DE MI A BAJ GYURCSÁNY FERENCCEL?

A magyar politikai osztály második legjelentősebb, de mégis sokak által a pokolba kívánt személyisége Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció párt elnöke. A nagy ismertsége ellenére sem büszkélkedhet akkora rajongó és szavazó táborral, mint orbán viktor jelenlegi miniszterelnök, habár a bukása óta szinte minden ciklusban megpróbálta legyőzni orbánt, és vissza szerezni a hatalmat. Gyurcsány gigászi küzdelme sikertelenségének hátterében részben az országlása alatt bekövetkezett válság miatti pánik emléke, részben az ezt kifordítva kígyót békát rákiabáló ellenfelei hatékony kommunikációja áll, ami utóbbit a műveletlenebb, képzetlen emberek nyelvén közvetít immár a közmédia minden csatornája is – közpénzből.

Baloldali szemmel nézve, természetesen a hátunk közepére sem kívánunk még egy neoliberális miniszterelnököt, de a miértet még senki sem foglalta össze úgy, hogy az politikailag minden baloldali ember számára közérthető legyen.

Erre teszek most kísérletet, úgy, hogy igyekszem a jobboldali kritikát kizárni, mivel a legtöbb esetben az alig haladja meg a pőre szidalom szintjét.

Gyurcsány Ferenc első megjelenése a politikai életben egybe esett a második MSZP kormányban betöltött sportminiszteri állásával, amely posztot Kovács László akkor MSZP elnök „embereként” Deutsch Tamás fideszes antitalentumtól vett át.

Tudjuk, hogy ebben az időben Gyurcsány a kormányüléseken, és a párt parlamenti képviselői között a felmerülő kérdésekre gyakran idézte A. Giddens „Neoszociáldemokrácia” c. 1990-ben publikált munkájának téziseit, ami a keletkezésekor a szociáldemokrácia – a mainstream európai baloldal – politikai és gazdasági alapköve akart lenni, - Schröder és Blair megbízásából és fő támogatásával.

Giddens azonban a publikációval köznevetség tárgyává vált a tudományos világban, az egyetemi katedrája is veszélybe került, ezért a „Neoszociáldemokrácia” tézisét kénytelen volt 1991-ben visszavonni. 

Ez a tudományos világban ritka meghátrálás azért történt, mert a tudósok bebizonyították, hogy Giddens tézise tulajdonképpen a Williamsoni neoliberalizmust átfogalmazó, de ugyan azt az állam és társadalomellenes irányt megvalósító változat, ami ezért nem elválaszthatatlan a neoliberalizmus már meglévő alapvetéseitől, így ez önálló tézisként nem állja meg a helyét a tudományos kritikával szemben. (inkább egyfajta politikai plágium) 

Ergó a "neoszociáldemokrácia" is vegytiszta neoliberalizmus, hiába hivatkozott rá "baloldali tételgyüjteményként" Gyurcsány.

Ám ezt megelőzően 1990-ben a párizsi Szocialista Internacionálé is elutasította ezt az irányt, és felszólított a neoliberális tanok párton belüli felszámolására, a tanok terjesztőinek kizárására, az eredeti baloldali értékrend következetes védelmére.

A tanácskozáson többen arra is figyelmeztettek, hogy a neoliberalizmus Pinochet chilei juntájában lett modellezve, s az ott csak katonai erőszakkal volt fenntartható, ezért nyilvánvaló, hogy hosszabb távon a fasizmushoz vezeti el a követőit. Így rendkívül káros politikai irány, akár hogy is ajánlja Bush amerikai elnök mindenkinek a követését.

Több mint tíz év múlva, így érkeztünk el Gyurcsány megjelenéséig, aki egy magát baloldalinak nevező pártban neoliberális tanokat és teóriákat terjesztett! (terjeszthetett!!) Mert hogy már ekkor Gyurcsány, az egykori kommunista vezető, nem volt baloldali, az addigi életpályája, az az alatt szerzett vagyona, a tőkések érdek-képviseleti rendszere - a neoliberaéizmus, atlantizmus -  felé tolta el az érdeklődését.

Miniszterként gyakran illette kritikával Medgyessy Péter kormányfőt, aki valódi baloldali, és nem „neoszociáldemokrata” politikát folytatott. Bírálta mindazt, amit Medgyessy a programja keretében véghezvitt, de ma már mégis neki tulajdonítanak: a közalkalmazotti béremelést, a nyugdíjemelést, a myugdíjasok egyszeri, nagyobb összegű támogatását, stb. Ezzel a kritikus állásponttal felettébb szimpatikussá vált az állam,- és a szociális rendszer lebontásán aktívan dolgozó, szintén neoliberális SZDSZ-nek, a kormány koalíciós partnerének.

