A Fidesz-KDNP politikai elődei, és mártírjai. Wittner Mária. AZ ÚJ NEMZET ANYJA

A Fővárosi bíróság fegyveres szervezkedésben való részvétel, államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, illetve csoportosan elkövetett fegyveres rablások és betörések sorozatos elkövetése miatt, 1958 július 23.-án, első fokon halálra ítélte Wittner Mária 21 éves alkalmai munkást.   

Wittner Mária 1937 június 9-én született Budapesten. Anyja áruházi eladó volt, apja egy perzsa utazó kereskedelmi ügynök, akit soha nem ismert, mert az csak alkalmi kapcsolatban állt az anyjával. Mivel törvénytelen gyerek volt, a családja szégyellte, ezért két éves korában a Carmelita nővéreknek adták örökbe. A kolostor bezárása után azonban 1950-ben visszakerült az anyjához, aki a nagyanyja gondjaira bízta. Az anyjával azonban nem jöttek ki, ezért Wittner önként az Üllői úti lánynevelő intézetbe vonult 13 évesen,. Itt élt 1952-ig.

Mivel kezelhetetlen kamasz volt, a gimnáziumi tanulmányaival felhagyott már az első évfolyamban, ezért az Üllői útról Szolnokra h elyezték, ahol pincér szakmunkástanuló lett. Az iskolát azonban nem végezte el, mert terhes lett. Gyermekét – előadása szerint – fél év gondozás után állami gondozásba adta, és 1956 februárban - már nagykorúként – visszatért Budapestre.

Az akkori viszonyok között budapesti tartózkodási jogot nehéz volt szerezni. Un.: három hónapos, ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, ami munkavállalásra jogosította a fővárosban, de családi okokra, és lakhatási problémákra hivatkozva nem helyezkedett el. (Az anyja nem engedte hogy nála lakjon.) 

A tartózkodási engedélye meghosszabbításával – 1956 május - egyidejűleg kiközvetítették az építőiparba dolgozni, de ott az orvosi alkalmassági vizsgálaton megbukott azzal, hogy „nehéz fizikai munkára alkalmatlan”. (Állítása szerint viszont alkalmi hómunkásként, és mosónőként dolgozott ez idő alatt, ami utóbbi a legnehezebb, igen nagy állókészséget igénylő női fizikai munkák egyike volt.)

1956 nyarának elején sárgasággal kórházba került, és az egész nyarat ott töltötte, majd mivel minden fizikai munkától eltiltotta az orvos a zárójelentésben, ágybérletbe költözött ahhoz a nőhöz, akinél állítása szerint alkalmi mosónőként dolgozott. (Munkája továbbra sem volt, így lábadozásának költségforrása ismeretlen.)

Az októberi forradalom eseményeibe úgy keveredett bele, hogy október 23-án már lejárt tartózkodási engedéllyel lődörgött a városban. Az egyik csoportosulás kíváncsivá tette, és elvegyült az ott lévő fiatalok közt. A Szabad Nép szerkesztősége előtt várakozott a csoport, amikor elterjedt a hír, hogy a rádiónál rálőttek a fiatalokra, akik a DISZ követeléseinek beolvasását követelték. 

A kíváncsiak tömegével együtt ő is odament. Saját elmondása szerint ezután: „szemben fölmentem egy emeletes ház tetejére, ahol két fiatal srác volt fegyverrel. Megmutatták, hogyan kell tölteni a „gitárt” - így hívta akkor mindenki az orosz dobtáras géppisztolyt – és én töltögettem nekik” (A rádiónál, a szemközti épület tetejéről is lőtték a tömeget, máig az a hiedelem, hogy az ÁVH lőtt.) Wittner ezt követően a fegyveresekkel maradt, nem is tért vissza az ágybérletébe.

Wittner ezt követően – a rádió elfoglalása után – többiekkel együtt a Corvin közbe ment, ahol viszont nem tartottak igényt a szolgálatára. Ezért október 25.-én a VIII. kerületi Vajdahunyad utcai bázis megerősítésére küldték két másik nővel együtt, ahol Kis Károly, mint esztergomi akadémiai növendék, hadnagyi rendfokozattal parancsnokolt.

Íme a csapat:

Kis Károly (turbánban) és csapata Wittnerrel

Kis Károly hdgy. (középen, lent, turbánban) attól függetlenül hogy nős ember volt, a parancsnoksága alá tartozó minden harcosnővel (összesen 3) felváltva aludt, majd az ezzel kapcsolatos élményeit rendre kitárgyalta felkelőtársaival. Egyéb tevékenységéről is maradtak fenn dokumentumok. 

