A Fidesz drámai küzdelemben senki ellen nyert!



Bazi nagy választási kampány,- és küzdelem után, tegnap polgármesterré választották Szerencsen Nyíri Tibort, a kormánypártok jelöltjét.


A kampány az utóbbi napokban erősödött fel, mivel gyanakodásra adott okot, hogy az ellenzék nem állított jelöltet, és ez demoralizálhatta volna a kormány amúgy is kevés hívét. A kampány végül mégis sikeres volt, a kormánypártoknak sikerült mobilizálni minden orbán rajongót, így minden kormánypárti hívő az urna elé járult, és  - minő meglepetés! - 100%-os szavazati arányban megszavazták Nyírit városvezetőnek. Gratulálok!

A választás eredménye azonban roppant tanúságos.
Az MTI az NVI-re hivatkozva azt közölte, hogy a 7731 választójoggal rendelkező szerencsi polgár közül 1609-en járultak az urnához, 44-en azonban érvénytelenül szavaztak. (ők feltehetően az ellenzéket támogatták volna, ha lett volna kit)
Végül 1565-en szavaztak Nyírire, ami a választópolgárok  20,24%-a. Ez a szám azonban csak töredéke az áprilisi csaláson választáson az NVI által közölt szavazati aránynak, amit a kormánypártok jelöltje a szintén nagy erőbedobással mozgósított hívektől zsebelt be.

Az áprilisi választás óta eltelt néhány hónap alatt ekkorát csökkent orbán és bandájának népszerűsége? Aligha. Ez a támogatottságuk valós mértéke a térségben  + / - 1% pontossággal. Hogy áprilisban magasabb mint 50% támogatottságot hazudtak össze az NVI sajátságos közreműködésével is, az láthatóan a 80%-nak ma sem szúrja a szemét...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

A Magyar történelem legaljasabb választási csalásáról.. (palackposta)

HAZUDIK ORBÁN A HALOTTAK SZÁMÁRÓL!