'44 FEBRUÁR 11: RABLÓGYILKOSOK MENEKÜLÉSE VOLT!

Németország 1941. június 22-én hajnalban, a Barbarossa-hadművelet keretében, előzetes hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, megnyitva a második világháború keleti frontját. A nácik célja a szovjet népuralmi rendszer megsemmisítése, az „élettér” (Lebensraum) megszerzése és az ország kirablása volt, amit egy gyors villámháborús győzelemmel akartak megvalósítani. A Wehrmacht az első napokban mélyen benyomult a SU területére ahol a meglepetésszerű (orv) támadás miatt alig ütközött ellenállásba. A nyugati médiák nyomban az egekig magasztalták az előretörő náci hadsereget és a 3 millió "legyőzhetetlen" katonáját.

A Barbarossa hadműveletben annak megindulásakor Magyarország nem vett részt. Ám 1941 június 26-án, máig is ismeretlen nemzetiségűnek nyilvánított, három darab sárgára festett repülőgép, a kora délutáni órákban megbombázta az akkor magyar felségterületen levő Kassát.

Annak ellenére, hogy a támadó gépeket Krúdy Ádám repülőtér-parancsnok a jelentésében a "testvéri" Németország Heinkel gépeivel azonosította, amelyek tudvalevően nem voltak a szovjet hadseregben még mutatóban sem, másnap, Bárdossy László magyar miniszterelnök bejelentette Magyarországnak a Szovjetunióval való hadban állását.

Horthy Miklós kormányzó parancsára ekkor a magyar un "gyorsreagálású hadtest" be is lépett a németek nyomában a Szovjetunió területére, de napokig tartó előre nyomulásuk közben sem találkoztak szovjet védőkkel. Ezért a harci kedv fenntartása érdekében a tisztikar mondvacsinált indokkal civileket kezdett gyilkolásztatni a katonákkal.

A Barbarossa terv a német elképzelésekkel szemben azonban nem volt sem villámháború, sem sikeresnek mondható művelet, mivel néhány hónap alatt a német hadsereg közel 30%-os veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. (Például a Moszkvát támadó Közép Hadseregcsoport több mint egymillió katonából mindössze 6 ezer túlélővel büszkélkedhetett a háború végén!)

Ez a veszteség arány az elért célokhoz képest igen brutális volt, és kétségessé tette, hogy bármelyik kitűzött cél is sikerülhet ezek után az elbukott katonai műveletek által. Sőt, szakértők szerint ez volt az a pont, ahol a Wehrmacht, és a német náci hadsereg legyőzhetetlenségbe vetett hit is szertefoszlott, amitől a német tábornoki kar is pszichológiailag megroppant.

Ez az oka annak, hogy Hitler azonnali, nagy arányú katonai támogatást követelt a szövetségeseitől - így Magyarországtól is. Horthy Miklós engedve kedves barátja követelésének 1942 áprilisában - néhány hónappal a Wehrmacht csúfos Moszkva alatti veresége után - mintegy 207 ezer fős kontingenst kezdett a szovjet frontra szállítani. A kontingens 190 ezer intervenciós katonából és 17 ezer fő munkaszolgálatos zsidó származású fogolyból állt.

A fronton a német nácik nem bántak kesztyűs kézzel a fegyverbarátaikkal - így a magyarokkal sem. Gyakran hajtották maguk elé őket a veszélyes helyzetekben a német életeket kímélendő. De komplett dandárokat használtak fel etnikai tisztogatásokra, és tömeggyilkosságokra is, amelyekben természetesen nem csak az SS de a Wehrmacht is buzgón részt vett. A német tisztek a jelentéseikben borzadva írtak róla, hogy a magyarok ezeket a feladatokat milyen zsigeri brutalitással és jókedvvel hajtották végre..

Mígnem a magyar intervenciósok jókedve is elszállt, amikor 1943 január 12-én a szovjet honvédő hadsereg átkelt a Don folyón, és világgá nem zavarta őket is, meg a német barátaikat is.