Kis Károly a csoportjával nem csupán szembenállást valósított meg az akkori diktatúrával szemben, hanem fegyveres portyázásokat tartottak, aminek keretében a fegyveres kényszerítéssel "igazoltatott" polgári személyek pénzét, óráját, és egyéb értékeit elvették, de a Futó utca 44, Nap utca 19, és az Üllői út 36-ban lévő lakásokba is bizonyítottan betörtek. 

Ebben az irányban folytatott tevékenységüket a mai jobboldali történetírás – mint a korabeli bíróság által megállapított tényállást - szelíden így fogalmazza át: „járőrszolgálat és portyázás közben a csoport több tárgyat gyűjtött össze, amelyeket a forradalmi napok után szétosztottak egymás között.” A „járőrszolgálatokban és portyázásokban” (tárgyak gyűjtésében) Wittnert aktív résztvevőként nevesítik a fennmaradt iratok.

A munkára alkalmatlan Wittner, puskával.

Hősünket november 4.-én – portyázás, vagyis a Verseny Áruház fosztogatása közben - egy szovjet akna repesze találta el, és a Péterfy Sándor utcai kórházba került. Néhány nap múlva, november 9-én megpróbált Ausztriába szökni, de elfogták. Mivel a hatóságok előtt még nem volt ismert a tevékenysége, el is engedték. 

Pár hét múlva azonban sikeresen kiszökött az országból, de tisztázatlan okból rövid idő eltelte után visszatért, és kis ideig alkalmi munkákból élt az 1957 július 16.-i letartóztatásáig. A korábbi portyázó társai ugyan is, akik életben maradtak, de nem tudták elhagyni az országot, a tőlük megszokott bajtársiasság nevében rávallottak.

A bíróság Wittner Máriát és nyolc Vajdahunyad utcai "portyázó" bűntársát 1958 július 23-án első fokon halálra ítélte, majd Wittner esetében az ítéletet másod fokon 1959 február 24-én életfogytiglani börtönre változtatta át, tekintve fiatal korát, és azt, hogy nem volt bizonyított hogy a fosztogatáson kívül életellenes támadásokban is részt vett volna. (A rádióval szembeni épület tetején folytatott október 23-i tevékenysége nem volt a periratban - az kizárta volna a kegyelmet.) A többiek esetében az elsőfokú ítéletet a bíróság helybenhagyta, és azt végre is hajtották.

Wittner 1970 március 25.-én szabadult, mert az ügyét valamiért „politikai”-nak minősítették, és mert nemzetközi nyomás volt a Magyar kormányon, hogy a politikai elítélteknek amnesztiát adjon. Nem könnyű sors várt rá: rövidke 10 év alatt belerokkant elébb a varrónői, majd a takarítónői munkába, ezért 1980-ban rokkantnyugdíjas lett.

Önvallomása szerint, aminek őszinteségét nincs okunk vitatni: „ nem éreztem magam forradalmárnak. Nem is akkor lettünk azok, sokkal inkább a börtön, és az azutáni évek tettek azzá minket.” ("megutálta Kádárt" a börtönbüntetése miatt.)

Az itt feltártakból nyilvánvaló is, hogy semmilyen politikai, vagy társadalmi cél nem vezette se a rádiónál történt eseményekben, sem a későbbi fegyveres “portyázásos gyűjtögetésekben”. 

Ez azonban nem akadályozta a múltban állandóan önmagát, a gyökereit kereső jobboldali politikai osztályt abban, hogy Wittnerben - és portyázó, rabló társaiban - „ráismerjen” a politikai elődjére, és a forradalmárra – noha az a forradalmárok semmilyen azonosító jegyével nem rendelkezik.

A jelenből ítélve kétségtelen, hogy Wittnerben a Nagy Elődök, a Fidesz származástani őseinek egyik jellegzetes alakját találta meg a Fidesz-KDNP-ben koncentrálódott jobboldali új elit.

Wittner Mária mindennek ellenére ma erkölcsi, és politikai idolként tűnik fel állami rendezvényeken, mint a Fidesz-KDNP  ex-képviselője a Magyar parlamentben, ami a magyar társadalom egy igen jelentős részének mély megelégedését szolgálja. (Ezek felmenői, rokonai természetesen nem voltak Wittnerék áldozatai)