MI LESZ VELED DEBRECENI AKKU GYÁR?

 





Magyarország az utóbbi időben a giga beruházások országa lett. Ezen óriási gyárépítések sorába kapcsolódik a kinai CATL cég debreceni akkumulátorgyárának építése is, ami alaposan felborzolta a kedélyeket a civis városban.

Láthattuk amint dühös emberek százai vettek részt a közmeghallgatáson amin a város vezetők és az építési hatóságok képviselői igyekeztek eloszlatni a helyiek félelmét az építkezéssel kapcsolatban, hogy az nem környezetszennyező és a város ivóvízbázisát sem fogja veszélyeztetni majd. Azonban az érvek és ellenérvek kereszttüzében máig sem tudott csillapodni a vita, sőt a majdani gyár helyéül szolgáló telek megszerzésében egy büncselekményre hajazó történet is felmerült a város vezetői részéről, mikor a vonakodó földtulajdonostól rendőri kényszeritéssel szereztek aláírást a földje eladásáról szóló szerződésre.. (Nem az első eset ez Maygarországon, mert pénzhajhász neoliberális bandita hatalom másutt is tett már ilyet – lásd a Kojot című, Magyar doku értékű filmalkotást.)

De ez mind irreleváns a várható következmények mellett!

Azt biztosan mindenki tudja, hogy az EU az összes E-Autó technologiát Kinából importálja anyagostól akkustól együtt.
Nos, az átalakuló világrendben való gazdasági uralom megőrzéséért folytatott Nyugat- Kelet harcban, az USA következő célpontja Kína lesz. A most zajló Oroszország elleni háborújának lépései világosan megmutatják, hogy mire lehet számítanunk gazdasági oldalról, amikor majd Kína lesz az USA célpontja. Látható hogy akkor Kína is szankciózva lesz, brutálisan, akkusan, és E- technologiásan.
Ez pedig roppant nagy gazdasági katasztrofát fog okozni az EU-ban, ami épp hogy ráépül - óriási összegekért - a kínai technonológiára, mert máris szankciózni lesz kénytelen a kinai E-tech cégeket – pusztán az USA parancsára.
Bárgyú dolog azt hinni, hogy az EU majd ellenállhat az USA utasitásainak, hiszen akkor egyszerüen nem kap a jóbarátjától több energia hordozót - és a maradék iparát is lehúzhatja a klotyón, hiszen az orosz ennergiahordozók és alapanyagok beszerzésére többé esélye sincs..

Nos ebben az esetben mi is lesz ennek az akku gyárnak a sorsa?? Mert ahogy tudjuk, a Kínaiak pillanatok alatt hagynak hátra bármit amire már nincs szükségük. Ki fogja viselni az elhagyás költségeit- benne a környezet helyreállítását? A környezet helyreállítása egyáltalán lehetséges lesz-e? Ezek a valódi kérdések! 
Meg az, hogy egyáltalán meddig gyárthat és egyáltalán eljut -e a gyártásig a cég, vagy Amerika hamarabb ráront Kínára, és szankcionálni KELL?? De az is felettébb fontos kérdés, hogy a fennállása alatt visszatermeli-e a Magyar államnak a neki adott igen súlyos milliárdokat, amivel a szupergazdag – Magyarország államánál többször gazdagabb- cég beruházását támogatta? Visszatermeli-e Debrecen városának azt a befektetést, ami a gyárépítéshez szükséges infrastrukturális fejlesztések költsége volt, és még lesz?
Hány debreceni munkás család lesz a haszonélvezője ennek a projectnek, és azokon kivül akik már most is szenvednek tőle, azokon kivül hányan fognak még szenvedni?
Egyáltalán meddig fosztogatja ez  a súlyos atlanti liberális agyrém a magyar gazdaságot és társadalmat -akár kinai befektetők képében is?

A kérdésekre persze senki sem tudja még a választ, de ez a beruházás a világ jelenlegi állása szerint, a politikai háttér (a háborús veszély) miatt már biztos hogy nem a legszerencsésebb helyen és időben valósul meg, mivel nem tudható, hogy mi történik a nemzetközi térben, és ahhoz kapscolódóan mi lesz az akku gyár sorsa.
Az, hogy a kinai cég ennek ellenére kockáztatja a tőkéjét a befektetéssel az az ő dolga. Az viszont hogy egyesek a Magyar állam és Debrecen város pénzét teszik ebbe a minden tekintetben bizonytalan kimenetelű, és nyilvánvalóan környezet romboló beruházásba, az viszont közügy! (De nem politikai ügy- ezért aljasság erre az ellenségi ellenzéki liberális pártoknak rátelepedni!)

A civileknek persze nagyon is van itt keresnivalója – az ő kitartásukon, szakmai és szellemi felkészültségükön, nem utolsó sorban az elszántságukon múlik, hogy miként épül meg vagy nem épül meg ez a gyár. Már csak azért is figyeljünk rájuk, mert az egész ország kiváncsi a jelenlegi epizód végére, hiszen eddig sehol nem volt sikeres az effajta ellenállás.

