A MOHÁCSI CSATA (in memoriam Arady Jakab)

II. Lajos Magyar uralkodó ma 494 évvel ezelőtt döntött úgy a vezérei tanácsára, hogy megütközik az országba betörő, és több mint kétszeres túlerőben, és technikai fölényben lévő oszmán török hadsereggel, - a mohácsi síkon.

A magyar sereg alig 25 ezer főből állt, mivel a királyságnak egyszerűen nem volt pénze több zsoldost fogadni - a nép maga, (a jobbágyság) pedig akkoriban nem vett részt semmilyen harcokban. 

A sors fintora, hogy Szulejmán szultán hadai - a francia szövetségeseit segítendő - nem a magyar királyság ellen, hanem Bécs ellen vonultak volna fel, de a magyarok nem térhettek ki a csata elől, mert akkoriban a királynő (Mária) bátyja, a későbbi magyar király, Habsburg Ferdinánd volt az osztrák uralkodó, akit a magyar királynak sógorsági alapon kötelező volt erejéhez mérten megvédeni.

Az oszmán hadsereg 60 ezer fős, harcedzett katonából állt, akik korábban már vettek részt Szulejmán szultán hódító hadjárataiban. A sereg gerincét az anatóliai hadjáratban is bevetett 30 ezer elitkatona alkotta, akiket gyerekkoruktól katonának képeztek ki, ezért rendkívül ügyesen forgattak minden fegyvert, az átlagos fizikai állóképességük is jelentősen meghaladta az átlag európai zsoldoskatonákét.

A magyar sereg a főurak és nemesek bandériumait leszámítva főként zsoldosokból állt, akik soha nem vettek még részt nagyobb ütközetekben, ráadásul több nép fiaiból verbuválták őket, így a harctéri kommunikáció is akadályozott volt. A magyar királyi sereg ezen felül a korban még szokásos, de elavuló félben lévő fegyverzettel rendelkezett, amivel szemben a török elit alakulatok a legmodernebb tűzfegyverekkel és ágyúkkal vonultak fel.

A  csata délután háromkor indult, amikor Tomori Pál fővezér vezetésével az első vonalban lévő 12 ezer gyalogos zsoldos, és Bathyany Ferenc szlavón bán 6 ezer lovasa megrohamozta a török sereg centrumát. A törökök azonban a roham nyomása alatt ketté váltak, és a hátulról a segítségükre érkező janicsárok ellenállásán a roham elébb megtorpant, majd kifulladt. Ennek vélhetően legfőbb oka a sereg fáradsága volt, mivel az alakzatukat már délelőtt 10 óra körül felvették, és mintegy öt órát egy helyben ácsorogva kellett várniuk a tűző napon az ütközet megindulására. 

A csata közepében harcoló Tomori a kezdeti sikeren felbuzdulva futárt küldött a királyhoz, hogy a sereg második vonala is támadjon - ami a még mindig egy helyben álló Perényi Péter temesi főispán 3 ezer lovasának vonala mögött várta  a bevetést. Ez kb ezer nehéz lovast, és a királyt védő,  kb 3 ezer főt kitevő főként könnyű lovassági bandériumokat foglalt magában. 
Mire azonban ezek az erők is beléptek az ütközetbe, az első vonalak a janicsárok rugalmasan indított ellentámadásától hátrálni kezdtek, és így a nehézlovasság és a tartalék egyesített rohamát a hátráló, - velük szemben menekülő - saját gyalogsági erőik első vonala törte meg. Az első és második harcvonal így összetorlódott, egymásba gabalyodott, kiváló célpontot nyújtva mind a török tüzérségnek, mind a janicsárok lőfegyvereinek. A kialakult káoszban senki sem tudott már rendet tenni, mert Tomori Pál fővezér a zűrzavarban halálos sebet kapott.

