HAZA, VAGY HALÁL! Hasta siempre commandante Che!

"Az igazságtalanság elleni harc a legszentebb kötelesség!"

A vérzivataros XX. század szabadság ikonjává vált Che Guevara, Ernesto Guevara néven, 1928. június 14-én született Argentínában, Rosario városban. Ernesto Guevara Lynch és Celia de la Serna öt gyermeke közül a legidősebb volt. A kis Ernesto  Kétéves korától kezdve egész életében asztmában szenvedett, emiatt a család a szárazabb klímájú Alta Graciába költözött.

A középiskolai tanulmányait Cordoba városban Collegio National Deári Funes-ben végezte, ahol betegsége ellenére is kitűnt sportteljesítményeiben. Az asztmája miatt azonban 18 éves korában katonai szolgáltra alkalmatlannak minősítették, így megúszta Peron szolgálatát.

1947-ben felvették a Buenos Aires-i egyetem orvosi karára. Annak ellenére, hogy a szülei anti-peronista aktivisták voltak, a politika iránt ebben az időben Che semmiféle érdeklődést nem mutatott, sőt az egyetemi ifjúság aktív politikai életében sem vett részt semmilyen formában.

1951-ben barátja - Alberto Granado - unszolására egy évet halasztott az egyetemen, és a két fiatalember egy egész Dél-Amerikát átszelő utazásra indult egy öreg Norton motorkerékpáron. Nem tudjuk hogy mi vitte erre a lépésre Che Guevarát - talán a barátja iránti kötődés - de ezt igen, hogy az utazást egy később publikált naplóban örökítette meg "Dianos de motocicleta Notas de viaje por América Latina" címmel. Az utazás alatt szerzett élményei arra a következtetésre juttatták, hogy Dél-Amerika egyetlen gazdasági és kulturális blokkot képez, amiben óriási elnyomás és nyomor sújtja a munkásokat, és parasztokat.

A térség nemzetállamaiban uralkodó fasiszta és elitista rendszerek mivel megdönthetetlennek látszottak a politikai joggyakorlás eszközeivel, Che rájött, hogy a térség társadalmai csak forradalommal szabadíthatják fel saját magukat, és vehetik a sorsukat a saját kezükbe.

Visszatért az egyetemre, és befejezte az orvosi tanulmányait, bőrgyógyászként doktorált. Ezt követően folytatta  utazásait, majd 1953-ban Guatemalába érkezett.  Az ország ekkor Guzman vezetése alatt állott, akit demokratikusan választattak meg, és erősen törekedett az ország USA-val szembeni függőségeinek felszámolására, a szegénység enyhítésére, ami elődje a szintén szabadon választott Bermejo elnök által megszabott irányvonal volt az előttük sokáig katonák által  kormányzott országban.

Guatemala ekkoriban demokratikus ország volt, a baloldali pártok, és szakszervezetek szabadon működtek a területén. Ezt azonban nem tűrhette az USA és egy igazoltan CIA által pénzelt puccsal 1954-ben megdöntötte Guzman kormányát, és újra katonai kormányzat alakult.

A puccs után forgatókönyvszerűen kezdett mészárlásokba az új hatalom - ahogy azt később más USA által pénzelt puccsokban - pl. a chileiben - látható volt. De nem csak a baloldali értelmiséget, párt és szakszervezeti vezetőket, hanem az őslakosokat is gyilkolni kezdték. Utóbbiakat csak azért, hogy a birtokaikat a puccshoz hű földesurak megszerezhessék.

Che ekkor már szerelmi viszonyban állt Hilda Gadea Ontaliával, a baloldali közgazdásszal, akinek élete szintén veszélyben volt, ezért együtt menekültek át - több ezer guatemalai menekülttel együtt - Mexikóba.

