EMLÉKEZZÜNK A ROMÁNIAI FORRADALOM MAGYAR HŐSEIRE!

A bukott diktátor és tolvaj 1989.XII.25

Már 29 éve történt, hogy Temesváron kitört a sztálinista diktatúra ellenes - akkor még alapvetően szocialista irányú, népi - forradalom. Az akkori események folyásában máig szóbeszéd tárgya a "magyar szál", aminek szerepe azonban soha nem lett bizonyítva, sem pedig cáfolva. 

1989 őszén az egyre biztosabban tovatűnő hazai diktatúrából kilélegezve, a magyarországi lakosság egyre nagyobb felháborodással szemlélte, hogy a román határőrség rendszeresen Magyar területen is üldözi, és sikeres elfogásuk esetén a helyszínen - már magyar területen -  ki is végzi a Romániából a zöld határon át menekülő magyarokat. 

Horn Gyula akkori külügyminiszter, november közepén tiltakozó jegyzéket adott át Románia Budapesti Nagykövetének, amiben  a magyar kormány a határsértések, és a magyar területen elkövetett gyilkosságok azonnali beszüntetését  követelte.  

Azonban a határsértések, és az azt követő gyilkosságok - főképp magyar határsértők sérelmére - tovább folytatódtak.

Mindeközben Tőkés László temesvári református lelkészt a helyi, - meglehetősen ortodox módon, az elavult Stalinista elvek mentén politizáló - Román Kommunista Párt rendszerellenesnek, és lázítónak minősítette, és az egyház közvetítésével el akarta távolítani a hivatalából. A fő indok az volt, hogy Tőkés a magyar nyelven tartott istentiszteletein kritikus hangú említéseket tett a határsértők leöléséről, és a magyar kisebbséget érő atrocitásokról, és nem utolsó sorban az akkoriban a "modernizálás" nevében zajló falurombolásokról.

 
Debrecen, 1989. december 7. 18.00 óra, a Debreceni Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) soros ülése.

A Fidesz önálló debreceni csoportjának képviselője kifejtette, hogy a jegyzékek, sajtón keresztül folytatott tiltakozások nem segítettek a határon túli magyarságon, sőt a Román oldalon keményedett a magyar üldözés, aminek keretében már a reformátusok, és katolikusok is ellenségnek minősülnek. A képviselő kérte a tárgyaló feleket, hogy csatlakozzanak a Fidesz tiltakozó megmozdulásához, aminek keretében 1989 december 22.-én, az ártándi határátkelőhelyen útelzárással, és kopjafa állítással, bábuégetéssel és hasonlókkal kívánnak tüntetni a romániai magyar lakosság, és Tőkés László üldözése ellen. Bár Tőkésnek nincs politikai múltja, és a hatóságokkal való összeütközése is lehet inkább szakmai mint politikai jellegű, de éppen ez a két körülmény teszi lehetővé, hogy a demonstrációra ne lehessen rásütni semmilyen revizionista bélyeget, ha a tiltakozás középpontjába az ő személyét emelik.  

A javaslat ellen tiltakozott az SZDSZ mellet a KDNP is. Utóbbi képviselője kifejtette, hogy a Fidesz központi vezetőségétől informális csatornán megtudták, hogy azok szintén nem támogatják a tervezett tüntetést, mert számunkra nem a román nép, hanem a formálódó anti-kommunista ellenzék vezetői az „érdekesek”, akik ha hatalomra juthatnak, vállalják hogy az atlantista tömbhöz vezetik az országukat. A képviselő kérte, hogy a DEKA a Fidesz önálló debreceni csoportja vezetőinek javaslatát ezért vegye le a napirendről, és azoknak a határon túli magyarságért kifejtett áldozatos munkájukkal kivívott elévülhetetlen érdemeik elismerése mellett hozzon minden ellenzéki pártra érvényes tiltó határozatot az ilyen irányú, és célú demonstrációk megtartása ellen. 

A levezető elnök (FKGP) a napirendet azonban nem változtatta meg, hanem szavazásra bocsátotta a javaslatot.

