Vádirat az USA ellen -Svájcból.

A kézfogás megtévesztő: semmi sem oldódott meg!

Meglepő cikket publikált nem rég Dr Erwin Mächler a svájci hadsereg volt vezérkari ezredese, az Allgemeinen Schweizer Militärzeitschrift 2019/6. (júniusi) számában. Annál is inkább, mert az európai liberális médiák óvakodnak tárgyilagosan elemezni a világ, és abban az USA helyzetét - némi Trump szidalmazástól eltekintve, ami szintén komolytalan (nem feltáró jellegű)  megállapításokon szokott alapulni. Alig hogy a cikk megjelent, Dr. Mächler postafiókját névtelen fenyegetések öntötték el, noha csak egy vélemény cikket írt. Talán mást nem is kell itt megemlitenem a vélemény európai szabadságának mai állásáról.

De lássuk mit is írt:

"Oroszország a Nyugat ellen – vagy éppen fordítva?

A legtöbb „nyugati” világpolitikai vitában Putyint a rosszként festik le. Vagy már a vita elején ő a „gonosz”, vagy a beszélgetések lényegi összefoglalásakor „a mindenben vétkesnek” mutatják. S a vita azon részvevői, akik más véleményen volnának, azoknak Putyin-barát címkét adnak.

A nyugat-keleti kapcsolatokat 30 éve két döntő tényező jellemzi:

- az USA világpolitikai csendőrszerepe, ami 2001. szeptember 11. után az iszlámista terror elleni bosszúhadjárat felerősített, valamint

- a NATO keleti bővítése.

A második világháborút követően, egészen a legutóbbi időkig, széles körben pozitívan értékelték, hogy az amerikai világhatalom kész a világban mindenhol beavatkozni, ahol valamiféle politikai helytelenség történik. De legtöbbször ezek a beavatkozások katonai formát öltöttek, ám sohasem az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával, így valójában a nemzetközi jogba ütköztek. Ennek példái a Fülöp-szigetek, Jugoszlávia, Irán, Irak, Líbia, Szíria, Ukrajna stb.

Ezen beavatkozások célja mindig egy úgynevezett rendszer-váltás volt. És mivel ezek a beavatkozások katasztrofális következményekkel jártak - gyakran polgárháborúkat követően, vagy azok kiváltójaként - a korábbi pozitív megítélés bírálattá, majd egyre szigorúbb kritikává változott. Hamarosan kiderült, hogy a legtöbb beavatkozás elsősorban az amerikai világpolitikai érdekeket szolgálja, beleértve a globális olaj-, gáz és nyersanyag-források elleni, ezek biztosítását szolgáló támadásokat.

A jelenlegi óriási káosz a Közel-Keleten és a Maghreb-országokban ennek az amerikai beavatkozási politikának a következménye, amelyet az USA-uralta NATO, és az olyan NATO-tagországok, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Dánia és mások támogatnak. A háborús országokból Európába irányuló szörnyű, korszakos menekült-hullám ennek az amerikai beavatkozási politikának a közvetett következménye. Egyben több millió ártatlan áldozat pusztulásáért is ez, az USA és a mindenkori felelős vezető szervezetek terhére róható politika a felelős.

Nyilvánvaló, hogy ez az agresszív amerikai politika megközelíti, illetve már túl is lépte azt a „vörös vonalat”, amit Oroszország, Kína és más országok a továbbiakban már nem tűrhetnek.

A két német állam – az egykori NSZK és az NDK – egyesítésével és a hidegháború végével a Varsói Szerződés és a NATO létalapjai megszűntek. Miközben a Szovjetunió feloszlatásával a Varsói Szerződést is felszámolták, a NATO nem csupán továbbra is létezik, hanem elkezdett lépésről lépésre kelet felé terjeszkedni (a NATO ún. keleti bővítésének keretében), ami kirívó ellentmondásban van azokkal a biztosítékokkal, amiket Oroszországnak adtak, jelesül, hogy felhagynak a NATO keleti bővítésével. Rövidesen a NATO nagyobb harci egységeit az orosz határig előretolták, és Oroszország nyugati határain átfogó NATO-manöverekkel fenyegetik Oroszországot. Eléggé pikáns, hogy 75 évvel ezelőtt a 2. világháborúban a német Wehrmacht seregei 200 km-rel álltak Leningrád előtt, ma a NATO német harci egységei 150 km-re megközelítik Szentpétervárt. És milyen jogalapon? Lengyelországban és Romániában NATO rakétavédelmi állásokat helyeznek el, hivatalosan Irán ellen. De minden normálisan gondolkodó ember számára világos, hogy ezek az állások Oroszország ellen irányulnak.