Ezt követően a szovjet Vöröshadsereg a teljes kelet európai észak-dél tengelyen elkezdte vissza verni a Hitler parancsára szívósan ellenálló németeket és szövetségeseiket Berlin felé.

A Szovjet hadsereg megállíthatatlanul kezdett nyugat felé nyomulni, közben kíméletlenül pusztítva, vagy fogságba ejtve a német seregeket és szövetségeseit. A német hadvezetés illetékesei a II. Magyar Hadsereg Don kanyari megsemmisülése miatt bekövetkezett pszichológiai hatásokat úgy értelmezték, hogy a magyarok kiábrándultak, és az ellenállásuk mielőbbi bekövetkezése - a legmagasabb hatalmi szintekig terjedően - várható. Ezt megelőzendő ügy döntöttek, hogy megszállják Magyarországot.

1944 március 19-én - amely nap hajnalán Klessheimben az agg Horthy megegyezett Hitlerrel Magyarország német megszállásába, és bábállammá változtatásába - megszálló német csapatok vonultak be Budapestre. Ezzel Magyarország önálló államisága és közhatalmi entitása megszűnt, az államigazgatás a német megszállók igényei szerint működött tovább.

1944 augusztus 27-én a szovjet csapatok a német Déli és Közép Hadseregcsoport romjait üldözve elérték Magyarország határát.

A magyar bábkormánynak ekkor már nem volt számottevő hadserege, mert pénzügyi okok miatt nem tudott nagyobb haderőt fenntartani. Ezért a legtöbb magyart a németek un "Waffen SS" alakulataiba állították be, ahova a dunántúli svábok kötelező belépése kivételével mindenki másnak önkéntes volt a belépése. Sokezer nincstelen, nyomorgó magyar fiatal állt be ezekbe az alakulatokba, csak azért, mert életükben először bőrcsizmát, vagy bakancsot húzhattak fel a lábukra, és minden hónapban pénzt fizettek nekik a németek a szolgálatukért.

A hadi helyzet azonban egyértelművé tette, hogy a Waffen SS-ek sem pótolják a német veszteségeket, Ezért Horthy Miklós kormányzó - aki 1920-ban a román hadsereggel foglalta el Magyarországot és a kormányzói posztot - október 16-án jelképesen végleg lemondott, és teljesen illegitim módon, szintén jelképesen átadta a már nem is létező államhatalmat Szálasi Ferencnek és nyilas hóhérainak.

Horthy ezután nem várta meg a szovjetek érkezését, hanem egyszerűen bátran elmenekült az országból.

A szovjet csapatok az augusztus- október között aratott kelet- magyarországi döntő győzelmeik miatt gyér ellenállásba ütköztek, és viszonylag gyorsan - november 3-ra - elérték Budapest határát Vecsésnél. A németek maradékai azonban - Hitler parancsára - nem akartak a városból távozni, ezért védekező harcokba kezdtek a Waffen SS-sel támogatva.

A városban voltak állig felfegyverzett nyilasok is, de ők nem a harcokban, hanem a maradék zsidó lakosság módszeres kiirtásában, és civilek kirablásában vettek részt. A németek és a Waffen SS-ek, valamint a maradék magyar haderő ez ellen "természetesen" semmit nem tett.

A szovjetek december 26.-ra befejezték Budapest teljes bekerítését. Ennek befejeződése után, december 29-én parlamentereket küldtek a német vezetéshez, azt kérve, hogy a németek és csatlósaik adják meg magukat, hogy a felesleges vérontás, és a város lerombolása elkerülhető legyen.

A németek az ultimátumot nem csak elutasították, de a távozó követekre akna gránát tüzet is zúdítottak, amelyben Ilja Afanaszjevics Osztapenko százados, parlamenter, életét vesztette. Ezt a szovjetek több mint barátságtalan lépésnek minősítették, ami megpecsételte a városban rekedt németek sorsát.