Majd mikor Medgyessy a neoliberális, CIA bérenc SZDSZ – jellemző – korrupciós ügyei miatt Csillag István gazdasági miniszter haladéktalan eltávolítását követelte a kormányból, Gyurcsány - Kovács László MSZP pártelnök és mások mellett - a korrupt neoliberális SZDSZ-es politikusok mellé állt! 

Az SZDSZ e korrupció támogató magatartása jutalmáúl javasolta őt Medgyessy helyett kormányfőnek, amely tisztséget mint „képzett baloldali politikus” 2004 szeptemberében el is nyert. S de facto ezzel az MSZP-t is korrumpálta, s átvezette a nyíltan állam és társadalom ellenes, neoliberális irányba.

Az „egypólusú, de több osztatú Magyar parlament” ezzel végső keretet nyert – a neoliberálisok 1990-ben kihirdetett törekvéseinek megfelelően – a baloldal teljes kizárásával. De igazságtalanság volna azt állítani, hogy ezt csak Gyurcsány számlájára kellene írnunk, hiszen ez a hamis, vagy hamisított demokrácia gyakorlatilag az MSZP-SZDSZ koalíció megszületésekor már létrejött! Gyurcsánynak mindössze az írható ebből a számlájára, hogy segített az utolsó baloldali kormányfő koholt lejáratásában, annak a bűnöző új „elit” elleni harcának meghiúsításában, (a társadalom és az állam érdekei ellenében!!) és a neoliberális hegemónia megszilárdításában.

Ezért az ő miniszterelnökségének első napjától kezdve a parlamentben csak egymáshoz képest állnak jobbra vagy balra a pártok, valójában mind jobboldali! Ezért ezt a napot tekintjük a baloldal alattomos szétverésének is, amiben Gyurcsány Ferenc jelentős szerepet vállaló, társtettesi minőségben vett részt.

Gyurcsány nem zavartatta magát, miniszeterelnökként sem vallott színt. Permanensen baloldalizza magát azóta is, noha a szó konkrét, politikai, politológiai jelentésétől mind emberileg, mind politikailag rendkívül messze állt és áll.

A kormányfői poszt elnyerése után rábízta magát az SZDSZ-es neoliberálisok „egy kormányciklust megjárt szakértelmére” és gyakorlatilag gőzerővel látott neki a neoliberális narratívát megerősítő törvénykezésnek. A bukásáig, - 2009 márciusáig – gyakorlatilag lerohanta az egészségügyet, és a szociális ellátórendszert, amit ő is, és a neoliberális koalíciós partnerei is „reform”-nak neveztek.

Tette ezt azért, mert a neoliberális narratíva legalapvetőbb ideája, az állam szétverése, amit a neoliberálisok pápájának tartott John Williamson így fogalmazott meg: a “politikai okból preferált” kiadásokat (pl. oktatás, egészségügy) át kell irányítani olyan területekre, ahol annak nagy megtérülési valószínűsége van. (pl. tőzsde, nagyvállalkozások privát beruházásainak támogatása)

Gyurcsány ezt az előírást minden erejével és tudásával be is tartotta!

Bevezette a „fizetős” egészségügyi szolgáltatást, miközben kórházakat záratott be – némelyik magántulajdonba is került. Bagóért. Az ellenzékben lévő rivális, a szintén neoliberális orbán párt 2008 márciusában önmagát népszerűsítendően népszavazást kezdeményezett a Gyurcsányi reform eltörlésére, amit a résztvevők 80%-a megszavazott.

Gyurcsány ekkor reagált először a társadalmi ellenállásra, ami az egyéni világképével szemben állt. A reagálás keretében – a súlyosabb következményektől tartva - menesztette a neoliberális egészségügyi miniszterét, akit a koalíciós partner SZDSZ bízott meg az állami egészségügy szétverésével és magánosításával.

A koalíció a romboló miniszter kirúgása miatt felbomlott, Gyurcsány az egy évvel későbbi bukásig az MSZP kormány élén kisebbségben kormányzott, de a kormányzata stílusa csak erejében változott, elveiben és irányában nem! Ezt bizonyítja, hogy ekkoriban több baloldali is hangoztatta, hogy azonnali, tényleges balra fordulatra van szükség, mert részint az MSZP népszerűsége katasztrofális mélységbe zuhant, részint meg ha veszítene a következő választáson, a még vadabb neoliberális elveket valló Orbántól és bandájától a társadalmat meg kell védeni. A Munkáskamara azonnali helyreállításáról, az egészségügyi és nyugdíjönkormányzatok helyreállításáról azonban hallani sem akart. Sőt, a szakszervezeteknek kifejezetten megtiltott minden ilyen tárgyú és irányú tárgyalást! (Pedig ez lett volna a társadalom egyetlen esélye)

A 2009 márciusi lemondása után – ami a nemzetközi pénzpiaci válság kezelésével kapcsolatos tehetetlensége és alkalmatlansága miatt következett be - a társadalom legnagyobb része új választások kiírását várta. Azonban erre nem került sor, mert Gyurcsány a hatalmat egyszerűen átadta Bajnai Gordonnak, aki párton kívüliként korábban már részt vett a privatizáció levezetésében (a nemzeti vagyon elkótyavetyélésében) és az SZDSZ szimpátiáját is élvezte a Gyurcsányéval azonos, szilárd neoliberális elvei miatt.

