a Rab Nemzetek nemzetközi figyelőlistájára!

Összegezve: a jelenünket, és a közeljövőnket alapvetően, és tragikusan befolyásoló 1990 május 18.-i vezetői döntés, szomorú évfordulója lesz örökre a hazánk történelmének! A szabadságunk ellopásának, az ország javainak idegen kézbe adásának napja. 
Akik a történelmi múltban ilyet tettek, azok Árpádháziak voltak. Ezek a maiak meg a történelemben örökre senkiháziak lesznek, de még néhányan ma is köztünk élnek. Van aki hatalmon is van.

Álruhában a szerencsétlen flótások között.