Időközben a felszabadult területeken megalakult a Nemzetgyűlés, ami 1944 december 22.-én létrehozta a Dálnoki kormányt, ami a mainak is jogelődje. A szövetségesek elismerése miatt a Dálnoki kormány Magyarország legitim államhatalmi képviselőjévé vált, ami azért volt fontos, mert Horthy október 16.-i elmenekülése után a véglegessé vált hatalomnélküliséget a Dálnoki kormány abszolut joghatalmi kompetenciája váltotta fel. Másrészről azért, mert elkezdődhetett az állam újra indítása, - ami a győztes hatalmakkal való tárgyaláshoz is kulcsfontosságú volt - és az ország újjáépítése.

A Dálnoki kormány első fontos intézkedése volt a Magyar Honvédség létrehozása, illetve hogy hadat üzent Németországnak. Vagyis e naptól fogva hadban álltunk minden német alakulattal és azok szövetségeseivel is.

A kormány és a Honvédség megalakulásáról a Budapesten rekedt katonai alakulatok már Budapest körülzárásának napjaiban értesültek, úgy, hogy a frontvonalon részben hangosbemondókban ismételgették a híreket, részben röpcédulákat szórtak be a német védelmi vonalak mögé. Ekkor minden fegyverben álló katonának két választása volt: leteszi a fegyvert, vagy beáll a kormányerőbe (mint pl. Budai Önkéntes Ezred) és harcol a megszállók ellen. (Megjegyzem: a Horthy kor törvényei voltak érvényben, és aszerint akasztották fel azt, aki ezt nem tette meg, és szembeszállt az állammal. Nevezetesen pl. Imrédyt is)

A volt magyar királyi haderő, illetve a Waffen SS-ek Budapestre vissza szorult töredékeinek tagjai végül a megszálló németek szolgálatát választották, és a Mária Terézia Waffen SS hadosztályban egyesültek. A döntésük január 18-án vált egyértelművé, amikor mindannyian elhagyták Pestet - a Duna hidak a németek és saját maguk általi felrobbantásával is fedezve a menekülésüket - ami után mindenki számára világossá vált, hogy Budán már csak a megszálló németek, a Waffen SS, és a nyilasok állnak fegyverben, és várják az utolsó összecsapást.

Fontos tisztázni, hogy a németek azzal hogy megölték a szovjet parlamentert, Osztapenko századost, olyan súlyosan megsértették a hadijogot, hogy gyakorlatilag a saját halálos ítéletüket írták alá a szovjet hadvezetés előtt. A magyarok pedig, akik fittyet hánytak a Dálnoki kormány felhívására, és a kormány erők ellen kezdtek harcolni a megszállók oldalán, a hatályos (Horthy) törvények szerint halállal büntetendő hazaárulást követtek el, és a harctéri statárium szerint, a büntetés helybeni és azonnali végrehajtandósága miatt nem számíthattak kegyelemre.

Vagyis a szovjetek és a magyarok szemében - a hadijog és a Magyar állam akkor hatályos joga szerint is - ezek a Budára menekült fegyveresek már nem voltak többek mint megszállók, és a velük szövetséges harctéri fegyveres banditák - a nyilasokat is beleértve.

1945 február 11-re a megszállók mintegy 50 ezer főt vesztettek ami a kezdeti teljes erejük több mint 70%-a volt. Ezért a német alakulatok parancsnoka - a hős Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, aki az akkor már megsemmisült IX. SS-hegyihadtest parancsnoka volt - úgy határozott, hogy megadja magát. Ezt úgy akarta elérni, hogy a katonái testének fedezékében eléri s szovjet -magyar vonalakat, ahol egyszerűen kapitulál. Az alárendelt egységeknek ezért parancsot adott a kitörésre, amit este 8 óra körül a magyar Waffen SS kezdett meg, a szintén hős Hindy István vezérezredes parancsnoklása alatt, aki szintén mindig hűséges volt Hitlerhez és a megszállókhoz.