A történések meggyőzték róla, hogy az USA egy veszélyes imperialista hatalom, ami a bábkormányaival uralkodik egész Dél-Amerikán, és végül is a saját nagytőkései érdekében fosztja ki a társadalmakat. Mi több, a céljai elérése érdekében nem válogat az eszközökben sem Megerősödött benne a tudat, hogy Dél-Amerika népei csakis fegyveres ellenállással szabadulhatnak meg a fejlődésüket gátló rendszertől.

Két évvel később - 1953-ban,- ismét körutazásra indult, és Bolívia, Peru, Ecuador, Panama, Costa Rica, Nicaragua, Honduras, és El Salvador bejárása után az ekkor baloldali vezetés alatt álló Guatemalába érkezett, itt ismerkedett meg Hilda Gadea Ontaliával, egy perui indián származású marxista közgazdásszal, akit később, 1955. augusztus 18-án feleségül vett. 

Hilda Gadea vezette be őt a helyi baloldali politikai körökbe, itt ismerkedett meg a Fidel Castroval kapcsolatban álló száműzött kubaiakkal. Guatemalai tartózkodása idején ragadt rá híres beceneve, a „Che”, ami az argentin köznyelv e kedvelt töltelékszava, ami kb. annyit tesz, mint „Hé!” vagy „Ember!”. Ám 1954-ben egy jobboldali államcsíny következtében a politikai klíma hirtelen megváltozott, ezért sürgősen el kellett hagynia az országot.

A tény, hogy Guatemalában Jacobo Arbenz Guzman demokratikusan megválasztott kormányát egy CIA által támogatott államcsínnyel döntötték meg, megerősítette Che-ben azt a felismerést, hogy az USA egy imperialista hatalom, amely az imperializmus lényegéből fakadóan mindig arra fog törekedni, hogy szembeszálljon azokkal a kormányokkal, amelyek tenni próbálnak valamit a dél-amerikai és más fejlődő országok kóros társadalmi - gazdasági egyenlőtlenségeinek felszámolására. Véglegesen meggyőződött arról, hogy ezeket a bajokat csak a fegyveres harccal kivívott, a felfegyverzett nép által megvédett szocializmus képes, és tud is orvosolni.

Mexikó, 1955 Che és Hilda 

Che és Hilda Mexiko városban telepedtek le ahol Che egy kórházban dolgozott mint orvos. Itt barátkozott össze, és került közelebbi kapcsolatba Raul Castroval és Fidel Castroval, akik a hatalmon lévő kubai diktátor, Batista hatalmának megdöntésére szervezkedtek. Rövidesen csatlakozott hozzájuk, mert az ügyüket igazságosnak tartotta. Castroék csoportjával gerilla kiképzéseken vett részt egy ranchon, amit a mexikói rendőrség  is megfigyelt. Nem sok idő multán a rendőrség és a hadsereg rohamosztagosai szállták meg a gerilla tanfolyam táborát, és Che letartóztatásba került. A letartóztatásból 1956 júniusában szabadult ki társaival.

Néhány hónap múlva - december 2.-án - a Castro által vezetett gerillákkal Kubában szállt partra egy Los Cavellos nevű település közelében. A csoport 81 fős volt, de az azonnal elindított gerillaháború számos áldozatot szedett. Hamarosan már csak 22 fő volt harcra készen meghalni a Kubai forradalomért, és a nép felemelkedéséért. A kubai nép azonban - elsősorban a rendkívül nyomorúságosan élő szegények - támogatni kezdték a gerillákat, és a csoport létszáma hamarosan 200 fő fölé nőtt. A kubai kormányerők ettől kezdve egy leküzdhetetlen ellenséggel találták szemben magukat, akik nem csak a rajtaütésszerű támadásaikban voltak sikeresek, de a Castro által alapított "gerilla rádió" is hatásosan terjeszthette a forradalmi propagandát, hiszen az a Sierra Maestra dzsungelében működött, ezért a közelébe sem tudtak férkőzni hogy elnémíthassák.