A javaslatot elfogadta, és csatlakozott a tervhez a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda Párt és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom. (az MDF nem volt tagja a DEKA-nak, mert kommunista bolsevik pártnak tartották a tárgyaló felek.) Így a DEKA a demonstráció tervét 2/3- os többséggel elfogadta.

A tüntetés megszervezése a DEKA határozata alapján gyakorlatilag azonnal megkezdődött. A következő napokban az ország minden pontjáról érkeztek Debrecenbe csatlakozó nyilatkozatok, tárgyi felajánlások, a különféle Fidesz, és más pártok alapszervezetei részéről. Külön érdekesség, hogy a demonstráció tervét az MSZP is támogatásáról biztosította, noha nem állt jó viszonyban az új ellenzék pártjaival.. 

A román oldalon a Securitate (Román titkosszolgálat) is nyomban értesült a tervezett demonstráció híréről, és válaszul Nyíregyháza és Debrecen vonalában a román oldalon nagy létszámú Securitate egységekből csapatösszevonást hajtott végre. A Magyar fél válaszul megerősítette a határőrizetet.

Debrecen, 1989 december 14.

 

A Nyírbátori Határőrkerület Parancsnoka, a H.-B.Megyei Rendőrfőkapitány, valamint Debrecen katonai Helyőrségének Parancsnoka - mint a Magyar Köztársaság Kormánya megbízottai - személyesen keresték fel a Fidesz debreceni szervezetének Dózsa György úti irodáját, és közölték a Fidesz helyi vezetőivel, hogy a tüntetés tervezete miatt háborús helyzet alakulhat ki. 

Elmondták, hogy diplomáciai csatornákon keresztül a Román fél közölte a Magyar Kormánnyal, hogy amennyiben a Fidesz az ártándi határátkelőn tömegesen megjelenik, azt a Román állam szuverenitása elleni támadásnak fogják tekinteni, és a tüntetők ellen fegyvert fognak használni. 

A Határőrség Parancsnoka kifejtette, hogy amennyiben „átlőnek a határon” a románok, neki kötelessége lesz visszalövetni, de nem volna szerencsés ha a tűzvonalban civil magyar állampolgárok állnának egy ilyen cselekménynél. Mindent összevetve a legjobb volna, ha a tüntetést a Fidesz lefújná, mert az a résztvevőkre nézve életveszélyes, és mert az esetleges román támadástól nem lehet a résztvevőket megvédeni. 

A Fidesz vezetői erre közölték, hogy a tüntetést nem fújják le, és üzenik a román félnek: nem mondanak le a romániai magyarok és Tőkés László melletti kiállásról, a tüntetésen pedig az első sorban fognak állni, "olyan fegyvertelenül mint azok, akiket a román határőrök az elmúlt időszakban lemészároltak. Ha akarnak lőni a románok, hát lőjenek! - Én állok majd a tüntetők előtt, kérem adják át a román félnek a személyleírásomat. Ha még gyilkolni akarnak, akkor engem lőjenek le először” - tette hozzá az egyik Fideszes vezető.

Néhány órával később a - még megszállóként viselkedő, de már kivonulóban lévő - debreceni szovjet helyőrség parancsnoka informális csatornán közölte a Fidesz debreceni vezetőivel, hogy mindaddig, amíg nem támadják meg az országban lévő szovjet katonai létesítményeket, "a SU távol fogja magát tartani az eseményektől, bármi is legyen annak végkimenetele." 

Temesvár, 1989 december 15. délután 

Tőkés László református lelkész elmozdítása ellen 2-300 ember tiltakozó demonstrációt tartott a lelkész lakásánál. A helyszínen megjelent a város polgármestere és a RKP helyi titkára, akik próbálták rávenni Tőkést, hogy önként távozzon. A tömeg majd nem meglincselte őket, de Tőkés személyesen kelt a védelmükre. A tömeg ekkor diktatúra ellenes szövegeket kezdett skandálni. Eközben, az egyre sokasodó újonnan érkezőktől elterjedt a hír: „jönnek a magyarok is segíteni” -ami a Magyarországi magyarokra utalt. Egyesek tudni vélték: "a Fidesz nagy létszámú hadsereget szervezett Erdély felszabadítására.”
A kivezényelt rendőrök könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatásra, de az újra meg újra összegyűlt, sőt, egyre nagyobb lett. Néhány órával később a magyar lakosság körében letartóztatások kezdődtek, a Securitate vallatói pedig kínzásokkal akarták rábírni a letartóztatottakat hogy vallják be: magyar kémek, akiket a magyarországi Fidesz pénzel. 

