AZ MSZP-t MEG KELL MENTENI!

Az Európai Parlamenti választásokon a Magyar Szocialista Párt súlyos vereséggel felérő módon szerepelt, s csupán egyetlen képviselőt küldhet az EP-be. A mainstream média ezt a párt „halálhíre”-ként értékelte és kommunikálta, noha a párt mint szervezet koránt sem szünt meg. Az évek óta tartó lejtmenete azonban joggal veti fel a kérdést, hogy ez az egykor jobb napokat látott, lényegesen nagyobb társadalmi támogatást élvező formáció voltaképp ezzel a választási eredménnyel merre is indul majd tovább: a társadalom felé, vagy valamelyik befogadónak látszó másik ellenzéki formáció torkába hajtja a fejét, hogy az egyszerűen szőröstől bőröstől lenyelje.

A párt rossz szereplési sorozata a gyakorlatban 2006-ban indult el, a híres „öszödi beszéd” kiszivárgásával, ahol a kormányfő – Gyurcsány Ferenc – azt találta mondani hogy hazudtak a társadalomnak. Azt beszámítva a beszéd el nem hangzott, a kormányfő által elnyelt, elhallgatott részébe, hogy a párt akkor már másfél évtizede hazudott a választóinak, és csak a tömörülés személyi érdekeit képviselte (a lakosságét, a szavazóiét viszont csak elvétve), ez teljesen igaz beszéd, és megállapítás volt. Hiszen az MSZP a rendszerváltás előestéjén nem a munkások politikai érdekképviseletére, hanem az állampárt II. és III. vonalának politikai átmentésére alakult, jellemzően gyárigazgatók, a pártállam gazdasági és politikai csúcsvezetőinek részvételével. Ezért ez a formáció teljesen alkalmatlan volt a lakosság hatékony védelmére a kapitalizmussal szemben, hiszen a párt vezetői saját maguk voltak az igazi „új kapitalisták”.

Horn Gyula: "Felépítettük a kapitalizmust!"

A párt támogatásának relatív nagyságát emellett az a választói várakozás okozta, hogy az MSZP valódi baloldali pártként, a baloldali értékrend alapján politizál majd mind kormányon, mind pedig ellenzékben. Ez kollektív tévedés volt, hiszen a Körösényi kutatás már 1996-ban bebizonyította, hogy a „szabadon választott” parlamentbe gyakorlatilag csak a liberális értékrendet valló pártok kerültek be, a nemzeti konzervatívizmust (némi Horthysta szélsőjobboldali bukhéval keverten) megjeleníteni akarók mellett. A munkásosztály (bérből és fizetésből élők) és a kialakulóban lévő prekariátus politikai érdekvédelme gyakorlatilag már ekkor elveszett a politikai közéletből.

Ezzel a liberális- jobboldali hegemóniával az új politikai osztály gyakorlatilag kasztrálta a politikai életet, amiben óriási szerepe volt a médiának is. A parlamenti pártok holdudvarához tartozó média guruk meglehetősen önkényesen húztak a pártok közt egy horizontális vonalat, ami ma is meghatározza a politikai tér alsó és felő régióját (parlamenti és parlamenten kívüli pártok). Az új, liberális médiában így már évtizedek óta nem jelenik meg a rendszerkritikus pártokkal kapcsolatban semmilyen lényeges információ Azzal a hivatkozással, hogy „mert az olvasókat ezek a pártocskák nem érdeklik”. (A média jóvoltából többnyire azt se tudják hogy ezek „vannak”, és azt sem, hogy az információáramlásból kizártak között a baloldali pártok a baloldali értékrendszer kizárólagos őrzői ma is.) Valójában a parlamenti pártok iránti közönségérdeklődés szándékos, mesterséges megszüntetését hajtották végre, aminek kifejezett célja volt a baloldali értékrenddel kapcsolatos tudatlanság gerjesztése, és a liberális világnézet kizárólagos terjesztése.

Ebben a szellemi pangásban és züllésben az MSZP évtizedekig hirdette magát a baloldal kizárólagos képviselőjének, amit a média szorgos munkával alá is támasztott. Annak ellenére persze, hogy kormányon minden esetben a társadalom és államromboló Williamsoni neoliberális gazdasági rendszert építette, és markánsan támogatta annak szereplőit az általa állítólag képviselt munkásosztály legalapvetőbb érdekeivel szemben is. A 2008-as pénzpiaci válság azonban sokak szemét felnyitotta, az MSZP-re hamarosan rákerült az „álbaloldal” jelző, ami ezt a társadalmi ébredést aposztrofálta.

A soron következő parlamenti választáson az ébredező társadalom gyakorlatilag „megbüntette” az MSZP-t, és 2/3-os többséget adott orbánnak és a Fidesznek. (Meg kell jegyezni, hogy orbán ebben a választási kampányban markáns baloldali retorikával korteskedett, ami elhitette az emberekkel, hogy az orbán éra a társadalmi jólétet hozza majd el.)

2010-ben, az MSZP csúfos vereségével végződött parlamenti választás éjszakáján a párt vezetőitől két fontos nyilatkozat hangzott el.

Az egyiket Lendvai Ildikó tette, aki váltig állította, hogy a társadalmi és gazdasági mélyrepülést az okozta, hogy a (az EU szociális államaiban megszokott) vegyes gazdasági és szociális rendszer az MSZP szerint nem működőképes, (ez egyértelműen a neoliberalizmus feltétel nélküli elfogadása és annak felsőbbrendűségének kinyilvánítása volt) valamint hogy az MSZP választói hagyták magukat becsapni (vagyis egy „puha” neoliberális pártról átszavaztak egy ”kemény” neoliberális pártra)

Ez a nyilatkozat a baloldali, politikailag alapfokon képzett embernek egyaránt volt felháborító, és egyben elégtétel is, hiszen az MSZP ezzel a nyilatkozattal megerősítette az „álbaloldal” minősítést, és markánsan besorolta magát a neoliberálisok közé, amit eladdig bőszen tagadott.

Lendvai Ildikó: "A vegyes gazdasági rendszer működésképtelen"

A másik, nem különben fontos nyilatkozatot Kovács László tette, aki azt mondta: „az elkövetkező évek alatt meg fogjuk tanulni, milyennek kell lennie a baloldali politikának, hogy kell baloldalinak lenni”

Ez a kijelentés annak őszinte beismerése volt, hogy az MSZP nem baloldali politikát folytatott, hanem neoliberálist, aminek lelkes előmozdítója volt a koalíciós partnerük, az SZDSZ is. Azonban a legfontosabb, a választóik becsapása miatti bocsánatkérés - ami minimum elvárható lett volna annyi év után - mind a két nyilatkozó mondókájából kimaradt. Az MSZP nagyjai ma sem éreznek semmi féle személyes felelősséget a történtekért.

Kovács László: "most majd megtanuljuk hogy kell baloldalinak lenni"

A társadalom a 2010-es büntető szavazás után azonban hamar ráeszmélt arra, hogy orbán és pártja a jogállamra, és a maradék nemzeti vagyon megszerzésére tör, így az MSZP támogatottsága ismét a mai kormánypártéval azonos szintre nőtt. Annak ellenére is, hogy bizonyos lehetett mindenki benne, hogy a párt a tanulási folyamaton – ami valódi baloldalivá tehette volna – még nem eshetett át. Ebben a helyzetben lett volna lehetősége ugyan az MSZP-nek a stílus,- és politikai váltásra, de ez rendre elmaradt a vezető köreivel kapcsolatban kirobbant botrányok miatt. Azt a fontos tanúságot, hogy a baloldali pártokban nem túl hitelesek a milliárdos vezetők, - sőt még a multimilliomosok sem - a párt nem vonta le, így sem a vezetőségében, sem az ideológiai hátterében nem jelentek meg a munkavállalók és a munkavállalói abszolút érdekeket megtestesítő értékek.

Jól jelzi ezt Újhelyi és Szíjjártó médianyilvánosság előtt zajlott beszélgetése, amiben Újhelyi dicsérte a Fidesz és orbán népnyúzó gazdaságpolitikáját, és kijelentette hogy az MSZP ha kormányra kerül, nem is akar azon változtatni. Ezt egy újabb választási vereség követte, pedig az MSZP már ekkor is teljes mellbedobással támogatta az ellenzéki összefogást a kormány megdöntésére.

Újhelyi István: "Nem változtatunk a Fidesz gazdaságpolitikáján ha kormányra kerülünk"

A 2014-es vereség után az MSZP tábor olvadni kezdett, ami részint a párt választási sikertelenségének és részint a politikai arculat hitelvesztésének szólt. A párt vezetése ekkor döntött úgy, hogy elmélyíti a szövetségeseivel való kapcsolatot, Csak hogy a kapcsolatépítés valahol nagyon elromlott, mivel – főképp az arra alkalmatlan, harcképtelen vezetők, és a liberális, tőkéspárti utóízű nyilatkozatok miatt – az MSZP szatelit párttá alakult, de nem egy párt, hanem minden vele szövetséges párt szatelitjévé. Elérkezett az a nap is, amikortól a párt már a saját belső döntéseit is képtelen volt meghozni a „szövetségesek” hozzájáruló bólogatása nélkül. (Volt ebben a pártnak korábbról is hasonlóan elvtelen és nevetséges gyakorlata, pl. Medgyessy Péter miniszterelnök megbuktatásával kapcsolatban)

Még a legfelháborodottabb választók sem lepődtek meg tehát akkor, amikor 2018-ban az MSZP előzékenyen tolta be minden szövetségese jelöltjét a parlamentbe a saját jelöltjei előtt a Nagy (neo)Liberális Összefogás jegyében aminek ötlete az internetes közösségi oldalak „lakossági szakértői”-től származott, akik végül nem mentek el szavazni.... 

Ezzel az MSZP arcvesztése végképp befejeződött, az idei EP választás csak ennek a végeredményét volt hivatott lepecsételni.

Ez az arcvesztés persze nem a vég, csak egy útelágazás a párt történelmében. Azt a kérdést kell megválaszolni a tagságának, és támogatóinak, hogy a párt megtartsa-e a „szocialista” jelzőt, és ragaszkodjon -e a politikai önmeghatározásához, miszerint baloldali volna.

Ha a párt nevéből kimarad a szocialista jelző, minden különösebb egyéb változtatás nélkül is fényes karrier vár a pártra a parlament liberális mezőnyében. (A liberálisok jobboldaliak!!)

Ha azonban a párt ragaszkodik a baloldalisághoz, akkor először is ki kell evickélnie a liberális mezőnyből a baloldali politikai mezőnybe, ami most teljesen üres a parlamentben. Ezt persze drasztikus személycserék nélkül alig ha teheti meg, de a sikeres végrehajtására reményt adhat, hogy ehhez akár „importálhat” is a parlamenten kívüli baloldali térből megfelelő embereket, akik pontosan tudják milyenek a majd másfél millió minimálbéres magyar dolgozó, és a szintén több mint egymilliós prekariátus tömeg életérzései, és hétköznapjai. Aminek pontos és beható ismerete nélkül alig ha lehet annak javítását képviselni!

Szerencsére az MSZP-ben még vannak valódi baloldali harcosok.

Bangóné Borély Ildikó, aki jelenleg az egyetlen szóra érdemes államférfi a Magyar Parlamentben, és ehhez méltó módon, harcos amazonként védelmezi a munkásokat, a családokat, a nőket, és gyerekeket, akik az orbáni magánállam primer áldozataivá váltak. 

és

Szanyi Tibor, akinek olykor olyan kérges a modora, mint egy culáger tenyere, de a baloldali elkötelezettsége vitathatatlan tény, - nem véletlenül szúrja a szemét a legtöbb jobboldalinak minden egyes megszólalása, vagy megmozdulása.

Bármelyik mellett is döntene a párt – döntenie kell. A párt megszűnése, vagy a feltartott kézzel hátralépés lehet hogy néhány ember érdekeit szolgálná ugyan a maradék MSZP-ben, és a vele szövetséges liberális pártokban, de ugyan akkor olyan trófeát adna orbán kezébe, amivel az – ügyes kommunikációval – a saját ordas rendszerét tudná legitimálni. Ez társadalmilag elfogadhatatlan. Vagyis a mai szereplőknek nincs kiszállás a „mókuskerékből”, a pártot bármi áron meg kell menteni, fel kell állítani, s hogy melyik politikai oldalra, az most teljesen mellékes!

Sok sikert!

PS: a párt vezetőinek nem kell elkeseredni, mert a párt nem egy magáncég, ahol a szakmai alkalmatlanság miatt azonnali kirúgás jár. Itt a jelek szerint van második, harmadik és sokadik esély is..