A Gyurcsány kormány dúlásai miatt – ideértve Bajnai egy évig tartó, szintén fosztogató jellegű, csak a külső hitelezőknek kedvező kormányzását is – az MSZP 2010-ben csúfos vereséget szenvedett az Orbáni párttól, ami ekkor teljesen legitim 2/3-os többséget szerzett a parlamentben.

Gyurcsány ekkor hagyta el végleg a már majd nem elsüllyesztett hajót, -az MSZP-t, - ami a megtévesztett, becsapott baloldali embereknek még mindig az utólsó reménysége volt.

Lemondó levelében kifejtette, hogy nem kíván „rétegpárt tagja lenni”, nem kíván „az alsó társadalmi osztályok problémáival foglalkozni”, ehelyett egy „nyugatos” „polgári szociáldemokrata párt” kereti közt képzeli a politikai jövőjét.
Azt leszámítva hogy a polgárságnak semmi köze nincs nyugaton sem a szociáldemokráciához, ez a hazugság is sok hiszékeny embert ért el, akik vakon követték az új, Demokratikus Koalíció nevű pártba, amit kifejezetten neki alkottak a félelmetes szellemi és politikai elmaradottságot mutató rajongói.

Ez a kijelentése az eredője annak, hogy ma is "baloldalizzák", noha egy nem is létező baloldali politikai irányt jelölt ki a pártjának és magának, s ezen felül is pontos, neoliberális elvek mentén politizál ma is.

2011-ben az Orbán kormány államcsínyt követett el a jogellenesen bevezetett „alaptörvény”- nyel, amit nem akadályozott meg, bár politikai eszközei megvoltak hozzá. Igaz, senki más sem próbálta megakadályozni a parlamenti ellenzékből ezt az államellenes akciót, de mentségükre legyen mondva, hogy mindenki Gyurcsányra várt, aki akkor már sikerrel hatása alá vonta az egész - egypólusú! - neoliberális parlamenti ellenzéket.

2014-ben azt látván hogy a pártja egyedül jelentéktelen, rávette a parlamenti ellenzék neoliberális pártjait, hogy egy tömbben próbálják meg megszerezni a hatalmat. A választás ismét vereséggel zárult, ami a szakértők szerint leginkább annak volt betudható, hogy az „ellenzéki összefogás” pártjaitól a választók nagy számban maradtak távol, Gyurcsány rossz emlékű kormányfői múltja miatt.

2018-ban Gyurcsány ismét összellenzéki összefogást hirdetett, ám az összefogásba jelentkező kis baloldali – parlamenten kívüli – pártokat kizárt minden összefogásból! Ez politikailag érthető – hiszen csak neoliberálisokkal fog össze, és nem keveredik a baloldallal – de egy orbitális hazugság bizonyítéka is egyben: az „összefogás” ugyan is Gyurcsány szózataival ellentétben, nem a teljes ellenzéket reprezentálja, hanem csak a neoliberális ellenzéket, és a megtévesztett, szegény lakosság azon részét, akik hajlandóak még rájuk szavazni.

A választás - talán a hatalmas baloldali tömeg kizárása miatt is - csúfos vereséggel zárult ismét, az MSZP – Gyurcsány anyapártja – tovább süllyedt és süllyed ma is.

2019-ben a nem lankadó, a hatalomra vágyó Gyurcsány bevetette a politikai térbe a feleségét is, Dobrev Klárát, ami a Demokratikus Koalícó pártnak „családi vállalkozás” imaget kölcsönöz. Feltehetően Gyurcsány ötletéből kiindulva Dobrev egy hazugságra épülő kampányba kezdett, amiben az Európai Unió segítségével "európai minimálbért", és "európai nyugdíjat" igérget az embereknek. Azok el si hiszik, bár Dobrev ezeket sem összegszerüen sem jogalapjában a mai napig nem tudta meghatározni. 

Mivel tudva levő, hogy ez egy jogi nonsens, nyilvánvaló, hogy a kampány a tudatlan, nyomorgó tömeg mozgósítására, és annak a párt választói közé sorolásra irányuló súlyos átverés, ami megint a társadalom széles köreit téveszti meg – mint Gyurcsány „baloldalisága”.

Nekünk, baloldali embereknek „csak” ez a bajunk Gyurcsánnyal. Csak és csupán ennyi!