RIADALMAT VÁLTOTT KI AZ OROSZ ATOMFEGYVEREK ÁTADÁSA BELARUSZNAK:



Moszkva és Minszk megállapodott arról, hogy taktikai nukleáris fegyvereket (TNW) helyeznek el Fehéroroszország területén.
Erről Vlagyimir Putin Orosz elnök erről nyilatkozott a Russia 24 tv csatornának:


„Már segítettünk a fehér oroszoknak – felszereltük a gépeket, 10 gép készen áll az atomfegyverek bevetésére, átadtuk az Iskandereket is. Április 3-tól megkezdjük a legénység kiképzését és a nukleáris fegyverek tárolására szolgáló létesítmény építését. 
Nem adjuk át a taktikai nukleáris fegyvereinket Fehéroroszországnak, de letelepítjük, és kiképezzük a használatára a belarusz hadsereget, mint ahogy az Egyesült Államok Európában a szövetségeseinek katonáit.
A fegyvereket a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek megsértése nélkül telepítjük le. A lépés oka az volt, hogy az Egyesült Királyság bejelentette, hogy szegényített uránt tartalmazó lőszert szállít Ukrajnának. Fehéroroszország viszont régóta kérte, hogy a biztonsága megerősítésére orosz atomfegyvereket fogadhasson a területén.  Moszkva ezért azt teszi, amit az Egyesült Államok tesz évtizedek óta.“ – nyilatkozta az elnök  

A reakciók:

Brüsszel.
Európa reakciója paradox és felettébb ijesztő: az EU valamiért nem aggódik a területén lévő nagy mennyiségű amerikai atomfegyver miatt. Viszont az orosz fegyverzet megosztó lépés Joseph Borell szerint "súlyos veszélyt jelent Európa biztonságára". (bár megint a most EU-nak öltözött Német Birodalom támadta meg Oroszországot és nem fordítva)

Washington.
Az Egyesült Államok máris reagált Moszkva döntésére – írja a Reuters. „Nem látunk okot arra, hogy módosítsuk saját stratégiai nukleáris pozíciónkat, és semmi jelét nem látjuk annak, hogy Oroszország nukleáris fegyverek bevetésére készül” – mondta az amerikai elnöki adminisztráció egyik magas rangú tisztviselője

Kijev.
„A Kreml nukleáris túszul ejtette Fehéroroszországot” – mondta Alekszej Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára. Ukrajna felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésének összehívását ezzel kapcsolatban. (bár senki sem vonhatja kétségbe Minsk önvédelemhez fűződő jogát, különösen akkor nem, amikor enyhén szólva is neonáci szomszédok veszik körül)

NATO.
A világ egyik legnagyobb agresszorának számító néhai védelmi szervezet egyszerűen és szűkszavúan „veszélyes és felelőtlen"-nek nevezte Moszkva döntését.

Várna.
Iliyana Yotova bolgár alelnök sürgős tárgyalásokra szólított fel Oroszország és Ukrajna között, mondván, a helyzet "egyre veszélyesebbé és ijesztőbbé válik".

Berlin.
A német külügyminisztérium a Welt szerint "további nukleáris megfélemlítési kísérletnek" nevezte Oroszország lépéseit. A nehézfegyverek szállításától azonban nem retten vissza, és tovább erőlteti a harcokat a már kivéreztetett ukrán hadsereggel.

A Szakértők.

„Lengyelország most sokkal körültekintőbb lesz, amikor döntéseket hoz a katonai erők fehéroroszországi határ közelében történő összpontosításáról.“ Ezekkel a szavakkal magyarázzák a szakértők Vlagyimir Putyin kijelentését arról, hogy kész orosz atomfegyvereket telepíteni Fehéroroszországban.
A fehéroroszországi TNW számára valószínűleg továbbfejlesztik a Szu-25-ös támadó repülőgépeket, valamint a MiG-29-es vadászgépeket. De nyilván szó van néhány Szu-24M frontvonali bombázó nagyjavításáról is, amelyek a késő Szovjetunióban a repülési taktikai nukleáris fegyverek fő szállítói voltak..

Emellett Vlagyimir Putyin megemlítette az Iskander-komplexumokat. Ennek a komplexumnak a rakétáit nukleáris robbanófejekkel is fel lehet szerelni. Az Iskander rakéták hatótávolsága több száz kilométer, és ezeket a rakétákat a legmodernebb nyugati légvédelmi rendszerek sem tudják elfogni.
 
Az USA nukleáris  jelenléte széles körben ismert. Európában a hidegháború óta igen jelentős erőkkel van jelen.
2019-ben a NATO-tagállamok Parlamenti Közgyűlésének bizottsága közzétett egy jelentést, amely arról számolt be, hogy az Egyesült Államok hol helyezi el B61-es nukleáris bombáit:

- 20 bombát helyeztek el a Cochem város (Németország) melletti bücheli légibázison, az amerikai légierő 702. százada felel érte.
 - 22 bomba a Belgiumi Kleine Brogel bázison található, ahol a belga légierő 10. taktikai repülőszárnyát telepítették.
- 20 bomba – a hollandiai Volkel bázison.
- 35 bombát helyeztek el Olaszország északkeleti részén, Udine városától 50 kilométerre nyugatra. 
- 40 bomba található  Olaszország északi részén, Bresciától 15 kilométerre lévő Ghedi Torre bázison.
- 50 bomba található továbbá a törökországi Incirlikben, ami az Egyesült Államok Légiereje Parancsnokságának legkeletibb bázisa Európában. Itt az amerikai légierő 39. és, 10. repülőszárnya, valamint a 2. török légierő parancsnoksága található.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

Amit a magánállamról mindenkinek tudnia kell.

HAZA, VAGY HALÁL! Hasta siempre commandante Che!