A két évig tartó gerillaháborúban Che eleinte csak mint orvos vett részt, de hamarosan katonai, később parancsnoki feladatot is vállalt. A beosztottai vakmerő és magabiztos, önmagával szemben is könyörtelen parancsnoknak tartották, ezért vakon követték bárhová, bármilyen akcióba.  Így volt ez 1958 december 31.-én is, amikor a parancsnoksága alatt álló csoport elfoglalta  Santa Clara városát. Ezt a hadműveletet tekinti a tudomány a forradalom döntő hadműveletének, amivel döntő csapást mértek Batista erőire. A diktátor másnap - 1959 január 1.-én - elmenekült az országból, a forradalmi erők bevonulhattak havannába, a hatalmat a Castroista gerillák vették át.

Che a hatalomátvétel utáni néhány hónapban a havannai La Cabaria börtön-erőd parancsnoka volt. A forradalmi erők itt gyűjtötték össze a hadifoglyaikat, és a diktatúra legveszélyesebb és legsötétebb múltú szolgáit is. Utóbbiak alatt első sorban a diktatúra politikai rendőrségének és a hadsereg egyes tagjait kell érteni, akik oly brutálisan gyílkolászták a kubai embereket,  - saját honfitársaikat - hogy az az emberiség elleni, és háborús büntettek összes válfaját kimerítette.

Ezeket a bűnözőket a felállított népbíróságok a La Cabaria börtön-erődben tartott nyilvános és sokszor drámai jelentektől sem mentes tárgyalásokon sorra ítélték halálra, amiért Che-t a mai napig kárhoztatják a gyilkosokat sirató - főként USA- "demokraták". Jóllehet csak annyi volt ezekben az eljárásokban a szerepe a legújabb tudományos kutatások szerint, hogy az objektum parancsnokaként az ő emberei garantálták a biztonságot, és a bíróság halálos ítéletét is azok hajtották végre.

Ezekben a perekben közel 200 háborús bűnöst ítéltek el majd végeztek ki, amiért a gyilkosokat úgy mint saját gyermekeit sirató USA kormánya, egy nemzetközi kampányba kezdett a forradalmárok ellen. Ennek keretében több ezer kivégzett "szabadság hőst", és koncentrációs tábort hazudott a világsajtónak. Majd ennek nevében "felszabadító erőket" toborzott és pénzelt Castroék kormánya ellen. Az USA számos terroristát vetett be - a havannai kikötőt is felrobbantották - de hiába, a Castro kormányban a nép bizalma nem ingott meg. Sőt, később a leghírhedtebb USA akció, a Disznó öböl beli partraszállás is csúfos kudarcot vallott, a népi erők visszaverték az amerikai csapatokat.

Még ez év -1959 - júliusában Che-t kinevezték a Nemzeti Földreform Intézet majd a Kubai Nemzeti Bank elnökévé. Ezzel a gerilla pályafutását Kubában befejezte, polgári foglalkozást kellett űznie - szigorúan a nép és a forradalom érdekeit szem előtt tartva.

1961-ben ipari miniszter lett, s a liberális történetírók sokáig állították, hogy ekkor a kubai gazdaság Sztalinista típusú átalakítását tűzte ki célul. Ennek az állításnak mereven ellentmond azonban az a nem rég napvilágot látott filmfelvétel, amin az orosz gazdasági tanácsadókat egyszerűen "elküldte" az ők Sztalinista gazdaságpolitikájukkal együtt. 
Che ugyanis miniszterként egy igazságos elosztáson alapuló, kifejezetten szocialista (jóléti) gazdasági modellt képzelt megvalósítani az országban, ami roppant hasonlatos volt a mai európai jóléti államok rendszeréhez, vagyis az 1990 előtti Magyarországihoz is. (Amit ek. később Kínai is lemásolt, és azzal gazdasági világhatalommá nőtte ki magát)

Castro szovjetbarát és ortodox kommunista körei azonban nem nézték jó szemmel Che ténykedését, különösen azt nem, hogy ebben az időben a népszerűsége a kubai nép körében többször nagyobb volt mint Castroé. Nem csak szónokolt a demokráciáról, hazáról és szolidaritásról - mint Castroék általában -,  hanem még miniszterként is beállt dolgozni akár a nádaratók közé, vagy a kikötői munkások közé, míg egy- egy fontos hajórakományt ki vagy be nem rakodtak. (Ez a szokása adta a havannai kikötő elleni merénylet ötletét is a CIA-nak).

