ÍGY PUSZTÍTOTTA EL MAGYARORSZÁGOT A WILLIAMSON PROJECT.

John Williamson


Amikor leomlott a berlini fal, idősebb G. W. Bush az USA akkori elnöke elhatározta,  hogy  a  CIA  helyi,  beépült  ügynökei, és  az USA liberális imperializmus  modern,  tudományos  eszközeinek  segitségével megszáll-ja  a kelet-európai  posztszocialista országokat. 
Ennek legfontosabb  eszköze  a  "Williamsoni 10 pont"  lett, aminek alkalmazását végül a  szabadon választott  magyar  kormány is átvette, Göncz Árpád  akkori  ideiglenes  köztársasági  elnök és Bush elnök piszkos alkuja alapján. Erről ITT olvashattál.


1989 november elején az Institut for International Economics szervezésében került sor egy konferenciára, ahol a Brazil adósságválsággal érintett államok valamint a FED az IMF és Világbank, néhány vezető politikus, és liberális közgazdász, valamint a nemzetközi nagytőke képviselői előtt John Williamson előterjesztette, és részletesen kifejtette a tíz pontból álló tervezetét.

A tervezet előírta, hogy:

(1.) a kormányzat(ok) minimalizálják a költségvetési deficitet - hogy ne kelljen a profitot adóval terhelni.

(2.) a "politikai okból preferált" kiadásokat (pl. Oktatás!, Egészségügy!) át kell irányítani olyan területekre, ahol annak nagy megtérülési valószínűsége van. (pl. tőzsde, nagyvállalkozások privát beruházásainak támogatása, magán tőke alapok, alapítványok)

(3.) "az adófizetői bázis kiszélesítését" - a legszegényebbeket is adóztatni kell - ami a profitot terhelő adók csökkentéséhez vezet. (pl a bérekre vonatkozó adókedvezmények eltörlésével, magas és általános Áfa kulcs megállapításával)

(4.) a bankok és a pénzpiac liberalizációját, hogy a különféle költségeket és kamatokat állami befolyásolás nélkül a piac szereplői határozzák meg.

(5.) az egységes valutaárfolyamot. (az államoknak nincs joga saját szempontokat érvényesíteni ebben a kérdésben)

(6.) Egységes vámszabályokat.

(7.) a külföld (multinacionális) tulajdonában álló termelő-kereskedő tőke, és ennek beruházásainak szabad áramlását, ami előtt minden akadályt le kell bontani, a (2.) pont szerinti támogatásokat itt is lehetővé kell tenni. (Helycsinálás a meglévő belföldi gazdasági szereplők terhére is)

(8.) az állami vállalatok és szolgáltatások teljes privatizálását. (magántulajdonba adását)

(9.) a piaci versenyt megakadályozó szabályok teljes eltörlését

(10.) a szabad cégalapítás lehetővé tételét (szabad vállalkozás joga, állampolgárságtól függetlenül)

A "nagy válságmegoldó konferencia" utolsó tanácskozási napja utáni éjjelen, 1989 november 9-én. leomlott a berlini fal. Bush azonnal válságstábot alakított, és a konferencia várható határozata alapján már reggelre elhatározta, hogy a "súlyos adósságokkal küzdő kelet-európai államok válságának megoldására" is a Williamson tervet fogják alkalmazni. (De hogyan akartak beavatkozni független államok sorsába? Honnan tudták hogy "súlyos adósságválság" van pl. Magyarországon- ahol nem is volt!? )

A magyar történelmet ismerők előtt világos, hogy az 1990 óta bármikori magyar kormányok eszerint a „Williamsoni 10 pont“ szerint kormányozták az országot. (Sőt, ma is!) Ki az egyik, ki a másik részét valósította meg, de gyakorlatilag Magyarország az a hely, (a bolygón, de az univerzumban is az egyetlen!!)  ahol tulajdonképpen az egész neoliberális minta állam megvalósult, és elképesztő mélyre taszította a magyar társadalmat, kitetté tette, - és felszámolta a nemzetgazdaságot. Ennek következtében már a képzettebb, középosztálybeliek is sorban és megállíthatatlanul szegényednek el, sőt a hajléktalanok közé is egyre többen kerülnek, ami a szép új (neo)liberális világ nyomorszintjének legalja. 

Ezért az amerikanizációért Göncz Árpádot a magyarok ma is hősként ünneplik. Williamson meg a 2021-ben bekövetkezett haláláig évente kiadott egy bocsánat kérő nyilatkozatot a pontjai miatt, mert számos országot tett tönkre az USA és az IMF befolyási zónájában, ahogy a hazánkat is!
Természetesen Göncz, és a Magyarországra telepitett ügymökök, és a kollaboránsok nélkül mindez aligha működött volna.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A MAGYAR RENDSZERVÁLTÁS VALÓDI TÖRTÉNETE I. (dédunokáimnak, akiknek tudni kell az igazat)

A Fidesz-KDNP politikai elődei, és mártírjai. Wittner Mária. AZ ÚJ NEMZET ANYJA

A Fidesz-KDNP politikai elődei és mártírjai: Mész János A RÉSZEGES KÖZTÁRSASÁG TÉRI GYILKOS