CSÓTÁNYEVŐ KIBORGOK LESZÜNK VAGY SZABADOK?



Midőn a globális korona járványt legyőzte a globális háborús őrület, a Világgazdasági Fórum nevű, felettébb homályos célú és hatalmú szervezettől, valamint a nemzetközi diplomáciában eleve korruptnak tekintett Európai Unió vezetőitől, olyan az emberiség jövőjét illető reform tervek szivárogtak ki, amik zsigerekig megrázták a világ humanista gondolkodóit, és a még gondolkodni képes keveseket, akikre nem hatott az elmúlt évtizedek liberális kampányözöne.

Az első csapást a ma létező emberiség jövőbe vetett hitére Yuval Noah Harari nevű izraeli történész mérte, - ő az új liberális pápa, Fukuyama helyén - aki kerek perec kijelentette, hogy a közeli jövőben legalább 5-6 milliárd emberrel kevesebbre lesz szükség a globális civilizáció fenntratásához. A gépek és technologiák ugyan is hamarosan olyan modernné válnak, hogy egyszerüen nem lesz szükség többé ekkora termelő fogyasztó tömegre. Mi több, Harari szerint az embereket központilag, intelligens gépekkel (AI) lehet és kell majd irányitani, ami nem csak szabályozza, de boldoggá is fogja tenni a maradék emberiséget.
Az emberi létszám felesleggel való globális tervek homályosak, bár Harari mintha azt érzékeltette volna, hogy a profit védelmében nem lesz nagyszabású emberirtás - legalábbis direkt nem, ami az indirektet itt nem tagadja..

A második és harmadik csapás a Korona járvány alatt Klaus Schwabtól a Világgazdasági Fórum elnökétől érkezett. A "15 perces városok" és a "Great Reset" néven ismerhettük meg a terveit.
A 15 perces város lényege hogy a lakói közül senkinek nem kell messzebb menni sem ügyintézés, sem vásárlás, sem munkavégzés okából annál a távolságnál, amit 15 perc alatt gyalogos közlekedéssel elérhet. A terv indokolása szerint ez lecsökkenti a világjárványok veszélyét, és csökkentené az indokolatlan gépjármű használatot, ami viszont pozitív hatással volna a klima védelemre.

A Great Reset nevű liberális őrület a személyi tulajdon megszüntetését tüzte ki céljául, ami a személyi szükségletek, a fogyasztás központi szabályozása érdekében valósulna meg. Olyan tökéletesen, hogy bár senkinek nem lesz semmije, de boldogan élhet, mert ehet, ihat, és alhat, szaporodhat, és talán orvosi ellátást is kaphat az új rendszer jóvoltából.
Ha ezt a tervet összeolvassuk a Harari féle kiborgokkal akik 15 perc alatt érik el a tevékenységük kifejtéséhez szükséges helyszint, egy olyan borzalmas emberiség képe tárul elénk, amelynek szerencsétlen egyedei csak annyiban különböznek az üvegházakban tartott növényektől, hogy önerőből képesek helyváltoztatásra, és tárgyak mozgatására. Talán a te unokáid is köztük lesznek.....

A legfájdalamasabb amikor ezt a teljes kirablási és elnyomási tervet "kommunizmusnak" nevezi a sok balfék, tudatlan és műveletlen megmondó ember, aki pazar intellektuelként magyarázza ezt a felfoghatatlan liberális aljasságot.
Mintha ezek a bűnöző hajlamú liberálisok bármikor is szimpatizáltak volna a kommunistákkal!! Mintha ennek bármi köze volna az osztály nélküli társadalomhoz - mert ugye a tőke, a tulajdonosi kör, az nem csak fennmarad, de ura lesz ennek a kiborggá tett szerencsétlen embertömegnek!

A valóságban ezzel a tervvel csak új, totális rabszolgaságot akarnak bevezetni az imperialista oldal   (a Nyugat) rendszerurai, kontinentális léptékben. A "nem lesz semmid és mégis boldog leszel", a "15 perces városok", mind a világ "elit" 200 évvel ezelőtti korszakának nosztalgiájából fakad, amikor még a vezér liberálisok- a mai legnagyobb urak ősei -  rabszolga vadászok, kábítószer kereskedők, és rabszolgatartók voltak. (Abból vannak ma a családjaik giga vagyonai.)

A rabszolgáiknak semmije se volt, 15 percen belül elérték a rabságuk fizikai határait, és az uraik gondoskodtak - gazdaságosan! - a fizikai létük fenntartásáról.
Szerintük a rabszolga ettől boldog volt, mert amikor 1865-ben felszabaditották a tömegeiket, azok nem akartak elmenni a rabságból...
Ezt a világot álmodja vissza a liberális elit magja - hivd "háttérhatalomnak" - és a sok birka meg se mozdul, csak várja hogy mi lesz....
Így persze az lesz amit ők akarnak...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

A Fidesz-KDNP politikai elődei, és mártírjai. Wittner Mária. AZ ÚJ NEMZET ANYJA

A Fidesz-KDNP politikai elődei és mártírjai: Mész János A RÉSZEGES KÖZTÁRSASÁG TÉRI GYILKOS