Eközben lassan lassan kiszorult a Castro kormányból - maga a kommunista Castro sem tudta őt "hova tenni" - és végül Kuba utazó nagykövete lett. Rá jellemző módon diplomataként sem tette le a gerilla harcosokra jellemző katonai ruházatot, így nem egy cilinderes diplomata, hanem egy eltávozáson lévő katona képzetét keltette az őt  szemlélőkben.

Híres beszédét az ENSZ 19. Közgyűlésén 1964 december 11.-én  a "Haza vagy halál!" kifejezéssel fejezte be, amit a zsúfolásig telt ülésteremben felállva tapsoltak meg a képviselők nemzeti és politikai hovatartozástól függetlenül - kivéve néhány még mindig a kubai háborús bűnös halottait sirató amerikait. Che ekkor vált az egész világon a szabadság máig feledhetetlen ikonjává.

Che beszéde az ENSZ Közgyűlésben 1964 december 11.-én

"Az imperializmus követeléseivel szemben miniszterelnökünk öt pontot fektetett le, melyek szükségesek a karibi béke biztosításához. Ezek a következők:

1. Az Egyesült Államok szüntesse be a gazdasági blokádot és minden gazdasági és kereskedelmi nyomást a világ minden részén, a hazánk ellen.

2. Fejezzék be a felforgató tevékenységet, a fegyverek és robbanóanyagok kilövését és partra szállítását a földön és tengeren, zsoldos inváziók szervezését, kémek és szabotőrök beszűrődését, az Egyesült Államok és csatlós államai területén szervezett cselekményeket.

3. Fejezzék be az Egyesült Államok és Puerto Rico által fenntartott bázisokról kivitelezett kalóztámadásokat.

4. Fejezzék be a légterünk és felségvizeink megsértését az USA vadászgépi és hadihajói által.

5. Vonuljanak ki a guantánamói haditengerészeti támaszpontról, és juttassák vissza Kubának az Egyesült Államok által elfoglalt területeket.”

Che 1965-re belefáradt a polgári politizálásba, különösen mert az imperializmus természetét szerinte politikai eszközökkel és módszerekkel nem lehetséges megváltoztatni. Az USA ráadásul igazolta ezt, hiszen nem hagyott fel az agresszori magtartással - a kalózkodás beszüntetését kivéve - s gyakorlatilag egy kubai követelésnek sem adott helyt, noha azok jogosságához ma sem fér semmi kétség. 
A gerillaháborúban katonává, valódi anti-imperialista forradalmárrá vált, és a kubai forradalom sikerei felbátorították arra, hogy tudásával, tapasztalataival, és elszántságával latin-amerika és a világ más elnyomott népei felé forduljon, azok megsegítésére. 

Önkéntesekkel vállalt missziót Kongóban, ahol felkelőket kellett támogatniuk. A felkelők azonban rosszul kiképzett, rossz harci morállal rendelkező csapatok voltak - inkább énekelni és táncolni akartak mint sem harcolni - ezért a misszió kudarcba fulladt. 
Igaz: eleve halálra is volt ítélve, hiszen az afrikai társadalmi viszonyok cseppet sem hasonlatosak az európai vagy amerikai viszonyokra, a törzsi közösségeken alapuló társadalomfelépítés alapvetően más gondolkodásmódot alakít ki az ott élő emberek fejében. Épp ezért kétséges ma is, hogy egy afrikai országban mikor lehet valódi szociális államot, valódi demokráciát felépíteni.

A kongói küldetés végül egy bravúros akcióval zárult, amikor a kubai önkénteseket a Tanganyika tavon keresztül evakuálták a műveleti területről.

