MIÉRT ROHAD AZ EGÉSZSÉGÜGY?

Most, mikor exponenciálisan növekszik a COV19 fertőzöttek létszáma, és láthatóan halad az egészségügyi ellátórendszer a teljesítőképessége végső határához, mindenkinek szembe kell nézni azzal, hogy nem mindenkinek juthat ellátás. Csupán azért, hogy mások élhessenek. Ahogy a napokban már a szintén kivéreztetett olasz egészségügyi rendszer orvosai azt már megetették, a magyar orvosok is arra fognak kényszerülni, hogy eldöntsék: ki az aki élhet, és ki az aki meghalhat. Mert a legsúlyosabb betegek nem mindegyikének juthat a túlélést jelentő lélegeztető gépekből. Vagy éppen kórházi ágyból, orvosból, gyógyszerből, ápolásból! 

Ahhoz, hogy ehhez a borzalmas helyzethez vezető utat, és annak miértjeit megértsük, ahhoz picit vissza kell lépnünk az időben. A rendszerváltás előtt, az egészségügyi ellátórendszer a kormánytól függetlenül működött.

Az 1989-es évben az 1988. évi XXI. tv alapján a társadalombiztosítás a kormánytól függetlenül működött, a pénzügyei nem képezték a költségvetés részét mint az azelőtti években. A társadalombiztosítási rendszer leválasztása a költségvetésről az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik fontos, előkészítő lépése volt, mivel az európai országokban az egészség és nyugdíjpénztárak mind önállóak, önkormányzók. Így ekkor amikor a kormányzat állami, illetve hatalmi kiadásai 490 milliárd Forintot tettek ki, a biztosítási rendszer az ÁSZ V -3/26/1990 szám alatt végzett vizsgálata szerint 829 milliárd Forint bevételre tett szert. Ebből 296 milliárd Forint volt a munkabérek után fizetendő járulékok összege, és 533 milliárd Forint részvény osztalékot kapott a lekötött pénze után.

Vagyis a társadalombiztosítás közel kettőször akkora bevételre tett szert mint a kormány, és abból a rendszer üzemeltetési költségén felül 300 milliárd Forint értékben hajtott végre beruházásokat az egészségügyi rendszerben.

A beruházás -eszközök beszerzése, felújítások, technologiák vásárlása - akkori értékeken átszámolva 5 milliárd USA dollárt tett ki. Ez mai áron számolva olyan, mintha a mai kormányzat csak ezekre a célokra évi 15 000 milliárd Forint értékben költene, vagyis ilyen értéken történnének felújítások és eszközbeszerzések, a 42 000 milliárd Forint járulék és részvényosztalék bevételből. (Csakhogy ma, az összevont Magyar állami költségvetés - a hatalmi kiadásokkal együtt - ennek kb csak a fele!!)

Ma már azonban a társadalombiztosítási rendszer kiadásai és bevételei szintúgy a költségvetés részei, mint hajdan a Rákosi rendszerben voltak. A kormányzat a teljes éves kiadásai közt szerepelteti az egészségügyi kiadásokat, amik vásárlóértékükben igen távol esnek az 1989. évitől! Nevezetesen a 2019. évi összes kiadás a teljes oktatási rendszer üzemeltetési költségével együtt sem érte el a 3 500 milliárdot!! Azaz a kormányzat vásárlóértéken számolva legkevesebb 80%-al költ kevesebbet egészségügyre,(működésre és fejlesztésre együtt!) mint ahogy az saját magát finanszírozta 1989-ben. Sőt, az a vagyon, ami után a társadalombiztosítás az osztalék bevételét kapta, ma már nem létezik, - a kormányzat felélte!! (elherdálta haverok közt elosztogatta, fillérekért eladta, vagy egyszerűen hazavitte a neolberális terveknek megfelelően)

Miért történt ez így? Nos, 1990-ben Göncz Árpád köztársasági elnök és Bush amerikai elnök megállapodtak, hogy az USA tanácsadókkal segít Magyarországon a rendszerváltás utáni közjogi és gazdasági szerkezet kialakításában. A tanácsadó testület a Central of American Progress (CAP) nevű alapítványon keresztül irányította a műveletet. Ennek szerves része volt a John Williamson által 1989-ben az USA kormánya megbízásából kidolgozott neoliberális gazdaságmodelljének bevezetése, aminek második tételében szerepelt, hogy „a politikailag preferált kiadásokat – oktatás, egészségügy – át kell irányítani olyan területekre, ahol annak nagy megtérülési valószínűsége van. (pl tőzsde, nagyvállalkozások privát beruházásainak támogatása)”

Ezt az „átirányítást” azonban a kormány a társadalombiztosítás önkormányzatisága – függetlensége - miatt első körben nem tudta megvalósítani. ("Mindössze"a myugdíjkassza esett áldozatul a nagy liberális államszervezésnek.) 

