DAVOSI CSÚCS: A PÁNIK VOLT AZ EGYETLEN NAPIRENDI PONT!

AZ ÉDENKERT NINCS TÖBBÉ!

Érdekes tudósítás jelent meg pár napja a világmédia internetes oldalain a nemrégiben zajlott, hagyományossá vált Davos-i csúcstalálkozóról, amit a világ gazdasági, és politikai elitjeinek tartanak az Alpok festői szépségű síparadicsomában. A bolygónk ezer leggazdagabb és legbefolyásosabb embere azért gyűlik össze rendszeresen ezen a találkozón, hogy megtanácskozzák és megszabják a világgazdaság és politika további menetét. Sokak csalódására orbán viktor és Mészáros Lőrinc nem volt a meghívottak között, bár orbán korábban már megpróbált egy szánalmas trükkel a találkozóra „beosonni”, de a biztonságiak elzavarták. Igaz hogy meg sem ismerték – hogy ő Mr. Magyarország - de azt rögtön látták rajta, hogy semmi köze nincs az elithez.

A tudósítás szerint a csúcstalálkozó rossz hangulatban telt, az egyetlen vidámságot a minden évben kötelező biztonsági gyakorlat okozta a résztvevőknek, amelyben négykézlábra ereszkedve kellett a képzelt támadók elől menekülniük. Mint ahogy egy riadt konda a vadászok vagy böllérek elől menekülne. A New York Times tudósítása szerint már évek óta ez a legnépszerűbb napirendi pontja a találkozónak.

Ám a jókedvet hamar szerte oszlatta a szervezők által készített memorandum elolvasása, ami „Az alvajáró világ a válságba ütközik” - címet viseli. A benne foglaltak az ezer meghívott közül az illusztris 26 csúcs elitet szomorította el leginkább, hiszen az ő együttes vagyonuk meghaladja a bolygón élő emberiség összes gazdagságát – bele értve a kisebb nagyobb királyokat, Mészáros Lőrincet és orbán viktort is. Az ő vagyonuk van uzsorába adva mindenféle államoknak, bonyolult banki hálózatokon keresztül a kisebb nagyobb termelő és szolgáltató cégeknek, és az egyszerű polgároknak is, - orbánnak és csatlósaiknak is - tehát egy válság úgy hiányzik nekik mint anno az ablakos tótnak a hanyatt esés.

A felszólaló szakértők sem tudták eloszlatni az aggodalmakat. 10-ből 9-en azt nyilatkozták, hogy alapos okkal félnek egy gazdasági háború kirobbanásától. Az előadásokból világosan körvonalazódott az aggodalom a populizmustól és az eszmék újra éledésétől, amik bizonyosan politikai földrengéshez fognak vezetni. A várható földrengés két techtonikai lemezének egybehangzóan az éghajlatváltozást, és a társadalmak fokozódó vagyoni és politikai polarizációját nevezték meg.

S hogy még rosszabb legyen a hangulat, David Attenborough is üzent a leggazdagabbaknak: „Az Édenkert nincs többé!” Vagyis egy teljesen átváltozó világ képe rajzolódott ki a résztvevők előtt, ami nem csak a szellemi, hanem a fizikai és a biológiai átalakulást is magában foglalja. Igen, minden jel szerint földindulás szerű változások következnek az emberiség életében. S ami legaggasztóbbnak tűnt számukra az az, hogy a folyamatok elszabadultak, azokat már nem tudják a szokott módokon, az ismert módszertannal kezelni.

A szakértők az első problémát az egyenlőtlenségek óriási növekedésében látják, ami rendszerszinten ássa alá a tarnsznacionális tőkésosztály világuralmát. Azét a rendszerét, amit évszázadokkal ezelőtt a felmenőik alkottak, és alig 50 éve tökéletesítettek. Illetve azt hitték hogy tökéletes, mert senki sem számolt a rendszer különböző szintű vezetőinek ostobaságával és kapzsiságával. Míg a legfelső szinteken állók zsebébe egyenletes sebességgel áramlik a profit a befektetéseik után – napi 2,5 milliárd USA Dollárral számolva – addig a termelési szegmens alja és felső szintje közt világszerte 100 – 800-szorosra nőtt a különbség a vezetők javára. Vagyis amíg egy dollár munkajövedelem jut a valódi termelő tevékenységet végző munkáshoz, arra az egy dollárra vetített értékre a termelési vezetők markát akár 100 – 800 -szor annyi jövedelem ütheti. És hol van még a még a befektetők, a világelit haszna?

Ez a mértéktelen rendszer deformitás a fogyasztási viszonyokban is torzító erőként jelenik meg, ami nem csak az elit által elvárt profitnak árt, hanem a szükségszerűen torz fogyasztási elosztás elégedetlenséget, és lázongást, a lázongás pedig végletesnek látszó társadalmi polarizációt is szül. Az elégedetlenkedők élére álló politikusok tovább szítják az elégedetlenséget, ami nem kedvez a profitnak. (Az üzletnek árt a zűrzavar - mondta Don Corleone) No persze nem a Pinochetekkel, Duertékkel, Trumppal, vagy a populistákkal van baj. Csak azokkal, akik nem hajlandóak az elitet kiszolgálni, és gazdagítani. 