Che a következő évben párizsi kommunista barátaitól hírt kapott, hogy Bolíviában forradalmi helyzet uralkodik az elnyomó rezsim ellenében. Che a levélből azt vélte kiolvasni, hogy a rettenetes nyomorban élő bolivár parasztok csak egy szikrára várnak ahhoz hogy felkeljenek, és ha ezt a szikrát ő pattantja ki, azok támogatást nyújtanak majd egy fegyveres felkeléshez, - mint korábban a kubaiak is tették - és így a szocialista forradalom Bolíviából kiterjedhet az egész dél-amerikai kontinensre. 

Nem késlekedett. Mivel még a kongói misszió előtt lemondott a kubai állampolgárságáról - hogy elfogatása esetén ne okozzon gondot a Castro kormánynak, és a kubai népnek - egy kisebb önkéntes csapattal Bolíviába ment, hogy gerillaháborút indítson. 

Azonban már az első napokban komplikáció adódott, lévén hogy a helyi kommunista párt vezetője saját maga akart a forradalom katonai vezetője lenni. Ezért mind Che, mind a gerillák, de még a bolíviai kommunisták is egyszerűen kinevették. Ez a sértés adta azt a bizonyos lökést a bolivár kommunista vezetőnek, hogy "kiszivárogtassa" Che táborának hollétét, a várható támadásainak pontos helyeit.  A bolíviai hadsereg nem tétovázott, azonnal akcióba kezdett Che alakulatának felszámolása érdekében.

Az igazsághoz tartozik, hogy a dél-amerikai baloldali szervezetek minden erőszakos fellépést elleneztek - és ma is elleneznek - az elnyomóik ellen. Épp ezért egy nem túl hangos szimpátia tüntetésen kívül semmilyen támogatást nem adtak más baloldaliak sem Che harcosainak - jóllehet azok nem magukért akartak küzdeni.....

Az Andok hegyei alapvetően nem alkalmasak a gerilla hadviselésre. Che a bolivár hadsereggel való első összecsapásokban bár eleinte sikeres volt, de a veszteségei is magasak voltak,  és a várt lakossági támogatás is elmaradt, ezért kénytelen volt taktikát változtatni, és állandóan visszavonulni. Társai nem csüggedtek, vakon és fegyelmezetten követték a parancsait a Commandante-nak, bár mindenki előtt világos volt, hogy a küldetés nem sikerült, ezért a műveleti területről menekülniük kell.

Néhány nap múlva azok a francia kommunisták, akik a "forradalmi helyzet"-ről szóló üzenetet küldték Che-nek, az állandó rejtőzködés és visszavonulás - meg a szórványos golyózáporok - terhébe belefáradva egyszerűen elhagyták az alakulatát. 

Mindeközben sok lett a csoportban a sebesült, harcképtelen gerilla harcos, akiket nem akart hátra hagyni, de ez a mozgási lehetőséget is alapvetően korlátozta. Újra meg újra összetűzésbe került a hadsereg őket kereső felderítő alakulataival, ezért gyakran volt kénytelen vonulási irányt, vagy rejtekhelyet váltani.

Az összecsapásokban foglyul ejtetett bolíviai katonákat rövid fogva tartás után szabadon engedte, s aki közülük sebesült volt, azt gondosan - orvosként - ellátta. Ezzel mély megdöbbenést keltett az emberiességről, és a "harctéri fair play" -ről nem sok fogalommal rendelkező bolivár hadsereg tisztjei és katonái között,  akik lassan tisztelettel kezdtek gondolni Che-re, az ellenségükre.

De a hadseregben felébresztett Che iránti tisztelet nem akadályozta a harcok folytatását, ezért az alig húsz főre apadt, katonai műveletekre már képtelen csapata megmentésének érdekében kénytelen volt gyakran járhatatlan utakon menetelni, és állandóan rejtőzködni, immár csak a sikeres megmenekülésükben bízva. 

