Az Egyesült Európa valójában az USA elit álma?

Túl az Európai Parlamenti választásokon ismét olyan kérdések kerülnek előtérbe, mint a BREXIT vagy az Európai Egyesült Államok (USE) kérdése. Szemérmesen hallgatnak viszont a Rendszer Urai a füstös szivarszobában, a demokrácia látszatának félreseprésével is választott európai Vezetők legitimációjáról, a láthatóan súlyos beteg, de mégis hatalmon tartott Merkel - és körei - Macronnal kötött paktumáról csak úgy, mint az EP-ben folyó szélsőjobboldali játszmákról, aminek a magyar FIDESZ egyik hírhedt prominense.

De vajon mi az oka ennek az európai méretű hallgatásnak és titkolózásnak? Vajon merre indul tovább az egykori tőke és burzsoá Unió, ami azt az illúziót kelti az emberekben, hogy már rég kinőtte magát holmi "tőkeérdekek"-ből, és mára egy komoly, kontinentális Köztársaság szervezetévé érett?
Annál is inkább fontos ez a kérdés, mert az EP választások utáni parlamentáris fiaskó miatt az unionális demokrácia halottnak, de legalábbis haldoklónak, az uniós parlamenti zűrzavar meg az ezt eltakarni igyekvő zsibvásári zajongásnak tűnik. 
A hogyan tovább latolgatására viszont csak az vállalkozzon, aki ismeri az EU előzményeit is, ami cseppet sem a közismert "Adenaueri álom" volt, hanem valami teljesen más. A "más"-t feltáró tudományos munka már rég megjelent ugyan egy francia portálon, de az európai politikusok pont úgy nem olvasnak mint a választóik, így a publikáció után várható botrány elmaradt.
A kutatói munka legfontosabb ténymegállapításai:

"1949-1959, a hidegháború kellős közepe. Az amerikai kormány titkosszolgálatain és az "Egyesült Európért bizottságon" keresztül mai áron 50 millió eurós támogatást nyújtott mindenféle "Európa párti" mozgalomnak, közöttük a brit Winston Churchill -nek és a francia Henri Frenay- nek. 

Az akkor 82 éves Henri Frenay 1988-as interjúban beszélt álmáról, az 1948-1954 közötti szövetségről, mely csak ábránd maradt. De az adósságról is, amelyet siker esetén a "vén Európa" köteles lett volna visszafizetni a "Bizottságnak". Mi ez a "Bizottság az Egyesült Európáért", amely állandóan vissza-visszatér az interjúban? Bizony, a CIA ezen bizottságon – American Committee for United Europe – keresztül segítette a szövetségi Európai Unió gondolatát, melynek Frenay volt az elnöke.

1948 őszén a kettészakadt Európában a nyugati burzsoázia a szovjet hadsereg inváziójától, a kommunista hatalomátvételtől tartott. 1949. jan. 5-én hivatalosan megalakult az American Committee for United Europe (ACUE) New Yorkban. Magasrangú kormánytisztviselők (Robert Paterson, James Webb, Paul Hoffman, Lucius Clay) vesznek részt vezetésében bankárokkal, jogászokkal, de valódi gazdája a CIA – a Bizottság elnökén, William Donovanon, alelnökén, Walter Bedell Smithen keresztül. De főként Allen Dulles, a kémkedés mestere az irányítója.

1946-ban Dulles lemondott a titkosszolgálati pozíciójáról és szürke eminenciássá lett - ő az, aki az olasz kommunista párt által "fenyegetett" kereszténydemokráciát is pénzeli –, majd 1950 után hivatalosan is visszatér a "Céghez".

A Szovjetunióval szemben két kulcsfontosságú stratégia született: a "gátak közé szorítás” és a Marshall terv. Előbbi ötlete George Kennan - é (megjelent a Foreign Affairs cikkében: hosszú időre meggátolni a Szovjetunió térnyerését); utóbbi pedig a háborús tábornoké, George Marshall - é (kihúzni a talajt a nyugat-európai kommunisták alól az életszínvonal gyors növelésével, a burzsoázia számára a termelés fellendítése és új piacok nyitása).

Ehhez csatlakozik a Bizottság (ACUE) természetesen az USA érdekeit nem hagyva szem elől. Amerika, a fenyegetett szabadság világítótornya, elsőként találta meg az európai szövetség ötletét. 

W. Donovan, a CIA "EU képviselője" 

”Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki hozzájárult Európa egységéhez“, sóhajtott fel Donovan 1952 októberében.