Talán majd most…..


"A lítiumról pár információ:

1. Tulajdonságok:

A lítium a 3-as rendszámú elem. Az első alkálifém és a legkönnyebb fém, ezért előszeretettel alkalmazzák ötvözetként. Ezért is alkalmas akkumulátor gyártáshoz, hiszen jóval könnyeb mint egy ólomakkumulátor, illetve ebből készült akkumulátor vagy elemcella 3 V feszültséget tud leadni, egy ólom akkumulátor pedig 2,1 V-ot.

2. Előfordulása:

A lítium rendkívül reakcióképes elem, ezért fém formájában nem fordul elő a természetben. Van kifejezetten lítium vegyületet tartalmazó ásvány, de ez ritka (annak ellenére, hogy ez egy gyakori elem) és nehéz belőle előállítani. Két olyan helyen fordul elő nagyobb mennyiségben, ahol feldúsul a lítium, sók formájában. Az egyik mészkő hegységekben a kalcium és magnesium karbonát mellett (ebből is nagyon macerás előállítani), a másik a melegvízű hőforrások sóiban. Vannak kifejezett sósivatagok is a világban, ahol szintén sok van belőle, ezért aztán az olyan országok a fő forrásai, ahol ilyenek előfordulnak. Számunkra a melegvízű hőforrások, termálvizek az érdekesek, hiszen ebből Magyarország bőséggel rendelkezik.

3. Előállítása:

A fém lítiumot ipari méretekben annak sójából, a lítium-kloridból (LiCl), az alábbi reakció alapján, 55% lítium-kloridot és 45% kálium-kloridot tartalmazó keverék elektrolízisével, amihez bődületes energia és áram kell, körülbelül 450 °C hőmérsékleten lehet előállítani:

4. Felhasználása:

A teljesség igénye nélkül:
a) Elektromos áram termelés, lásd ugye akkumulátor
b) Kerámia és üveggyártás
c) Pirotechnika (színező és oxidálószer a tűzijátékokban (!!!!)
d) A Lítium-alumínium-hidrid (LiAlH4) rendkívül nagy energiájú rakéta hajtóanyag
(szilárd üzemanyagú rakéták, amely alapvetően a fegyverekben használandó)
e) A lítium-deuterid (lítium 6-os izotóppal, a deutérium a hidrogén egy neutront tartalmazó izotópja) alapanyaga a trícium előállításának (a hidrogén 2 neutront tartalmazó izotópja), amely a hidrogén bomba gyártásához elengedhetetlen (radioaktívan sugárzó) anyag.

5. Következtetések:

A lítium akkumulátor gyártása Magyarországon sem környezet károsítás miatt, sem energetikailag, sem gazdaságilag végül sem emberi erőforrások miatt nem hasznos, csak káros.
a) borzalmas környezet rombolást végez (lásd 2-es pont, előfordulás), mert nem igaz, hogy szennyvizet fognak használni, abban ugyanis csak nagyon kevés lítium van.

b) Energetikai mérlege (lásd 2-as pont, előállítás) masszívan negatív, tehát sokkal több energiát emészt fel, mint amennyi ebből nyerhető, és a kimerül akkumulátorok pedig további környezet rombolást végeznek. Ezen kívül rendkívül tűzveszélyes anyag (lásd 4/c pont, és biztosan látott már mindenki felrobbant telefont, égő elektromos autót, elektromos buszt).

c) Gazdaságilag teljesen veszteséges az országnak, eddig 320 Milliárd forintot adtak a kínai cégnek. Csak ennek a megtérülése száz éven belül nem várható a jelenlegi adószabályok szerint.

d) Mivel fizikailag nincs annyi munkaerő ebbe a gyárba, ezért külföldi munkások fognak benne dolgozni, tehát nem a magyar emberek anyagi körülményeit fogja növelni, nem beszélve a rendkívül veszélyes munka környezetről, amit a várható 9000 ember egészségügyi ellátását a jelenlegi lezüllesztett egészségügy nem lesz képes ellátni, vagy csak a magyar emberek rovására.

Fentiek alapján akkor miért is kell itthon még 22 ilyen gyárat csinálni? Amikor is semmi értelme nem lenne? Felhívnám a figyelmet a 4/d és 4/e pontra. HADIIPAR!!
És akkor tegyük mellé a külügyér nemrégi nyilatkozatát, hogy Magyarországon fegyvereket kell gyártani.
Ami ugye bármilyen konfliktus esetén az első számú katonai célpont (- és azokat biztosan le is bombázzák.)"

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

Amit a magánállamról mindenkinek tudnia kell.

HAZA, VAGY HALÁL! Hasta siempre commandante Che!