Perényi lovasai beszorultak az első vonal, és a hátuk mögött rohamozó nehézlovasság közé, s a janicsárok puskatüzétől halálos sebet kapott Perényi fia Gábor is, ami fokozta a lovasai közti zavart. A török tüzérség kartács tűzzel árasztotta el a harcteret, ami elől Perényinek nem volt hova menekülni, ezért lovasainak nagy részét ebben a pokoli tűzben vesztette el. Az alakulata az elszenvedett veszteségek ellenére is folytatta a harcot, végül néhányuknak sikerült kitörniük a halálos török átkarolásból.  

Bathyany sem járt jobban, a török ellentámadásban, ő a testvér bátyját Gábort, és több mint kétezer lovasát vesztette el alig fél óra leforgása alatt. Az átkarolásból azonban a maradék könnyű lovasságával - a király távozása után - kitört, és megmenekült.  

Sok zsoldos a fegyvereit eldobálva menekülni kezdett a harctérről, a maradék, még kitartó haderőt a török hadsereg átkarolta, és az eredeti állásai felé kezdte nyomni, miközben irgalom nélkül mészárolta a halálos tusát vívó magyar királyi katonákat. Az összetorlódott tömegben a lovasok nem tudtak mozogni, és megfelelő fedezetet sem tudtak adni a gyalogságnak, így a gyalogságot - a maradék lovasság kitörése után - a török hadsereg szinte teljes egészében lemészárolta.

Amikor a csatázók túl közel kerültek II. Lajos megfigyelő állásához, s a csata kimenetele már egyértelmű volt, illetve az oldalvédként állított egységeket szétverte a csatateret megkerülő mintegy 1500 akindzsi, a testőrség a megmentése érdekében eltávolította a királyt a harctér közeléből. Szemtanúk szerint Lajos két sebet is kapott - vélhetően a janicsárok új típusú puskáitól.
Visszavonulás közben, hogy II. Lajos magyar király menekülését fedezze, Arady Jakab testőr ezredes hatvan magyar testőrrel a Bali bég vezetésével közelítő mintegy ezer törökre vetette magát, de rövid, és hősiesen bátor küzdelem után mind életüket vesztették a sokszoros túlerőben lévő török harcosok rohamában. A királynak és kíséretének közben sikerült elmenekülni.   

(A magyar testőrök Bátorságát a szultán történetírói is feljegyezték, s azóta a gazdag török és arab főurak ma is szívesen veszik körül magukat magyar testőrökkel,  akik "bátorságának és hűségének nincs párja" )

A csata délután öt órára véget is ért, amiben a magyar hadsereg tízezer gyalogos és legalább négyezer lovas katona mellett elvesztett 16 zászlósurat, 12 főurat, és hét püspököt. A királyi sereg több mint fele ezzel megsemmisült, ami miatt ezt a csatát ma is a történelem egyik legtragikusabb kimenetelű ütközeteként tartjuk számon.

Azonban a török haderő is súlyos veszteségeket szenvedett - főleg az oroszlánként harcoló Tomori, és a nem kevésbé bátran küzdő Bathyany és lovasainak első, elsöprő rohama alatt.

A győzelem azonban csak másnap tudatosult a török hadvezetésben, mert a veszteségeik ellenére is "túl könnyűnek" gondolták a győzelmet a magyarokon, és egész éjszaka "a magyar főerők megérkezését várták" a feljegyzések szerint.
A Bécs ellen való felvonulásról a törököknek viszont le kellett tenniük -arra csak 3 évvel később kerülhetett sor - de arra még maradt erejük, hogy a vereség hírére kiürített Budát és Pestet elfoglalják. 

A csata napján, az oszmán török győzelemmel beköszöntött Magyarországra a több mint 150 évig tartó török megszállás, és a felszabadításáért vívott török háborúk korszaka, ami csak az 1699-ben megkötött karlócai béke paktummal zárult le.. 

A török megszállás korszaka alatt magyarok tízezreit hurcolták el az oszmán török birodalomba, ahol katonák, vagy rabszolgamunkások lettek. Ezek legismertebb leszármazottai a ma is egy tömbben élő "magyarábok", akik napjainkban is őrzik magyar hagyományaikat, és magyar településekről elnevezett falvakban laknak Egyiptom és Szudán határvidékén.

Dicsőség a hősöknek!