Churchill 1946. szept.19-én Zürichben angol-francia-német tengelyt hirdet az egyesült európai államok területére, 1948-ban Churchill létrehozza az European Movementet, ennek lesz tiszteletbeli tagja az olasz Alcide De Gasperi és a német Konrad Adenauer, valamit két szocialista, a francia Léon Blum és a belga Paul-Henri Spaak. 

Adenauer, az EU "atyja" (?)

Az ”amerikai barátok“ számára ez a unionista irányzat csak nagyon limitált javaslatokat hordoz. Gazdasági, politikai együttműködés igen, de a szuverenitásból nem enged. A Bizottság és a ”szövetségi“ irányzat, benne Henri Frenay emblematikus figurája, sokkal messzebb akar menni a "nemzetekfelettiség" bázisán…

Henri Frenay - a "nemzetek felettiek" atyja.

1949-ben Churchill találkozik Donovannal Washingtonban, néhány nappal később veje, Sandys kér sürgősen pénzt, hogy Churchill Európai Mozgalma össze ne omoljon. A Bizottság és a CIA kb. kétmillió eurónak megfelelő összeget bocsát rendelkezésre, amely lehetővé tette, hogy a strasbourgi Európa Tanács első ülései létrejöhessenek.

Az ACUE és a CIA európai barátait ettől kezdve összesen 5 millió eurónak megfelelő összeggel támogatja 1949-51 között. Az Európai Mozgalom vezetői kezelik: Churchill, Joseph Retinger, Edward Beddington-Behrens. Az 1949 és 1953 közötti az összeg (átszámolva) már több mint 15 millió euróra emelkedik – de már a rivális unionisták és föderálisok között osztják meg.

Tehát világos, a "kommunista előretörés" ellen Szövetségi Európa kell. De hogyan? Tény, hogy 1950 novemberétől az ACUE titokban finanszírozza a hivatalos Európa Tanáccsal párhuzamos Európai Népek Kongresszusát …

A projekthez csatlakoznak szocialisták (Edouard Depreux), egyházi személyek (Chaillet atya), szakszervezeti felelősök, a szövetkezeti szektor aktivistái, a munkáltatók képviselői, és olyan gaulle-isták is, mint Michel Debré vagy Jacques Chaban-Delmas. 1951-ben Frenay hosszú utazást tesz az USA-ban, találkozik a Bizottsággal, a Ford-alapítvány vezetőivel (de a CIA-val sosem tart közvetlen kapcsolatot). Anyagi segítséget kér.

Ekkor Braden még nincs az ACUE hivatalos vezetői között, a titkosügynök Dullesnél dolgozik a CIA-nál. A két ember egyetért, hogy a kommunistákkal szemben nem a konzervatívoknál kell kereskedni, hanem az eurónapi baloldali antisztálinista körökben. Erre Frenay az egyik legalkalmasabb. Braden messzebbre megy: ”a Kominform ellenségeit értelmiségiekből, fiatal reformista szakszervezetisekből, mérsékelt baloldaliakból világszinten strukturáljuk … “. Rendben, feleli Dulles. Eképpen született meg a CIA Nemzetközi szervezeteinek divizíiója. Braden vezeti, ez fogja össze az európai föderalistákat. 1952-ben az American Committee for United Europe finanszírozza a rövid életű "Kezdeményező Bizottság az Európai Alkotmányozó Gyűlésért" szervezetet, elnöke Spaak, főtitkára Frenay.

A jobboldali riválisok eddig csak közvetítő szerepet töltöttek be a CIA-ACUE pénzei körül. Bradennek magán- vagy nemlétező alapítványokon át ezúttal közvetlenül kell utalnia a baloldali föderalistáknak. Párizs, Frankfurt – a CIA-operációk helyszíne az eredetileg a Szén- és Acélközösség kapcsolati részeként létrejött Office of Special Representative-on vagy a US Information Service-en (USIS). keresztül. Ezután pedig az ACUE megnyitja saját irodáját.

Jean Monnet lett a CECA elnöke. Frenay ekkor még egy európai hadsereg ötletével játszik. Az 1952-es londoni szerződés alapján a hadseregnek német kontingensek is tagjai lettek volna, és ez a legkényesebb pont. A nemzeti parlamenteknek ratifikálniuk kellett volna…

Az 1954-es év vereséget hoz számukra, a CED-t el lehet földelni. 

1955-ben ”amerikai barátaik” reményeiket az újonnan jött Jean Monnet-ba helyezik ("Akcóbizottság az Europai Egyesült Államokért"). Közvetlenül nem fogadná el a CIA dollárjait, így 1956-ben a Ford Alapítvány ajánl 150 ezer eurónak megfelelő összeget. Monnet jobbnak látja, ha a pénz a svájci európabarát Henri Riebennél landol, aki teljesen legálisan használja fel az Európai Kutatási Központban.

