MAGYARORSZÁG IS GYÁRTJA AZ OROSZ VAKCINÁT!





Az ABC című spanyol lap úgy értesült, hogy Marija Zarajova, az Orosz Védelmi Minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint, a „Sputnik V” névre hallgató, a magyar közbeszédben csak „orosz vakcina”-ként ismert oltóanyagot a világ 50 országa rendelte meg, s közülük hatban orosz licenc alapján a gyártásuk is hamarosan megindulhat a nemzeti hatóságok engedélyeinek kiadása után. A licenc alapján gyártó országok között Zarajova megnevezte Magyarországot is.

A Sputnik V Covid elleni vakcinát Moszkvában, az Orosz Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Központ hozta létre az Orosz Védelmi Minisztérium segítségével. Az orosz hatóságok a vakcinát a standard klinikai vizsgálatok elvégzése után már augusztus 11-én engedélyezték, de a WHO a vakcina nemzetközi minősítését vonakodik megadni. Az ellenállását a világszervezet azzal hivatkozta meg, hogy a vakcina „túl gyorsan jött létre”.
Meg kell itt jegyezni, hogy az EU által favorizált, a Pfizer által forgalmazott vakcina kifejlesztését csak azután jelentették be, amikor az orosz készítmény már hivatalosan engedélyezett volt Oroszországban, és a tömeggyártása elkezdődött. Viszont a Pfizer vakcina bejelentése óta eltelt igen rövid időt valami rejtélyes ok miatt nem tekinti „túl rövidnek” a WHO, annak ellenére sem, hogy ezalatt a roppant rövid idő alatt kellett elvégezni a covid ellenes szer klinikai vizsgálatait is. Ráadásul a Pfizer korábban súlyos csalási botrányba keveredett az USA-ban, aminek egyik lényeges eleme éppen a szerek „túl gyors” engedélyezése volt, a hatóságok és szakértők megvesztegetésének módszerével. Érdekes, hogy a Pfizer a WHO által is engedélyezett valóban „túl gyors” szert szintén rekord idő alatt tesztelte le, és engedélyeztette az USA hatóságaival, mint ahogy azokat a szereket, amikkel gyakorlatilag körbe mérgezte a földgolyót.
Szerencsére a magyar lakosságot nem fenyegeti ennek a szernek az esetleg fel nem derített mellékhatása, mert tisztán génmódosított anyag, (klónozott emberi sejt a hordozója) aminek a forgalomba hozatalát a magyar törvények tiltják.

A Sputnik V vakcinával kapcsolatban korábban felmerült, a kapacitások hiányáról szóló hírekre valószínűleg megnyugtató választ ad, hogy Zarajova szerint több ország is felajánlotta a kapacitásait. Ahogy az is, hogy a vakcina a Pfizerrel szemben nem igényel mínusz 80 fokos hűtést, speciális oltási platformot és más különleges és drága beruházásokat a fogadó országok egészségügyi szervezete részéről, mert standard gyógyszerekhez – injekciókhoz – hasonlóan kezelendő és alkalmazandó.

Érdekes, hogy:
- Az EU gyógyszeripari engedélyező testülete (EMA) annak ellene sem engedélyezi az orosz Covid ellenes készítmény forgalomba hozatalát, hogy többek között az oltóanyag vizsgálatáról szóló európai tudományos publikációk is megerősítették a vakcina hatékonyságát és veszélytelenségét. Mindeközben százmillió adag Pfizer készítmény központi beszerzéséről beszéltek Brüsszelben már akkor, amikor még a Pfizernek engedélye sem volt az USA-ban sem a forgalmazásra. 

- Magyarországon csak két cég rendelkezik megfelelő technologiával a vakcina gyártásához, de azok az utóbbi idők közbeszerzési értesítőiben nem szerepelnek sem a vakcina, sem más tenderek kapcsán. Így a vakcinát minden bizonnyal magán vállakozásban, saját projectben gyártja le valamelyik cég a két erre alkalmas közül, és azt adja el a magyar államnak – aminek nincs a költségvetéstől függetlenül működő, önálló társadalombiztosítási rendszere.

- Zarajova szerint adagonként, legfeljebb 15 Euros áron tudják a világpiacon forgalomba hozni a vakcinát. Nyilvánvaló, hogy a magyar gyártásban ezt növelni fogja a szokásos pár százalék licencdíj. Nyomban felmerül a kérdés, hogy Szíjjártó és orbán „fürkészei” kezei alatt – akik a lélegeztető gépek projektjében is vitézül kirabolták a társadalmat,- ez hányszoros áron fog a gyártótól a magyar állam tulajdonába kerülni?

Mindeközben további két orosz, egy kínai és egy angol vakcina előállítása áll a végső stádiumban, s ha a klinikai tesztek megfelelnek, ezek forgalmazása is megkezdődhet a jövő év közepén. Most már biztos hogy túléljük a járványt ha nem orbánon és ostoba rablólovagjain múlik!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

A Fidesz-KDNP politikai elődei, és mártírjai. Wittner Mária. AZ ÚJ NEMZET ANYJA

A Fidesz-KDNP politikai elődei és mártírjai: Mész János A RÉSZEGES KÖZTÁRSASÁG TÉRI GYILKOS