Bukarest 1989 december 16.

Milea – akkori román belbiztonsági miniszter- parancsára a temesvári események miatt kijárási tilalmat rendeltek el a városban. A magyar oldalon ekkor teljes harckészültséget rendeltek el minden kelet-magyarországi honvéd, és határőrlaktanyában, és ismételten felszólították a Fideszt, hogy álljon el a tüntetéstől, de hasztalan. Ennek köszönhetően – bár béke idő volt – a Magyar Honvédséget teljes harckészültségbe helyezték, ezért nem tölthette otthon a karácsonyt legalább 10 000 sorállományú magyar honvéd és határőr, akik sosem felejtik el azt az évet.

1968 óta ez volt az első eset, hogy a magyar kormányzatnak meg kellett fontolni egy esetleges katonai intervenciót egy szomszédos ország ellen. Valamint a II. vh óta az első, hogy abba a SU semmilyen módon nem akart beleavatkozni egyik fél mellett sem..  

Temesvár, 1989 december 17.

Milea belbiztonsági miniszter tűzparancsot adott a Securitate erőknek, és statáriumot hirdetett. A feldühödött lakosság Temesváron válaszul botokkal rontott az első lövéseket leadó Securitate tisztekre, majd visszalőttek a verekedésben szerzett fegyverekkel. Ezzel kezdetét vette az 1989-évi Romániai forradalom, ami Temesvárról futótűzként terjedt szét az országban, nem kevésbé a remélt „magyar segítség” miatt, aminek eljövetelét ekkor már szájról szájra adták egymás biztatására a felkelők. 
A zűrzavarban Tőkés Lászlónak sikerült elmenekülnie Temesvárról, s csak a vérengzés napjai -a forradalom győzelme - után került elő ismét. 

Debrecen, 1989 december 19.

A temesvári események miatt az előző nap sajtónyilatkozatot adott ki a Fidesz debreceni szervezete, és felhívta a lakosságot, hogy december 22.-én a debreceni Tóthfalussy térről induló ingyenes buszokkal minél többen induljanak tiltakozni a román határra az események ellen. A Fidesz debreceni szervezetének irodája ezzel egy időben segélyközponttá alakult át, ami élelmiszert, és gyógyszert szállító konvojokat szervezett a romániai forradalmárok megsegítésére. 

A DEKA többi pártja, ami a demonstrációhoz eredetileg is csatlakozott, erejéhez és képességeihez mérten ugyan ezt tette, aminek következtében 1989 december 27.-ig akkori értéken összesen 3 milliárd (akkori!!) Forint értékű élelmiszer, gyógyszer, klinikai, és tábori orvosi felszerelés került ki Romániába a forradalmárok megsegítésére.

Budapest, 1989 december 19.

Milea román belbiztonsági miniszter telefonon felhívta Kárpáti Ferenc akkori magyar Honvédelmi minisztert, és arról tudakozódott, hogy "hol járnak Erdélyben a magyar csapatok"?. 

Kárpáti közölte, hogy Magyarország katonailag nem avatkozik be a román belügyekbe, és nem indított semmilyen csapatokat. 

Milea kifogásolta még, hogy a Magyar sajtóban megjelent, hogy emberiség ellenes bűnnek minősítették a Securitate cselekményeit, (Fidesz debreceni csoportja közleménye) holott csak a Magyarországról uszított lázadókat megfékezendően vetették be a Securitate egységeit. Ráadásul azok már a tömeg nyomosának engedve visszavonulóban, és védekezésben vannak. 