A kitörési kísérlet nem sikerült, azt a szovjet és magyar alakulatok brutálisan felszámolták. A mintegy 17 ezer főt számláló német SS, és a 3 ezer fős Waffen SS nyilas maradékokból, amelyek a kitörést megkísérelték, mindössze, és összesen 700-an érték el végül a német vonalakat Szomornál és Zsámbéknál. Így a megszállók és a Waffen SS összes vesztesége Budapest bekerítésétől a kitörés felszámolásáig meghaladta a 80 ezer főt.

Pfeffer-Wildenbruch a terveinek megfelelően megadta magát, és emberiség elleni hőstetteiért 25 év kényszermunkával jutalmazta a Szovjetunió. A büntetését nem töltötte le, mert a szovjetek egy kormányközi alku miatt - sok más hozzá hasonló elitélttel együtt - 1955 nyarán szabadon engedték.

A szintén hős Hindy Istánnak nem volt ilyen szerencséje: az akkor hatályos, a Horthy korszakból örökölt jogszabályok alapján hazaárulásért halálra ítélték, és kivégezték. Ezzel több, a megszállókkal kollaboráló volt katona tiszt és politikus jól megérdemelt sorsában osztozott.

Az ostrom és a kitörési kísérlet leverése során Magyar oldalról, kb. 600 magyar honvéd szenvedett hősi halált, akik a Budai Önkéntes Ezred kötelékében harcoltak a megszálló németek és a hazaáruló magyar kollaboránsaikkal szemben. Áldozatuk emlékére a hálás utókor a Vérmezőn állított emlékművet, amelyet azóta is minden év február közepén megkoszorúznak.

Horribile dictu: az 1990. évi uralmi elitváltás óta a Hitleri erkölcsi és szellemi mocskon alapuló nácizmus újra éled egész Európában - így Magyarországon is.

Hazánkban az Antall kormány a hatalomra kerülése után szinte azonnal igyekezett vissza építeni a fasiszta Horthy korszak militáns jegyeit mind a közterekre mind a közgondolkodásba. A néhai német kollaboráns hadsereg egyenruháit adta a diszkatonáira, ugyan arra a fazonra terveztette át a díszegyenruhákat, és kultuszt kezdett építeni - "nemzeti emlékezet politika" címszóval - a "doni" intervenciós hadsereg és a német megszállókkal kollaboráns királyi hadsereg és a Waffen SS "hősi" voltáról. Mintha az Antall kormány nem a Dálnoki kormány jogutódja lett volna!!!

Ettől a szellemi és erkölcsi zűrzavartól vérszemet kapva törtek elő a neonáci szervezetek szinte a semmiből - sokuk még állami támogatást is kapott mint "hagyományörző".

Az un.: "hagyományörzők" 1997 óta nyíltan is azonosulnak a német megszállókkal és a velük kollaboráló magyar hazaárulókkal. Ennek demonstrálására megemlékezéseket szerveznek a tiszteletükre, melynek része az un "kitörésnapi emléktúra" is, amit a magyar kormány és jogalkotók tevőleges támogatásával hajtanak végre. (Az ellentüntetés betiltásához szükséges jogszabállyal a kormány jogi hátteret biztosit a neonáci demonstráció zavartalan megtartásához) A minden év február 11-én megtartott demonstráció 2003-óta az egyik legnagyobb nemzetközi neonáci rendezvénnyé nőtte ki magát, ahol a neonácik szabadon villogtathatják az aljas és ostoba ideológiájuk jelképeit, a tömeggyilkos SS jelvényeket, a horogkeresztes eszközöket, stb.

Nem zavarja őket, hogy az így magasztalt hőseiket csak az egyenruhájuk különböztette meg a köztörvényes rablógyilkosoktól. Vagyis 1944 február 11-én nem hősök, hanem rablógyilkosok próbáltak megmenekülni a megérdemelt sorsuk elől..

Így történt: