HUXIT 20... Kilép(het)-e Magyarország az Unióból?

A magyar kormány feje, a tegnapi rádiós szózatában elismeréssel beszélt a Briteknek az Európai Unióból való kilépéséről, ami máris nyilatkozat és spekulációs cunamit indított el az ellenzéki megmondóemberek és média platformok között. Főképp arról születnek monológok hogy Orbán Viktor kivezeti-e Magyarországot az Európai Unióból?

A kérdésre adható válaszok azonban sokkal bonyolultabbak annál, hogy igennel vagy nemmel válaszoljunk. Feltétlenül szükséges ismernünk az ország Európai Unióba vezető útját, az azóta bejárt pályáját, és a jelenlegi gazdasági és közjogi viszonyait!! Kezdjük az elején.

Magyarország az Európai Unióhoz (akkor még közösséghez) való csatlakozási tárgyalásai még a Luxemburgi Szerződés előtti időben elkezdődtek. Az akkori magyar vezetés célja az volt, hogy az integrációval a szétesni látszó Szovjet szövetségi rendszer bukása után egy élhető ország maradjon Magyarország, és az akkor még virágzó gazdasági kapacitásaival fejlődési pályán maradhasson.

A tárgyalások titokban zajlottak, hiszen az Európai Unió elődje kifejezetten az akkor még ellenségnek számító európai nagytőke érdekvédelmi szervezeteként prosperált, legfőbb irányvonala az országok közti kereskedelem előmozdítása és a tőke szabad vándorlásának biztosítása volt a kontinens nyugati térfelén. Ezért nem sokat beszélt senki az EU-ról akkor sem, amikor a közösség a Luxemburgi Szerződésben már deklarálta hogy egyetlen összefüggő piaccá (kapitalizmussá) teszi az egész európai kontinenst. 

Így történhetett, hogy az alul tájékozott magyar társadalom az EU-t egy népi-polgári, és jóléti bázisú, politikai és jogi közösségnek is gondolta, nem pusztán gazdaságinak, ahol néhány tőkés csoport akarata és érdekei szerint működik az egész kontinentális rendszer. Ez a tévhit ma is masszívan tartja magát.

A korai csatlakozási tárgyalások idején még tartott Magyarország történelmi aranykora, amikor az ország a világ gazdag országai közé tartozott. (Nem azért nem lehetett Budapesten Mercedeseket és más, nagy értékű, nyugati fogyasztási cikkeket kapni, mert nem volt roppant gazdag az ország!) Az európai tőke szívesen vette a magyar csatlakozási szándékot, lévén hogy egyrészt biztos fogyasztási piacot (profitot) jelentett a társadalma, másrészt kihagyhatatlan üzleti lehetőség volt a részvétel az ország gazdasági átalakításában. (Lerombolásról, végleges elpusztításról akkor még szó sem volt!)

A rendszerváltáskor így már kész tény volt a csatlakozás belátható időn belül való bekövetkezése, amihez az átalakításokat még az MSZMP kormány megkezdte (Szja, Áfa, Gazdasági Társaságokról szóló tv. stb.) A magyar társadalom ekkor már szentűl meg volt róla győződve, hogy az államkapitalista rendszer leváltása után egy „jó” kapitalizmusba lépük át, amiről még senki nem tudott semmit. Igaz az új, a rendszerváltáskor körvonalazódott politikai osztály sem tudott sokat, ezért alig hogy átvette a hatalmat, vadabbnál vadabb súlyos dilettantizmust (nem ritkán egyéni kapzsiságot) mutató pusztításokba és rombolásokba kezdett a gazdaságban, aminek semmi köze nem volt az EU-val kötött alkuhoz. Ennek legfőbb oka az amerikai nagytőke „segítségében” keresendő, amit Gönz Árpád 1990 május 18-án kért és kapott meg idősebb Bush amerikai kormányától egy kormányközi tanácsadó testület képében. (Erről ITT olvashattál)

A tanácsadók szakmai hozzáértését vakon követő magyar politikai osztály – és udvari szakértői – 1996-ra gyakorlatilag lerombolták az addig működő magyar gazdaságot, aminek az lett a következménye, hogy az állam napi működése került veszélybe a bevételek okszerű elmaradása miatt. (Ez volt a Bokros csomag oka!) A lakosság körében ismét megjelent a nyomornak az a típusa, amit a korábbi államkapitalista modellben már elfelejtett, és azt ezért kezelni sem tudta sem fizikailag se morálisan.
Az Európai Unió magállamainak gazdasági narratívájától, a szociális állammodelltől való távolodás ekkor már napnál világosabban látszott, de a politikai osztály semmit nem tett ellene, noha közelgett a tényleges csatlakozás dátuma az Unióhoz. (Ekkor még sokan hittek az USA gazdasági rendszerének globális elterjedésében, bár a tudomány ekkor már az atlanti globalizmus bukásáról cikkezett a szakirodalomban)

Az ország eladósodása a kormányzati beavatkozások ellenére nem szűnt meg, csak lassult. A társadalmi kiábrándultság egyenesen arányosan nőtt, így, és ezért került hatalomra az első Orbán kormány. Történelmi lehetőség volt a kormányzat előtt, hogy a konzekvenciákat levonja, és irányt váltson. Ezzel szemben lerombolta az állattenyésztés maradékait (pénzt fizetett a tenyészállatok leöléséért) valamint megtagadta az EU Szociális Chartájának elfogadását a szegénység felszámolására és szociális bérlakások építésére, amivel ellehetetlenítette nem csak a szociális rendszert, de az azt működtető ipari szolgáltató szegmenst is, ami minden fejlett európai országban jelentős mértékben járul hozzá a gazdasági fejlődéshez. Továbbá törvénybe foglalta a hírhedt devizahitelezést, amivel szabad utat nyitott az ország másodlagos (lakossági) eladósitásának.

Ezzel gyakorlatilag megerősítette a Göncz által 1990-ben adoptált atlanti neoliberális gazdasági irányt és filozófiát, (ami akkor már gyakorlatilag megbukott volt!) mert joggal bízhatott benne, hogy a társadalomnak csak jelentéktelen, és nem befolyásos része érti, hogy dilettáns, állam és társadalom ellenes politikát folytat. Nem is tudott tovább kormányozni.

Majd az ezt követő MSZP-SZDSZ kormányzat nyolc éve alatt gyakorlatilag tovább sodródott az ország azon az úton, amin 1990 május 18-án elindult, és az Orbáni kormányzat "főirány"-ként megerősített a rendelkezéseivel.

2004-ben az ország teljes jogú tagként csatlakozott az EU-hoz, amiben Magyarprszág a teljesen más gazdasági szerkezete miatt egyből a „szegényház” kategóriába esett, noha a két évtizeddel azelőtti kezdeti tárgyalások idején még a középmezőnyben lett volna a helye.
Valójában nem is volt már érdeke az EU-nak egy ilyen szegény, kirabolt, és teljesen más rendszerű ország integrálása, hacsak az Unió nagytőke területfoglalásából eredő érdekvédelmi szempontokat nem vesszük ehhez alapul. Csak hogy ebben az esetben nem egy független, egyenjogú partner csatlakozott az Unióhoz, hanem egy időközben a EU nagytőke uralma alá került sima gyarmat, aminek a csatlakozását csak uralmi, (imperialista) és átmeneti geopolitikai kényszerek tették szükségessé!

A gazdasági potenciál ettől függetlenül illetve ennek hatására sem nőtt, az ország lassan de biztosan oligarchák kezére jutott. A világot megrázó hitelpiaci válság 2008-ban egy stabil gazdasági háttér nélküli kormányzatot ért el, s mivel ekkor már az ország gyakorlatilag hitelekből tartotta fenn magát, az ország – pontosabban és legfőképp csak az állam – teljesítőképessége is megingott. 

Ez első sorban a társadalomra – különösen a bérből és fizetésből élőkre - rótt terhekben nyilvánult meg, amitől a társadalmi kiábrándultság dühbe fordult. Joggal kérdőjelezte meg a többség az MSZP kormány önnön baloldaliságáról hangoztatott jelszavakat, mivel bebizonyosodott hogy ugyanazzal a neoliberális eszközrendszerrel és filozófiával kormányzott mint az addigi elődei. Ez a kiábrándultság és felháborodás juttatta Orbánt végül másodjára is hatalomra 2010-ben, ezúttal kétharmados győzelemmel.
Igaz, egy „más a kampány, és más a gyakorlat” típusú hazugságfolyammal, aminek a megváltást váró, súlyosan tájékozatlan magyar társadalom többsége boldogan bedőlt.

A 2010 óta eltelt időszak regényes természetű, és napi rendszerességű lopás és rablás sorozataival, amit Orbán vezetésével követett el a politikai osztály, itt nem érdemes részleteiben foglalkozni, azt szerintem egy új, tisztességes kormány független igazságszolgáltatásának kell(ene) majd feltárni és megfelelően minősíteni.

Azonban azt meg kell jegyezni, hogy ebből az időszakból a legjelentősebb tette a saját alkotmányának életbeléptetése, ami nem a társadalmi többség igényéből jött létre, hanem hű csatlósa, Szájer József bukott drogos EP képviselő és Néppárti Alelnök delíriumos fantazmagóriáiból született. 

Ez az „alaptörvénynek” nevezett teljesen illegitim joganyag USA mintára gyakorlatilag eltörölte a magyar szociális rendszert, és lehetővé tette, hogy Orbán a hűbéreseivel töltse fel a közhatalmi intézményeket, amiknek egyébként tőle teljesen függetlenül – a befolyásolása gyanujának halvány árnyéka nélkül is!- kellene működni.

Valamint ezzel azt is lehetővé tette, hogy a kiválasztottak szabadon és bűntetlenül rabolják a társadalmi javakat, aminek következtében ma már családok specializálódtak erre a bűntettre, és úgy adják az apák a fiaik kezébe az „ipart” mint az egykori kézművesek.

De hogy valószínűtlenné tegye hogy demokratikus úton le lehessen váltani őt és rendszerét, egy Berlusconi nevű, azóta elítélt bűnöző olasz politikai kalandor által alkotott választási törvényt is adoptált, amit az olasz Alkotmánybíróság már jogerősen „erkölcstelennek” minősített, és megtiltotta Itáliában az alkalmazását.

Mindezek együttes eredménye, hogy a magyar nemzetgazdaság és szocioipar már nem létezik, a mai államadósság meghaladja a 100 mrd USA dollárt, a GDP 23 ezer, az adósságarány kivonása után 13 ezer USD. Szemben az 1989. évi 26 ezerrel, ami az adósság kivonása után 24 ezer volt, ami mai vásárlóértéken számolva 50 ezernek felel meg! A gazdasági potenciálra rakódó adósság arány ezzel mára már a néhai15-szörösére nőtt, és ma is növekszik.

A GDP gerincét ráadásul külföldi tulajdonban álló cégek adják, akik máról - holnapra is összepakolhatnak és haza mehetnek, ami az ország totális összeomlását vonná maga után.

Hogy ez a veszély ne fenyegessen, hogy akkor is talpon maradjunk, ahhoz helyre kellene állítani az ipart és a mezőgazdaságot, ami legkevesebb 20 évig tartó célirányos és irányított fejlesztések révén volna megvalósítható.

Viszont az új, faluvégi gunyhókból, vagy a Keleti Pályaudvar arab pénzváltói közül, vagy más, feketegazdaságból, bűnözői körökből felemelkedett „nemzeti” arisztokrácia ami a Kajmán szigeteken tartja az államtól lopott vagyonát, ebben az újjáépítésben  - a habitusa, a kulturális és erkölcsi állapota miatt - bizonyos hogy egy centet sem hajlandó befektetni. (Az államtól nulla teljesítményért nyert, gyors és extra profithoz van szoktatva a lompos, műveletlen bugrisokból lett  új "elit", de az újjáépítés meg csak 30 év múlva fordulna nyereségbe. Talán.)

Ezzel a háttérrel akarna Orbán kilépni az EU-ból? Hogy elveszítse az EU rendszeres támogatását amit ő és barátai „rendszeres szociális segély” gyanánt tesznek zsebre már évről évre? Mert hogy az ország - már nem létező - nemzetgazdaságára nem számíthatna! Népfelkelésre viszont azon nyomban- hiszen a nép mélyen hiszi a hazug propagandát az EU és Magyarország viszonyáról!

Aki tehát azt vizionálja, hogy Orbán kilépne az Unióból, az vagy Szájer drogtestvére, vagy semmit nem tud az országról, vagy egyszerűen csak elment az esze! Az ezt hangoztató parlamenti belsőellenségnek  ellenzéknek, meg tartok tőle hogy ilyenje soha nem is volt.