Közölte még, hogy ölik a lázadók a Securitate tagjait, és tiltakozott az ellen, hogy Debrecenből buszokkal, és teherautókkal, katonai szervezettséggel szállítanak Romániába utánpótlást a felfegyverzett felkelőknek. Kárpáti ezt a kifogást is visszautasította, noha jóllehet a katonai elhárításon keresztül tisztában volt vele, - csak úgy mint a Securitate vezére - hogy a kifogásolt akciót egyébként a debreceni Fidesz diszponálta a forradalom kirobbanásának pillanatától fogva, amit az akkori magyar kormányzat "spontán" segítsége nélkül aligha tehetett volna meg. 
Márpedig a magyar kormányzat "csendestársként" benne volt az akcióban, hiszen a két ország közti két darab diplomáciai telefonvonalból az egyik a debreceni (Dózsa György úti) Fidesz iroda kizárólagos rendelkezésére volt bocsájtva! A direkt vonal a két ország közt a Fidesz debreceni vezetői, és a romániai forradalmárok közti kommunikáció kizárólagos szolgálatában állt, a felkelők ezen keresztül küldhették el a különféle igényeiket, a szállítmányok lerakási helyét is így határozhatták meg. Erről a kínos tényről a Securitate is tudott, de ezt Kárpáti nyilván nem ismerhette el... 

Kárpáti - mint diplomata - többször leszögezte még, hogy a Magyar Kormány nem avatkozik a Román belügyekbe, és nincsenek magyar reguláris erők Románia területén. A civilekről, a civil kezdeményezésekről pedig nincs tudomása, különösen a Fidesz által felfegyverzett szabadcsapatokról nem tud semmit. Közölte még, hogy amennyiben civil magyar állampolgárok át kívánják lépni a román határt, a szabad utazáshoz való joguk miatt őket nem lehet ebben megakadályozni, az a Román fél dolga. 

Az ártándi román határőrség ekkor már „átállt” a forradalom oldalára, ezért "vám és útlevél vizsgálat nélkül" beengedték a magyar szállítmányokat, és a forradalmat segítő civileket egyaránt. 

Bukarest, 1989. december 22.

Milea belbiztonsági miniszter öngyilkosságot követett el, - egy altiszttől elkért szolgálati fegyverrel szíven lőtte magát. A Securitate –és a romániai diktatúra - ezzel végleg összeomlott. Az egyre nagyobb számban a forradalmárok mellé állott katonák, és katonai alakulatok segítségével gyakorlatilag győzött a forradalom, és hajtóvadászat indult a bujkáló diktátor: Ceausescu után. 

Néhány óra múlva a (felkelők kezén lévő) román televízió Mileát hazaárulónak bélyegezte, számos vád mellett azt is terhére rótták, hogy összejátszott a temesvári eseményeket kirobbantó "külföldi ügynökökkel" - a Fideszt nem említették, - és eltitkolta az események valódi hátterét. ("Hogy Fideszes ügynökök lázították fel a lakosságot, és ez a külföldi szervezet a forradalom kirobbantója, és anyagi támogatója is".- ahogy azt később az oknyomozó újságírók kiderítették.)

Pár óra múlva - az esti órákban - egy katonai járőr elfogta Ceausescut és feleségét, és teljes titoktartás mellett Targovistébe, egy katonai laktanyába kísérték. 

Bukarest, 1989. december 24.

Ion Iliescu, - későbbi Román elnök – mint az időközben megalakult, és a hatalmat magához ragadó Nemzeti Megmentési Front elnöke, titkos utasításban elrendelte, hogy katonai büntetőtanács álljon fel a december 22.-én este elfogott, és titokban a targovistei laktanyában őrzött Ceausescu házaspár elítélésére. 

A diktátor elfogását azonban nem jelentette be a nyilvánosságnak, attól tartva, hogy a hozzá még hű fegyveres erők esetleg kiszabadítják. 

Az aggodalom nem volt alaptalan, mert a diktatúrához - végül is a törvényes Román államhoz - hű fegyveresek gyakorlatilag két napja tűz alatt tartottak minden lehetséges helyet, amit a Ceausescu házaspár fogva tartási helyének gondoltak. 

Targoviste, 1989. december 25.

A katonai büntetőtanács a helyőrségi laktanyában titokban megtartott perben bűnösnek mondta ki a Ceausescu házaspárt, és halálra ítélte őket. Az ítéletet a kihirdetése után azonnal végre is hajtották. Gyakorlatilag három katona géppisztollyal szitává lőtte őket a tárgyalás helyéül szolgáló lepukkant laktanyaépület melletti zárt udvaron. 

A tárgyalásról. és az azt követő kivégzésről videofelvétel készült, amit az egész világ híradói teljes terjedelemben sugároztak.
A tárgyalás - az egész eljárás - törvényessége, és az ítélet jogossága, a mai napig vita tárgyát képezi a kutatók között. A kritikusok a tárgyalás jogszerűségét markáns indokokkal cáfolják, hiszen azon még a diktátor és felesége védői is a házaspár alkalmi vádlóiként léptek fel, és annyira pipogyán viselkedtek, hogy a külső, a jogi eljárásokban járatlan szemlélőkben is felébresztik a képeken rögzített viselkedésükkel a szakmai képességeik iránti kétkedést, és bizalmatlanságot. 

Debrecen, 1989 december 26.

Óriási, - a sajtó szerint közel kétszázezer fős, az ország minden tájáról szervezetten érkező - tömeg gyűlt össze Debrecenben a Kossuth téren, hogy a Román, de főképp és általában "a diktatúra" ellen tiltakozzon. 

A tömeg több mint fele, a korábban az ártándi határátkelőhelyre szervezett, de a forradalmi események miatt végül elmaradt eseményre érkezett az ország más területeiről.. A Független Kisgazdapárt által traktor pótkocsikból épített emelvényen a szónokok a Sztalinista doktrina ellen, a közelgő választások tétjét elemezve szónokoltak. 

A demonstráción az SZDSZ és az MDF és a KDNP képviselői is felszólaltak, szónokaik a népakaratra fókuszáltak, ami a romániai diktatúrát is képes volt elsöpörni. Cseppet sem zavarta őket, hogy pár nappal azelőtt még tiltakoztak minden diktatúra ellenes akció ellen..  

A romániai forradalom így vált a hatalomra éhes pártok belpolitikai eszközévé.

Kolozsvár, 1989 december 26.

A Fidesz képviselői tanácsadói minőségben részt vettek a Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség alakuló ülésén. Az ülésen beszédet mondott Németh Zsolt (későbbi államtitkár) akinek egyetlen mondatát sem értették a részvevők, azt "fordítani" kellett. 

Kolozsvár, 1990 január 6.

A Fidesz képviselője tárgyalt Buracu tábornokkal a humanitárius segélyek sorsáról, amiből egyre nagyobb tömegben jelentek meg különféle élelmiszerek és eszközök a helyi fekete piacokon. Valamint a Magyar Állam által ideiglenesen rendelkezésre bocsátott sok milliós értékű mobil hadikórházakról is, amiket Magyarország szeretett volna visszakapni, de azok nyomtalanul eltűntek. 

A megbeszélésen kiderült, hogy a Magyar Honvédség és a Polgári Védelem által rendelkezésre bocsátott hadikórházakat a marosvásárhelyi Vörös Kereszt kezelte, de azokkal elszámolni nem tud. A román hadsereg felderítői szerint, a városi szervezet vezetői azokat az országban tanuló iraki fiatalok segítségével gyakorlatilag használatlan, steril állapotban Saddam Hussein testvéri hadseregéhez juttatták, ami ekkor már javában készült a kuvaiti invázióra, és az esetleges NATO ellentámadásra. (Így bizonyos, hogy az öböl háborúban a sérült iraki katonákat magyar tábori kórházakban ápolták.)
Az is kiderült a megbeszélés során, hogy a román hadsereg nem rendelkezik munícióval, és megfelelő fegyverekkel, "így szükség esetén a forradalmat sem tudná megvédeni". Ezért megállapodás született arról, hogy a Fidesz képviselője közbenjár Magyarországon, hogy legalább Buracu - a térségben meghatározó - alakulatát megfelelően fegyverezzék fel.