A társadalmak stabilitását a rendszer részét képező államhatalmak sem képesek megvalósítani, hiszen az elit 30 évvel ezelőtti sugalmazására a nemzeti vagyonokat egyszerűen szétosztották az elit és a helyi megbízottjai között. Leépítették a közszférát, ami a társadalom működtetésének primer eszköze volt. Ezzel párhuzamosan a profitot terhelő adókat lecsökkentették, mellette munkavállalói és szociális jogokat szüntettek meg „reform” hivatkozással. Ennek okán sem forrás (pénz) sem módszertan (jogok, közvagyon) nincsenek már a társadalmak stabilitásának, működésének megfelelő szintű fenntartására. 

Ennek okán megjelent az egyre duzzadó prekariátus – amit szintén a rendszer termelt ki, - ami a társadalmi polarizáció és az elitellenesség melegágya. A viszonylagos stabil létfeltételeket biztosító munkásosztályból tömegek csúsznak át a prekariátusi létbe: a részmunkaidősök, az éhbérért foglalkoztatottak, a munkanélküliek, a segélyezettek, és a semmilyen segélyre nem jogosultak. A probléma súlyosságát jelzi, hogy mind az európai mind az amerikai kontinensen exponenciálisan nő azok száma, akik a prekariátus abszult tagjaiként, az életművüket, és minden vagyonukat a hónuk alá fogott, egyetlen nejlon szatyorba csomagolva lézengenek az utcákon az emberhez méltó élet bármilyen esélye nélkül.

A szupergazdagok és a tömegek közt lévő szakadék persze nem mostanában nyilt meg, - már évszázadokkal ezelőtt, aminek gyökerei a Keresztesek felszámolásában, és a gyarmatbirodalmak kialakulásában keresendők – viszont azóta is folyamatosan tágul. Napjainkra már az átlagember számára felfoghatatlanná, az univerzális törvényeken alapuló fizikai valóság szempontjából pedig abszurddá vált, mivel a természet nem képes létrehozni ilyen és ekkora egyenlőtlenségeket. Így vált napjainkra az elit mértéktelen gazdagodási vágya az emberi civilizációt és a természetet romboló, emberellenes erővé – megjegyzem: ők néhányan ezt soha nem érhették volna el a kellően ostoba, kapzsi, és erkölcstelen csatlósaik nélkül.

Ráadásul az utóbbi 30 évben rossz lovakra is tettek. Reagen, Bush, Williamson, s megannyi ígéretes, feltörekvő liberális és konzervatv politikai és gazdasági géniusz sem tudta beváltani a hozzájuk fűzött nagy reményeket. Az USA által vezetni szándékozott világ (globalizmus) terve elbukott, - ezért az USA a világban fokozatosan háttérbe szorul – amivel egy időben az eliten belül megindult a klánosodás, mert a bukás százéves gazdasági érdekellentéteket hozott a felszínre. Ezeket az érdekeket az orosz-kínai, délkelet-ázsiai, és dél-amerikai gazdasági blokkok újbóli megjelenésében láthatjuk kiteljesedni, ami az elit egyre kontúrosabbá váló klánjai közt könnyen vezethet gazdasági háború kirobbanásához. (Egykoron a Brit Kelet Indiai Társaság urai – mint az elitek egykori ősei - is épp így estek egymás torkának, pedig nem kellett még éhezniük sem! Ez a kenyértörés azonban most nem az egykori kontinentális keretek, hanem bolygó szinten fog bekövetkezni.) 

Úgy tűnik, a tíz évvel ezelőtti nagy uzsoracsőd sem hozott az elit számára különösebb tanúságokat, hiszen az azóta eltelt időben nem születtek reformok – ha csak a kelet-európai államoknak a globális rendszerre való késői, (és ezért nevetséges) átállását nem tekintjük annak. Napjainkra viszont már „kifogyott az út a rendszer alól”, - mondják a szakértőik - ezért elkerülhetetlen hogy az valamely gazdasági vagy társadalmi válság kátyújába hajtva végleg megálljon. Ezután a baleset után, ott és akkor egy olyan szürreálisan bizarr éjszaka következik, ami után sokak számára nem lesz semmilyen reggel.

Az „alvajáró világ” képzetének kitárgyalása így tette Davosban a rettegést és a pánikot napirendi ponttá, amire az elitnek nincsenek, sőt talán sosem voltak értelmes válaszai. Idősebb Bush ünnepelt Új Világrend programja után 30 évvel ma már csak a régi világ romjai látszanak, az orvul eltüntetett jogokról, intézményekről pedig nem ildomos beszélni. Pedig ha menteni akarnák a menthetőt – és nem „a győztes mindent visz” bekövetkezését várnák – akkor a Davos-i pánikot pánikszerű rekonstrukcióknak kellene követnie a világban. Jogi és gazdasági rekonstrukcióknak kellene bekövetkezni – egyáltalán vissza kéne adniuk a bolygót a lakosságának. Csak hogy ez az elitek igen jelentős jelentős vagyonvesztésével is együtt járna, így ez szóba sem jöhet. 

Megoldás tehát nincs, és még csak körvonalakban sem sejlik fel, hogy az emberiségnek anno beígért globális boldogulás helyett bekövetkező globális katasztrófát hogy lehetne elkerülni. Itt, ahol véget ért az út.....