Bolívia, Che egy helyi paraszt gyerekivel kerül lencsevégre.

Végül 1967 október 8.-án kora hajnalban egy bolivár paraszt felfedezte a táborukat, és feljelentette őket a közeli faluban állomásozó helyőrségnél. A hadsereg körbe vette a tábort - ami egy  Quebrada del Yurónál nevű kanyonban volt - és hajnalban ágyútűz kíséretében golyózáport zúdított a vonulásba kezdő gerillákra. A záporozó tűzet Che és harcosai viszonozták, de Che és néhány társa is megsebesült. Che emellett egy asztmatikus rohamot is kapott a golyózápor kellős közepén, ezért nem tudott mozogni. Ennek köszönhetően őt és néhány a segítségére siető harcos társát bekerítette, és foglyul ejtette a bolíviai hadsereg. Elfogatása után La Higuera faluba szállították, ahol társaitól elkülönítve zárták egy egyetlen helyiségből álló iskola épületébe.

Che elfogásának híre titkos diplomáciai csatornákon szinte órák alatt a z USA kormányhoz érkezett.

A háborús bűnös kubai halottait még mindig gyászoló, és sirató, a kommunizmustól betegesen rettegő USA utasította - az elvileg szuverén bolíviai állam elnökét! - René Barrientost, hogy Chet azonnal végezzék ki. 

Csak hogy ezt a parancsot nem volt egyszerű végrehajtani, lévén hogy a fogva tartói erre nem mutattak hajlandóságot. Ráadásul Che többeknek is volt közülük fogva tartója, amivel megmutatta nekik, hogy miként bánnak a civilizált világban a hadfoglyokkal. Ez a magatartás a bolivár hadseregben nem volt ismert, de a katonák körében nagy szimpátiát ébresztett Che iránt. Érthető okból nem akarták tehát bántani azt, aki korábban bekötötte a sebeiket, és szabadon engedte őket a harcok után, sőt ennek viszonzásául a katonák is a sebesült és fegyvertelen, legyőzött Che szabadon engedésén gondolkodtak..

Másnap azonban egy meglehetősen ittas állapotban lévő őrmester lépett be az iskola épületébe, ahol  Che raboskodott. Az őrmester a Bolivíai titkosszolgálat akkori főnökének parancsára, és magas pénzjutalom reményében egyszerűen lelőtte Che Guevarát, a világ akkor még élő, egyetlen szabadság ikonját.
Az őrmester mentségére legyen mondva, hogy tanulatlan parasztból lett tiszthelyettesként semmit sem tudott a világ dolgairól, ezért fogalma sem volt arról, hogy valójában kit öl meg a titkos utasításra, amit még a hadseregben szolgáló feljebbvalóinak sem volt szabad tudnia. Az epizód viszont kiválóan példázza, hogy használja fel az imperializmus szolgálatában álló un. "demokrata" elit az ordas gaztetteihez a bennük bízó tanulatlan, műveletlen osztályok tagjait - a saját érdekeik ellenében.
A legaljasabb hóhérok közülük épp azok, akik bár önmaguk soha nem fognak másra fegyvert (ahhoz nem különben gyávák is), személyesen soha nem ölnek meg és fosztanak ki senkit, ám ők adják rá a szolgáiknak az utasításokat. Ez az un "szabad világ liberális demokráciái" által előszeretettel hangoztatott "jogállamot" csúfosan leleplező gyilkosság volt az utolsó csepp a pohárban ahhoz, hogy a világ felismerje és belássa az USA valódi szándékait, és a jogállamról, demokráciáról, partnerségről, és a népek barátságáról hangoztatott hazugságait.  

Che legyilkolása azonban nem volt elegendő az USA-nak. Holttestét megcsonkíttatták, levágott kezét egy Bolíviai újságba csomagolva kérték át Washingtonba, hogy minden, a halálában érdekelt demokrata meggyőződhessen róla, hogy valóban a szabadság ikonját mészárolták le. Holttestét aztán átszállították Vallegrande faluba, ahol közszemlére bocsátották.