1958-ban a radikális föderalista-ellenes De Gaulle visszatérésével az amerikai és európai barátok utolsó reménye is meghal. A titkos pénzelés azonban nem szűnik, a CIA 12 év alatt 50 millió eurónak megfelelő összeget csorgat a sokféle arcú "európabarátoknak". De titokban maradhat-e?

Már 1962-ben robban az ügy, Georges Rebattet túlzott precizitással nézi át az amerikai finanszírozást. A 60-as évek közepén jön a második földrengés: az amerikai sajtó (a New York Times és a balos Ramparts) vetődik rá a Braden-Meyer "trösztcsoport" egyik leányvállalatára, a baloldali entellektüelek Szabadságért és Kultúráért Kongresszus- ára. Braden a Saturday Evening Post hasábjain tárja fel a titkos finanszírozást. 1970 júniusában az európabarát konzervatív Edward Heath érkezik a Downing Streetbe. Kérésére hatalmas népszerűsítő kampányba kezd az Information Research Department és 1973-ban Anglia belép a Közös Piacba, ’75-ben népszavazás dönt mellette.."
Fordította Somi Judit
Rémi Kaufer munkájából.
Megjelent:  http://www.historia.fr/la-cia-finance-la-construction-europ%C3%A9enne


Tehát. A minap lezajlott skandalum, amelyben a demokratikusan választott európai képviselők frakcióinak csúcsjelöltjeit "láthatatlan kezek" egyszerűen elsöpörték, azt vetíti előre, hogy nem Adenauer, hanem Frenay és pénzügyi támogatói "álmai" válnak valóra, nemzetek feletti, mindent eldöntő, totális hatalommal bíró elittel, ami a parlamenti határozatokat is bármikor felülírhatja - ha úri kedve vagy önös érdeke úgy tartja jónak. 
Ha ennek az "álomnak" a következményekbe belegondolunk, akár a nemzeti szuverenitást a zászlajára tűző szélsőjobbnak is adhatnánk igazat - hisz úgy tűnik az ellenállás kizárólagos reprezentánsaival van dolgunk. Csak hogy ez nem igaz. Az "ellenállók" épp olyan vaskos pénzügyi önérdekből rombolják Frenay álmainak beteljesülését mint amiből annak támogatói építik azt.(Bérelt gonosztevők, pro is meg kontra is ahogy a fenti képlet mutatja). Frenay politikai utódai az USA, az újsütetű EU szélsőjobb pedig Oroszország érdekeit képviselve csapnak össze az európai választók feje felett - jó pénzért persze..

Mindent összevetve az Európai Parlamentben egyre izmosodó szélsőjobb, az EU költségvetési pénzeinek elköltését ellenőrző bizottságba került, annak tolvajait képviselők, a választási legitimációval nem rendelkező Bizottsági Elnökjelölt, mind mind a harcok kiéleződésre enged következtetni, ami valójában két nemzetek feletti tőkés csoport - az atlanti és az orosz - közt zajlik évtizedek óta. 
Tragikus, és aggodalmakat keltő a csatatér pillanatnyi állapota is, mert a háborúnak most már az EU parlamentje is a nyílt színterévé vált Macron és Mercel bábáskodásával: a fejünk felett, nem publikált - egyéni, "nemzetekfeletti" - érdekek érvényesítésével, amiket azonban a fenti idézet több mint jól sejtet.

A végső felvonásban az is megeshet, hogy a politika egy szűk, "nemzetek feletti" elit játszóterévé válik, mint az USA-ban, ahol a köznép hiába tiltakozott ifjabb G. Bush minden bizonnyal csalással történt elnökké választása ellen, hiszen a választásokat "bonyolító" ("nemzetek feletti") elitnek ő mindenben megfelelt! Így a több mint 300 millió amerikai átlagember után a 700 millió európai is az atlanti Rendszer Urak játékszerévé válhat, az érdekérvényesítés legkisebb esélye nélkül. Abban bízhatunk csupán, hogy az Európai Parlamentet nem törlik el - mint annak csúcsjelölt rendszerét - és marad még a dédjeinknek némi esélye arra, hogy visszacsalogassák az igazság és demokrácia  szellemét a kontinensünkre..
De a CIA  és az USA nemzetek feletti elitje álmainak megvalósulását az EU-val kapcsolatban, úgy tűnik hogy mi már nem akadályozhatjuk meg.