Budapest, 1990 Január 8. 

A Magyar Külügyminisztérium elrendelte, hogy a Magyar Rádió éjszakai műsorában óránként olvassák be, hogy a Külügyminisztérium felszólítja a Romániában tartózkodó Magyar állampolgárokat, hogy ne avatkozzanak be a román forradalom menetébe, a Román Állam belügyeibe, és haladéktalanul térjenek vissza Magyarországra, „mert a Magyar Kormány nem tudja szavatolni a biztonságukat”.

Hogy erre sor került, az annak volt köszönhető, hogy a délelőtti órákban Ion Iliescu a Nemzeti Megmentési Front elnöki minőségében személyes telefonbeszélgetésben tiltakozott Horn Gyulánál amiatt, hogy magyar fegyveresek százai vannak még az országában, akik Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását akarják előkészíteni, és lázítják az embereket. Követelte, hogy a magyar kormány azonnal rendelje vissza ezeket a fegyvereseket. Kilátásba helyezte, hogy akiket a revizionista lázongás előkészítésén, vagy akár csak fegyver birtoklásán érnek tetten a forradalomhoz hű erők, azok a legszigorúbb büntetésre számíthatnak. Ez akkor életfogytiglani börtön, vagy akár halálbüntetést is maga után vonhatott volna.
Mivel a magyar kormány az egész romániai eseménysorra - a debreceni Fidesz csoport technikai támogatásán túl -  gyakorlatilag semmilyen ráhatással nem volt, nyilván "vissza sem hívhatta" az Iliescu által kifogásolt személyeket, de a megóvásukra sem sokat tehetett. Ezért született a döntés, hogy a rádió hírműsorán keresztül hívja őket haza a kormány. Azt azonban itt meg kell jegyezni, hogy ha volt is a kormány megbízásából bárki az országban, azt telefonon az akkori technikai körülmények miatt, szinte képtelenség lett volna azonnal értesíteni.
   

Epilógus.

1990 január végén az MTI jelentette, hogy a Magyar Honvédség a debreceni helyőrségből, a győztes román forradalmi erők támogatására -önkéntes sofőrökkel - 11 kamion fegyvert, lőszert és katonai felszerelést szállított Kolozsvárra, "mivel a hírszerzői jelentések alapján bizonyossá vált, hogy a román hadsereg és a karhatalom nem rendelkezik elegendő felszereléssel, és munícióval egy esetleges ellenforradalmi támadás visszaveréséhez."
A magyarországi, revizionista elveket valló jobboldal azóta is ezt a tényt tartja igazolásnak arra az elképzelésre, hogy 89 decemberében Magyarország puskalövés nélkül foglalhatta volna vissza Erdélyt, ahol szerinte a magyarok ennek elmulasztása miatt azóta is üldözésnek vannak kitéve.

Áprilisban a Fidesz akkori debreceni vezetői fejére, a romániai forradalom szervezése, kirobbantása, és segítése miatt komoly vérdíjat tűzött ki egy szélsőséges romániai szervezet. Az érintettek – egy ehhez kapcsolható debreceni, fegyveres atrocitás után - kiléptek a Fideszből, majd nyomtalanul eltűntek. 

Az ügyben - az FKGP heves felháborodására -  indult nyomozást, illetve annak előzményeit a magyar kormány május végén szigorúan titkosnak minősítette. 

A romániai forradalmi kampányt bonyolító aktivisták helyét a romániai vonalon - az időközben „szakértővé” előlépett – Németh Zsolt, későbbi külügyi államtitkár (Fidesz) vette át.

A győztes forradalom után néhány hónappal Romániában felélénkült az erdélyi magyarság politikai aktivitása, amiben az akkor a Királyhágó melléki püspökké kinevezett – később EP Képviselővé lett - Tőkés László is exponálódott, akiért „az anyaország lakossága is példamutatóan, és tömegesen kiállt”. (Valójában a személye csupán ürügy volt a debreceni Fidesz számára, a kampányhoz.) 

