KÖZBEVETÉS: MÉGIS HAZUDNAK A JÁRVÁNYRÓL.




A WHO figyelmeztette a kötelező oltásokat minden tudományos indok nélkül erőltető országokat, hogy az állandó oltások értelmetlenek, és egészségkárosító hatásuk van. Ez a felhívás csak a műveletlen politikai osztály tagjait, és az atlanti liberális marketing médiát, valamint a belőle verbuvált un „független tényelemzők”-et forrázta le. Az általuk "konteósnak" "oltásellenesnek" és más súlyos ostobaságnak minősített világhírű szaktudósokat nem lepte meg, hiszen ezt már egy évvel ezelőtt is egybehangzóan, tudományos alapvetésként állították. Igaz, utóbbiakat nem az USA gyógyszercégek patronálják..... 

A WHO több értelmű felhívásának hátterét képező, jelenlegi általános ismereteink azonban nem terjednek a marketing médiában, és a tájékozatlan, tárgyi alap műveltséggel sem rendelkező, oltásfüggővé tett, rettegő milliókat a figyelmeztetés még fel is háborítja. Pedig valójában fellélegezhetnénk, hiszen az őrületes és roppant veszélyes oltási marketing fellazitásához ez a figyelmeztetés is hozzájárulhat.

Amit általában a SARS-COV2 vírusról tudunk.

A Covid 19 névre keresztelt vírus egy levegőben terjedő, az influenzához hasonlóan a felsőlégúton át támadó, a szaporodásával elsősorban tüdő, és más szöveti károsodást, legsúlyosabb esetben az influenzához hasonlóan halálos lefolyású betegséget okozó mikroszkopikus szervezet.
A vírust 2019 márciusban jelentették be kínai tudósok a svájci „Viruses” című lapban a lehetségesen pandémiát (világjárványt) okozó vírusok közé. (Erről ITT olvashattál) A járvány 2019 december és 2020 január folyamán ki is tört a kínai Wuhanban, és az Osztrák Alpokban. Az európai társadalmak első találkozása a vírussal tragikus méretű betegség hullámhoz vezetett, ami okszerű, de szokatlanul sok halálos lefolyású betegséget okozott

A vírusnak az azóta eltelt időben több mutációját is azonosították, amelyek 99,7%-ban azonosak az eredeti vírussal és a többi mutációval. A mutáció a vírusban a szaporodáskor annak a 0,3%-os szerkezeti elváltozását jelenti. Ezt úgy kell érteni, hogy ha egy anyagrész az eredeti szerkezetben AABB molekula sorozatban van jelen, az ABAB sorozat a mutáció, de az anyag – a test - attól még azonos.

A világon jelenleg leginkább terjedő Omikron névre keresztelt változat (mutacio) is 99,7%-ban azonos az eredetinek regisztrált wuhani „ős típussal". A mutáció Dél-Afrikában és Etiópiában jelentkezett először, nátha szerű, de annál is gyengébb lefolyású, orvosi kezelést nem igénylő betegséget okozva.

A vírus fertőző ereje számokban.

A pandémia kirobbanása óta a vírus világszerte 582 millió fertőzést okozott, ami a világ lakosságának 7,4%-át tette ki 2 év alatt. Ebből 261 millióan már felgyógyultak. A fertőzésnek minden 107. beteg esett áldozatúl, jellemzően előzetesen szerzett más betegségtől is terhelten, a számarányuk 0,94%.
Viszonyítás: a spanyolnátha pandémia ennyi idő alatt a világ lakosságának több mint 20%-át fertőzte meg (A covid 7,4%%-ot) és az emberiség 5%-át meg is ölte a (a covid a 0,06%-át,) Vagyis a jelenlegi Covid járvány 83-szor gyengébb és még kisebb kockázatú a fertőzés tekintetében.

Hazánkban eddig a lakosságban 1,32 millió fertőzést regisztráltak ami lakosság arányosan 14%-ot tesz ki. A fertőzöttek 87%- a már gyógyult.
A fertőzéstől a betegek 3,04%-a hunyt el. (világátlag: 0,94%) Lakosságarányosan a halálozás 0,42% (világ: 0,06%)

A védekezés.

Az Európai Unió és az USA (atlanti tömb) a covid pandémiát a 83-szor súlyosabb spanyolnátha fertőzéshez hasonló módon kezeli. Ennek keretében korlátozza polgárai mozgását, részvételi lehetőségeiket a mindennapi életben, és szájmaszk viselését írja elő számukra.

A védekezés részét képezi a vakcináció. A vakcináláshoz első sorban mRNS technológiával készült szereket használnak, amit amit 2020 június és december között az általános fejlesztési protokoll megkerülésével, kísérleti jelleggel hoztak létre és kezdtek alkalmazni a lakosságon. A vakcinációt általános média marketinggel népszerűsítették, még az oltási kampány megkezdése előtt.

A vakcinákat népszerűsítő kampány és hazugságai.

Az oltási kampány megkezdése előtt és azzal egyidejűleg is, az atlanti tömb minden médiájában reklámozták az oltóanyagot, amit tévesen oltásnak neveznek, noha az semmilyen tudományos feltételnek nem felel meg amitől az oltásnak minősülhet.

A marketing visszatérő elemei voltak a szer kiválósága mellett a pandémia leküzdése, és a szer kiváló hatékonysága ami védettséget ad .Azonban ezek legtöbbje hazugság volt.
Néhány a hazugsággyár legismertebb szándékos (súlyosan jogellenes) félretájékoztatásaiból – a teljesség igénye nélkül:

1. „A vakcina a beadás helyén, a Delta izomban marad, ott zajlik le az immunizálási folyamat”
Ma már tudjuk, hogy a vakcina a injekciózást követően azonnal szétterjed a szervezetben a vér és nyirokrendszeren keresztül.

2. „A vakcina védelmet ad a vírus ellen”
Ma már tudjuk, hogy nem, a vakcinázott páciens ugyan úgy megfertőződhet, sőt meg is betegedhet mint a vakcinázatlan. Sőt, akár meg is halhat. (ide tartozik, hogy a vakcinázott páciens ugyan úgy fertőzheti ember társait mint a vakcinázatlan, de ezt elhallgatták, hogy a vakcinázott és vakcinázatlan embereket elkülöníthessék – mint afféle kontroll csoportot a kísérletekben szokás.)

3. „A vakcina ártalmatlan”.
Ma már tudjuk, hogy rendkívül ártalmas és kockázatos. A magyar kormány az oltási program első hat hónapjában 441 halálos áldozatot ismert el, akik közvetlen az oltás következtében hunytak el. Európai szinten ma már egyes források szerint 30 ezer közeli azok száma, akik közvetlenül a vakcina beadása miatt vesztettèk életüket.
Viszonyitásul: egész Európában az összes kötelező oltástól nem hunytak el 100 év alatt összesen annyian, mint amennyien csak az eddig elismert "magyar" MRNS vakcina miatti halálozásban, pedig a korábbi kötelező oltásokkal kb egymilliárd embert oltottak be.

Az ártalmassági faktorhoz tartozik, hogy a Vakcinázási program kezdetekor (amikor már a Pfizer cég már élő emberes kísérleteket folytatott 5-15 éves gyerekekkel) Pavel Solopov, a Michigani Old Dominium egyetem kutatója egzakt tudományos tényként bizonyította, hogy a vakcinában lévő tüske fehérje ugyanolyan lefolyású szöveti károsodást (betegséget) okoz mint az egész vírus. Vagyis a vakcina hatóanyaga teljes, és nem legyengített fertőzést okoz, ami a nácizmus idején zajlott japán és német emberkísérletek óta páratlan módszer az orvostudományban. A vakcina által okozott szöveti károsodást később a szív, és az idegszövet viszonylatában is megfigyelték.

E súlyos tények hatása alatt Dieter Schönitzer immunológus professzor az Osztrák kormány elé terjesztett szakértői jelentésében már nem csak azokat vádolja orvosi eskü szegéssel akik beadják embereknek ezt a vakcinát, hanem azokat is, akik csak ajánlgatják.
Mindezek felett ismeretes hogy sokan küzdenek tartósan teljesítmény csökkenéssel, vagy valamilyen szervi megbetegedéstől szenvednek. (pl nök menses ciklusának összeomlása)

4. „Az emlékeztető oltásra szükség van”
Az orvostudomány még soha sem tudott gyorsan mutálódó felső légúti fertőzéssel terjedő virus ellen tartós védelmet nyújtó vakcinát kifejleszteni. Az egyetlen siker történet az influenza elleni oltás, ami szezonálisan, az év egyetlen szakában jelentkezik. A fent említett azonossági tényező miatt ezt a vakcinát csak ritkán kell módostani, ami lehetővé teszi az alkalomszerű alkalmazását.