Che holtteste és a "győztesek"...

Che halála világszerte tiltakozást váltott ki, a földgolyó legtöbb országában gyászolták, sok országban tiltakozó demonstrálók vonultak a Bolíviai nagykövetségek elé. Az USA diplomáciai levélben gratulált Bolíviának a nagy győzelemhez, amit "a kommunizmus felett" aratott (bár Che nem volt kommunista, ahogy a gerilla társai sem voltak azok).

A rögtönzött - emberhez méltatlan - ravataláról készült fotó bejárta a világsajtót, hogy az USA ezzel is megalázza a legyőzött forradalmárt. A harcos szellemét azonban holtában sem tudták legyőzni: "A sajátos ravataláról készült kép nem elsősorban halálának bizonyítéka lett, hanem sokan párhuzamba állították Jézus Krisztus reneszánsz kori ábrázolásaival. "Olyan, mintha a halott Che Guevara ránézne gyilkosaira és megbocsátana nekik, világgá kürtölve, hogy aki egy eszméért hal meg, az a szenvedés felett áll" – írja Jorge Castaneda Che Guevara életrajzában.

Épp ennek a fotónak is köszönhető, hogy egész Dél-Amerikában szentként - "Saint Che", "Saint Ernesto" - tisztelik, sok kápolna, és útkereszteződésekben álló, neki ajánlott kőkereszt hirdeti emlékét.  La Higuera és Vallegrande faluk, ahol Che-t megölték majd felravatalozták és lefotózták, ma is zarándokhelyek, amiket évente százezrek keresnek fel.

A transzcendes térből is elszenvedett vereség miatt dühöt érző USA egyik hű és lelkes újságírója II. János Pál pápát kérdezte a világot behálózó "Che kultuszról", amire Őszentsége ezt válaszolta: 
"Isten trónjánál kapott helyet. Az Úr joga ítélkezni érdemeiről. Meg vagyok győződve arról, hogy a szegényeket akarta szolgálni."

Che maradványait végül 1997-ben Kubába szállították, és ott helyezték örök nyugalomra a neki épített mauzóleumban, Santa Clara városban - ahol egykor forradalmárként partra szállt..

Che monumentális mausoleuma, ahol a mai forradalmárok dereka is meghajlik egy pillanatra.....

2008 június 14-én, Che születésének 80. évfordulóján Argentínai szülővárosában, Rosarioban is felavatták az emlékművét. A három tonnás egész alakos rézből készült szobrát Andrés Zermeri szobrászművész alkotta a Che tisztelői által felajánlott kulcsokból, és más, kisebb réz és bronztárgyakból. (A gyűjtést Magyarországon eltitkolták pedig nemzetközi publicitása volt)

A szoborállítás előtt elöntötte az Argentin kormányt az USA és a liberális demokrácia "internacionalista" dühe, de hasztalan: ebben az országban bukott meg először ugyan is az USA által a csatlósaira erőltetett neoliberális gazdasági és társadalmi rend, amiért a lakosság iszonyatos árat fizetett. Azóta itt semmit nem vesznek készpénznek amit az USA és a liberálisok mondanak - ezért a szobrot felavatták. Állami pompával. (A fanyalgó liberális értelmiséginek itt külön megjegyzem: Argentína nem "kommunista vezetésű" ország!") Így Che a túlvilágról is csapást tudott mérni az ellenségeire és gyilkosaira.  

Che szobra Rosarioban

Commandante Ernesto "Che" Guevarát, a szocialista forradalmárt,a népek, és az emberi szabadság ikonját, 52 éve ölték meg az imperialista érdekek szolgálatában álló, és ezt a függőséget alázatosan "demokráciának" és "jogállamnak" nevező névtelen lakájok. 

Emlékét azonban nem tudták elpusztítani, ahogy a történelem által neki szolgáltatott örök igazságot sem.: Hasta la victoria siempre!