A NATO keleti bővítéséért George W. Bush, Bill Clinton és Barack Obama elnökségének kormányai felelősek. Kelet-Európa destabilizálásnak főleg a „NATO keleti bővítése” az oka. Nyilvánvaló, hogy ez esetben átlépték a „vörös vonalat”, pl. Ukrajnában, ahol 2014-ben az USA pénzelte puccsal megdöntötték Ukrajna mérsékelten jobboldali, az USA-nak nem tetsző, választott kormányát. Ez az amerikai minta szerinti rendszer-váltás volt.

Ennek a provokációnak a következménye a Krím visszafogadása az Oroszországi Föderációba, valamint a két donbasszi „autonóm köztársaság” kikiáltása. Jellemző, hogy a nyugati médiában a Krímről, mint Oroszország annexiójáról beszélnek, de az azt megelőző provokációról nem esik szó.

Ha az USA és a NATO további provokációt követ el az Oroszországi Föderáció ellen, akkor számolhatunk a harmadik világháborúval. Minden tisztességes történésznek őszintén el kell majd ismernie, hogy az USA volt annak az okozója és kezdeményezője, s nem Oroszország, amelyik a hidegháború óta védekező pozícióban van.

Ha újra és újra provokációról beszélünk, és állandóan Putyinra mutogatunk, akkor a fejlemények világossá teszik, hogy ennek éppen az ellenkezője történik. A provokációt a Nyugat követi el, mégpedig az USA, amit a NATO támogat, s bizonyos esetekben az Európai Unió is (pl. a szankciókkal).

Barack Obama hivatalba lépésekor megkapta a Béke Nobel díjat. Majd nyolcéves hivatali ideje alatt hét háborúba bocsátkozott közvetlenül, vagy közvetetten az amerikaiak által kifogásolt kormányok ellen. Két háborút elődeitől örökölt (Líbia 1. fázist és Afganisztánt), de ötöt (Líbia 2. fázis, Szíria 1. és 2. fázist (2011, 2015), Ukrajnát (2014) és Jement (2015)) saját döntéssel kezdett el. Ezzel Obama, támogatóival együtt háborús bűnössé vált. És a teljes nyugati közvélemény erről semmit sem vesz tudomásul. Obama elődjei, Clinton és G.W. Busch, valamint a háborúért felelős kormányzati emberek, szintén háborús bűnösök. Ugyanez érvényes Nagy-Britannia és Franciaország kormányfőire (Blair és Sarkozy), miután ezekben az illegális háborúkban közreműködtek.

De persze, Putyin a „gonosz”, jóllehet eddigi hivatali ideje alatt (beleértve a Medvegyevvel váltott időszakot is) egyetlen illegális háború sem terheli. A legegyszerűbb „nyugati” számára is világossá válhatott már, hogy mi is a valós helyzet.

A fenti leírás tényeken alapul és nem összeesküvés elmélet – ahogyan gyakran beállítják. Ezeket a történelmi tényeket a „nyugati” médiában csak ritkán és legtöbbször hamis színekben mutatják be. Az ún. nyugati „főáramú média” valamiféle „egyen-kása”. Még a „Neue Zürcher Zeitung” is azzal jeleskedik, hogy minden tudósítását, beleértve a nyilvánosan megjelentetett olvasói leveleket is és a vendégkommentárokat, kiegyensúlyozatlan orosz-ellenesség és azzal együtt részrehajló nyugat-barátság jellemzi. Vajon miért?

Németországban az ún. Atlantik-Brücke, egy az NSZK és az USA közötti kapcsolatok ápolására létrehozott lobbiszervezet (elnöke 2019 elejéig Friedrich Merz volt, aki a CDU elnökségért próbált versenybe szállni Merkel utódjaként), nagy szerepet játszik. A legfontosabb német nyomtatott médiának és a közszolgálati tévétársaságoknak (ARD és ZDF) a főszerkesztői ennek a szervezetnek a tagjai.

Hogyan tovább? A 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban Donald Trump egy sor ígéretet tett. Többek között a remélt elnöksége számára két fontos célkitűzést adott: először az orosz-amerikai kapcsolatok javítását, másodszor az USA világcsendőri szerepének visszaszorítását ígérte. Sajnos, úgy tűnik, hogy ezen célokkal szemben erős ellenzék rajzolódik ki.

A kívülállók számára világos, hogy az ellenkezők az ún. neokonzervatív, illetve az ún. „mély állam” (deep state) körei, akiket Trump további ellenfelei egészítenek ki. Kívülálló számára szintúgy érthetetlen Mike Pompeo, a korábbi CIA főnök külügyminiszteri kinevezése, valamint John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadói kinevezése. Mindketten szemmel láthatóan minden eszközzel Trump fenti terveivel szemben tevékenykednek."

Dr. Erwin Mächler, a svájci legfelsőbb katonai törzs korábbi ezredese
Fordította: Kleinheincz Ferenc
Megjelent: Allgemeinen Schweizerischen Militärzeitschrift (ASMZ) 2019. 6.szám