A Covid vírus az oltási program megkezdése óta eltelt egy év alatt legalább hat mutációt mutatott fel. A gyártó ezt a tényt a marketingben arra használta fel, hogy a mutáció veszélyességére hivatkozva arra ösztökélje az embereket, hogy un.: "emlékeztető oltásoknak" vessék alá magukat, ami majd az új mutációtól is megvédi őket. 
Legújabban a világszinten egyre inkább terjedő – gyenge náthát okozó – Omikron variáns „veszélyességére" hivatkoznak, igy ez a variáns lett az emlékeztető oltások negyedik szériájának oka és indoka. 
Annak ellenére is, hogy épp ez a mutáció mutatott rá, hogy az atlanti tömbben tapasztalható, a világ összes halálozásának túlnyomó többségét kitevő, nagy arányú halálozásnak nem a mutációk az okai, hanem azok teljesen máshol keresendők. (pl a nyugati lakosság vakcinázottsága, életkörülményei, az egészségügyi rendszer hiányosságai, stb) 
A WHO figyelmeztetést adott ki a gyártóknak és kormányoknak az emiatt tapasztalható túlzott vakcinálás veszélyeiről, és évente csak egy oltást javasol a Covid19 vírus ellen is (itt egy év alatt már hármat szúrtak az emberek jelentős részébe, és már a negyediket is tervezik, sőt, "szükséges"-ként propagálják!)

Véleményem szerint, a fentiek alapján, amennyiben nem tagadjuk azt a tényt, hogy az Omikron variáns annak ellenére sem okozott a felbukkanási helyszínen súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedéseket, - különösen halálesetet nem, - akkor teljesen új álláspontra kell helyezkednünk a vírus veszélyessége, az általa okozott járvány sajátossága, és az ezekkel kapcsolatban hangoztatott társadalmi érdek megítélésének tekintetében. Különösen akkor, ha azt sem tagadjuk hogy:

- a természetes immunvédelem tudományos értelemben nem igényel állandó, mesterséges eljárásokkal való megerősítést,
- ha nem tagadjuk, hogy a mesterségesen immunizált páciens is a fertőződése esetén tovább fertőz,
- ha nem tagadjuk, hogy a társadalomnak a SARS-COV 2 vírussal való primer találkozása óta a legtöbb esetben túlnyomó részben - olyan fertőzés történt, amit a páciens szervezete saját maga, mindenféle kórházi kezelés nélkül gyógyított meg,
- ha nem tagadjuk, hogy az összes fertőzés utáni halálozás átlagos aránya nem jelentős az összes halálozásához képest sem, és a más halál okokhoz képest sem,
- itt kiemelten azt sem tagadjuk hogy az elhunytak többsége halálának oka nem költséges patológiai (részletes szövettani) vizsgálat útján, hanem az exitus előtti tünetek és teszt eredmény alapján lett megállapítva, ezért az egyéb, halálos betegségük vagy a szöveti károsodást okozó vakcinázottságuk mellett, - és annak ellenére - a haláluk oka nem minden kétséget kizáróan lett meghatározva,
- ha nem tagadjuk, hogy a vírust állatok szőrzetén és kereskedelmi áruk csomagoló anyagain is kimutatták már, - tehát nem tagadhatjuk,  hogy azt nem csak személy - személy közötti kontaktusban lehet elkapni, (ami az különítéseknek ésszerű indoka lehetne)
- ahogy nem tagadjuk a fenti tények alapján azt sem, hogy a vakcinálás, és mozgás korlátozó intézkedések a gyártók és kormányok szilárdan hangoztatott ígéretei ellenére sem állította meg a fertőzést, amit – ha bár utólagosan - az igazolt társadalmi érdeknek lehetne tekinteni, mind az oltások, mind a társadalmi csoportok oltási státusza szerinti elkülönítésének (diszkrimináció) és a rájuk zúdított tudománytalan rágalmak (pl. a járvány, és annak mutációi miatti felelősség) szempontjából,

A fenti, publikus adatokon és tudományos tényeken alapuló leírtak alapján szerintem belátható, hogy:

- tudományosan ismert, általánosan elfogadott, az orvosi esküt nem zavaró, ártalmatlan eszköz nem áll rendelkezésre a Covid járvány leküzdésével vélt és hangoztatott társadalmi érdek megvalósítására,

- sem a társadalmi érdekeket megalapozó veszély helyzet nem olyan igazolt kockázati mértékű, ami szükségessé tenné a kötelező vakcinációt, egy azonnali, vagy néhány napon belüli életvesztést is előidézni képes szerrel, illetve az ezzel kapcsolatos korlátozó és kötelező, néhol fennálló, vagy tervezett büntető intézkedéseket megindokolná. (Ti.: a fejlett civilizációkban "senkit sem ölünk meg csak azért, hogy más élhessen".)


Mindent összevetve alapos okkal kijelenthető, hogy a fent taglalt, a mai tudományos és általános erkölcsi színvonal alatti intézkedés sorozat nem társadalmi érdeket, hanem politikai és egyes személyekhez köthető gazdasági érdeket valósít meg, alapjaiban és végrehajtásában a Nürnbergi Kódexet is lábbal tiporva. A következmények már beláthatatlanok, a felelősségre vonások ezért sem maradhatnak el.

Istennél a kegyelem - mi csak emberek vagyunk

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az UKRÁN HADSEREG OFFENZÍVÁJA ESÉLYTELEN.

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)