A mai napig több Fidesz, és KDNP vezető kapott Román Állami kitüntetést az 1989-es romániai forradalommal kapcsolatos tevékenységükért, úgy, hogy azok semmilyen módon nem vállaltak abban szerepet, sőt ellenezték annak bárminemű segítését. Az érintettek természetesen átvették a díjakat. 

Viszont soha senki nem tett említést arról a több száz magyar állampolgár civilről, akik életük kockáztatásával is segítették a romániai forradalmat. Nem tettek említést soha a magyarországi megemlékezéseken sem arról a két önkéntesről, akik segélyszállítás közben, fegyvertelen szolgálatban, a romániai magyar forradalmárok fegyvereiből leadott lövésektől haltak hősi halált. (a szállítmányaikat meg egyszerűen elrabolták) 

Talán azért is maradt el mindig a névtelen magyar hősök méltatása, mert a forradalom előzményei, és kirobbanásának pontos körülményei soha nem lettek feltárva. Akik sokat tudtak róla, azok az események alatt, vagy közvetlenül utána – többen nem szokványos körülmények között – elhunytak. Talán ezért járja a szóbeszéd, - teljesen alaptalanul - hogy a forradalom kirobbantását a KGB vagy a CIA számlájára kell írni. 

Pedig a magyar titkosszolgálat, és az általuk bevetett diverzánsok szerepéről is kalandos mendemondák keringenek Románia szerte. Suzanne Brandstätter a világhírű dokumentumfilmes nagy leleplezést sejtető filmet is készített róla, - de az alkotás a válaszadás helyett végül csak újabb megválaszolatlan kérdések sorának feltevésére korlátozódott. 
A "magyar szál" így a mai napig sem nyert dokumentumokon alapuló bizonyítást. Talán azért sem, mert az ide vonatkozó hírszerzési, és a kapcsolódó párt, és állami dokumentumok mindkét országban eltűntek, vagy még napjainkban is az államtitok jótékony leple védi őket. Ami nem is baj, hiszen mi történne, milyen beláthatatlan következményekkel járna, ha például "hivatalosan" kiderülne hogy az akkori totális román államot - diktatúrát - csak néhány "elszabadult" magyar hírszerző ügynök döntötte meg? Az még a mai orbáni alaptörvénnyel is ellentétes volna, mert a történelmet egy két ember céltudatos cselekménye - az abban írtak szerint legalább is -  nem befolyásolhatja. ("Isten a történelem ura")

Az viszont bizonyos, hogy a romániai magyarok közt elterjedt az a nézet, hogy Orbán Viktor - mai miniszterelnök - személyétől "elválaszthatatlan" a forradalom kitörése. 
Ezzel szemben viszont az a történelmi igazság, hogy Orbán akkoriban se Debrecenben, se Romániában nem járhatott, (nem is járt!) sőt fogalma sem volt az események folyásáról, mert Soros György jóvoltából éppen Oxfordban próbálta megtanulni a világ elitek viselkedését, angol beszédstílusát és akcentusát - sikertelenül. (Ami miatt a nevét jelölő táblát is levették azóta a patinás egyetem faláról).
Ez a tény persze nem akadályozza az erdélyi magyarokat abban, hogy orbánban a felszabadítójukat lássák és tiszteljék. A Fidesz és orbán pedig mindent meg is tesz ennek a hitnek a fenntartásáért, hiszen csak ez az esemény az egyetlen ami felhasználható annak igazolására, hogy Soros György alapítványának pénzét a maroknyi baráti kör mire is költötte el - a rendszeres és gondtalan utazgatáson kívül.

Mindennek tudható be, hogy az 1989-es romániai forradalomról szóló elbeszélések ma pont annyi szégyenletes hazugságot foglalnak magukban, (ideértve néhány "tudományos" írást is) mint az 1956-os magyar forradalomról szólók. A két eseménynek tulajdonképpen ez az egyetlen közös vonása.