MEGINT HAZUGSÁG VAN GYURCSÁNY MIKULÁS CSOMAGJÁBAN.



Mikulás napján Gyurcsány Ferenc emelkedett hangvételű szózatot intézett az ő híveihez - adta hírül a Hírklikk című pártlap. Ebben századszorra is megnyugtatta a lelkes szavazóit, hogy leváltja a gyűlölt orbán rezsimet. Ám de nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a szózatban egymás mellett tett említést néhány a politika világában simán fizikai képtelenségnek minősülő körülményről, ami a szózat és Gyurcsány szavainak hihetőségét alapjaiban megkérdőjelezi. Vagy csak nem tudta hogy pontosan mit állít. Nincs ebben semmi új a nap alatt..

Gyurcsány Ferenc bukott neoliberális miniszterelnök az ominózus - szellemi Mikulás csomagban átadott - deklarációban azt állította, hogy az ellenzék világnézetileg egységes. Ezt azzal akarta alátámasztani, hogy az ellenzéki pártoknak „egységes világképe” van, ami eszmeileg és politikailag a demokrácia, a jogállam, és az "európai" Magyarország.
Azonban ez a kijelentés több sebből is vérzik, hiszen az ellenzék több pártból áll, aminek alapja éppen a világnézeti különbözőségben van. Persze lehet hogy még sem, a többiek is épp úgy a bukott, a szélsőséges, orbáni megjelenésében és gyakorlatában meggyűlölt atlantista neoliberális világrendszer letéteményesei mint Gyurcsány, bár ezt a Jobbik pártról nem igazán lehet elmondani. Sőt, egyáltalán nem. Lévén hogy a Jobbik a Magyar nemzetállam pártja, a Gyurcsányi neoliberális párt meg a tőkés-internacionalizmus egyik fontos céljának, az Európai Egyesült Államok mielőbbi létrehozásának magyar megbízottja.

Gyurcsány említi a demokráciát és a jogállamot is mint hívószót. Ennek tartalmi megítélésében nem lehet eltekinteni attól, hogy Gyurcsány kormányzóságának idején nem engedte újra indítani a Munkáskamarát, ezért a munkabéreket ma is az épp hatalmon lévő kormányzó állapitja meg egy politikai színházban, amit „egyeztető tanácsnak” csúfolnak. Így a munkabér szabad megállapítása, ami a demokrácia egyik legalapvetőbb feltétele a polgári egyenjogúságnak, gyakorlatilag miatta,az ő hűségesen követett neoliberális, tőkés-internacionalista elvei miatt sem létezik Magyarországon, a hazánkban. Márpedig nehéz – de inkább nem is lehet - ott jogállamról beszélni, ahol a dolgozó tömegek jogait ilyen brutálisan korlátozzák a tőkések érdekében. Ezt inkább megszállásnak, vagy csak rabszolgatartó rendszernek szokás - a gyakorlati valósága miatt – nevezni. Ebből okulva sem hihető, hogy az a jogállam és demokrácia amit hirdet, bármiben is más volna, mint az, ami az orbáni uralomba sodorta az országot, a dolgozó tömegeket.

Gyurcsány azt is állítja, hogy ezzel a kétes elvi alapokon nyugvó ellenzéki összefogással fogunk „visszatérni” Európába. Ez semmilyen tekintetben nem igaz.
Magyarország földrajzilag Európa, jogilag az Európai Unió része. Annak az Európának viszont amit ezzel a megfogalmazással sejtet, Magyarország soha nem volt a része. Az az emberi - erkölcsi, morális, - és gazdasági valóság ami Európa sajátja, soha nem volt jelen Magyarországon. Ezért részben a társadalom, részben a tanulatlan, kapzsi és ostoba választott vezetői a felelősek, - utóbbiak az elmúlt 30 évben staféta szerűen építették fel a mai brutálisan tőkés-internacionalista álomországot, aminek kizárólagos haszonélvezői lettek -akár a polgártársaik emberhez méltatlan pusztulása árán is.
Vagyis ez a modell teljesen idegen Európától, az európai gondolkodástól, de az az ország, amiben ez uralja az élet minden területét soha nem is volt része Európának, és az a neoliberális kísérlet ellenére nem is fogadta azt be. Vagyis nincs hova „visszatérni” ha csak a Gyurcsány érában dúlt, európainak hazudott világhoz nem. Ezt azonban a társadalom döntő többsége nem akarja.

Na és persze lózungolt is a bölcs vezér még egy sort, hogy lesz majd „iskola visszaadás”, meg egyéni felelősségvállaláson alapuló (értsd: magán) egészségügy, új köztársaság, vele új alkotmány (az orbánit megtartja majd jó ideig) és megannyi olcsó szólam a „jókat is mondjunk” kampányszöveg kategóriából.. Egyet nem ígért: a dolgozó tömegek sorsának javítását, a valódi európai értékrendű államot, vagyis a tőkés-internacionalista rendszer leváltását nem. Mert teljesen más az egyéni érdeke amit ügyesen képvisel az ország feje felett is. (Pl. Botka elnökjelölt megbuktatása 2018-ban.)
No és azért is állt elő ezzel a jól szerkesztett zagyvasággal, mert az öregedő rajongóinak ennyi is elég. Nem érdekli őket a jövő – igaz nem is tudják hogy milyennek kellene lennie annak, ha európai akar lenni.

Már nincs sok idő a következő választásig, és Gyurcsány láthatóan megint az élre tör. De nem Ő fogja eldönteni a választás kimenetelét, hanem a társadalom: orbáni dúlást akar, Gyurcsányi neoliberális posvadást a segédei és kápoi hatalmával, vagy az európai utat választja. A kocka el van vetve..

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

A Fidesz-KDNP politikai elődei, és mártírjai. Wittner Mária. AZ ÚJ NEMZET ANYJA

A Fidesz-KDNP politikai elődei és mártírjai: Mész János A RÉSZEGES KÖZTÁRSASÁG TÉRI GYILKOS