A gazdasági szerkezetváltásra – az amerikai tervekre - is sötét árnyékot vetett a társadalombiztosítás önállósága, mivel az a járulékokat a rendeltetésszerű működéséhez mérten állapította meg, és a működtetői, - mint szakemberek - ebben a szellemben akartak eljárni a jövőben is. A probléma így kettőssé vált: egyrészt az amerikai tanácsadók szerint magas járulékok növelték a bértömeget, ami a profitot csökkentette, és a kormányzat nem avatkozhatott be annak mértékébe, másrészt a kormány nem volt képes befolyásolni a társadalombiztosítás költéseit, tehát a tőketulajdonosok felé sem tudta irányítani a bevételeit a Williamsoni előírásoknak megfelelően.

A probléma azért is nyomás alatt tartotta a magyar kormányt, mert szintén a Williamsoni modell kötelmeinek megfelelően teljesen privatizálnia kellett a gazdaságot, és a rendszerben „helyet kellett csinálnia” a betelepedő multi termelő és kereskedő óriásoknak. Ez az okszerűen bekövetkező hatalmas munkanélküliség mellet, óriási adóbevétel kiesést is jelentett, ami a hatalmi kiadásokat is veszélybe sodorta, ezért már a kormánynak is szüksége lett volna a társadalombiztosítás vagyonára és bevételeire. E kényszer alatt – főképp az amerikai barátoknak való megfelelés vazallusi kényszeréből – 1992-ben óriási szerkezetváltási program mellett re-államosították a társadalombiztosítási önkormányzatokat, és azok teljes vagyonát mint anno Rákosi Mátyás tette. (Akinek gonosz rendszere felett állítólag ők fényes győzelmet arattak!)

Az egészségügyi rendszer ettől kezdve mélyrepülésbe kezdett. Hirtelen felbukkant neoliberális „egészségügyi szakközgazdászok” és a néhai Kommunista Ifjúsági Szövetségből és az állampártból avanzsált nemzeti keresztény jobboldali és liberális „szakpolitikusok” igyekeztek elmagyarázni az embereknek, hogy miért jó nekik ha az állam fél pénzt fizet eztán minden kórházi szolgáltatásért, mintha Amerikában élnének. Mert az amerikai modell a „jó”! Punktum.

A kormány tehát óriási vagyonhoz jutott, amit az Állami vagyonügynökségen keresztül vert dobra. Ezt olyan hatékonyan tette, hogy a vagyonügynökséget több pénzzel támogatta a működésében, mint amennyit az a vagyon értékesítéséből a költségvetésbe befizetett. Sőt, pompás állófogadásokon osztogatták ezután az új, nyugati barátoknak a Dollár és Márka milliókat amit a társadalombiztosítási kassza einstandolásával szereztek. Nem különben végrehajtási mentességet kaptak a kormányközeli ügyeskedők, (más országban: köztörvényes bűnözők) akik „elfelejtettek befizetni” százmilliós járulékokat a költségvetésbe. (pl Kaya Ibrahim és Josip Tot esete az eladósodott Fidesz cégekkel)

Végül a más előírások végrehajtása mellett is adoptálódott az USA által „tanácsolt” Williamsoni modell, de ez tragikus következményekkel járt az egészségügyi rendszer működésére. Az intézmények kénytelenek voltak a bérek, gyógyszerek és gyógyászati eszköz beszerzések mellett az épületek felújításán is spórolni, ami az akkor korszerűnek számító rendszer amortizációjához, visszafejlődéséhez vezetett. Mivel az egészségügyi rendszer privatizációja a végső cél, megjelentek a magán klinikák, amikhez képest egyre lepukkantabbaknak látszottak a kórházak. Az egészségügyben időközben megvalósult technikai fejlődés is csak a magán szolgáltatókat érte el, így pl CT vizsgálatra ma is magán cégeknél kell sorban állni nem ritkán heteket is.

Végül 2007-ben annyira rossz helyzetbe került az egészségügy, és olyan alcsony volt – részben a nevetségesen alacsony bérek miatt – a kormányzat bevétele, hogy nagyarányú kórházbezárásokat vitt végbe, amit szintén az amerikás szakközgazdákra hivatkozva reformnak nevezett el. Az is volt: kevesebb falat kellet eztán festeni, kevesebb füvet kellett nyírni, a nevetséges bérek miatt vészesen fogyatkozó személyzetet lehetett újra nagyobb csoportokba integrálni, béremelések és érzékelhető költségnövekedés nélkül. Sőt, a kórházi napidíj és a vizit díj is bevezetésre került, mert a kormányzat számításai szerint ezek nélkül a társadalombiztosítási rendszer finanszírozhatatlanná vált. A reformnak a lakosságot pénzügyileg pluszban terhelő fizetési részét végül 2018-ban eltörölték, de a rendszer „súlypontokba integrált” részein az átmeneti „finanszírozhatóság” nem látszott meg: eszközei, épített környezete és minden viszonya épp olyan maradt mint azelőtt, illetve pusztult tovább. Egyszerűen azért, mert a kisebb rendszert is pont úgy alul finanszírozták az amerikai modell nevében, mint a szétvert nagyot a nagy "reform" előtt.

Néhány szociáldemokrata ekkor egy munkaanyagot juttatott el a kormánynak és a szakszervezeteknek az áldatlan helyzet megoldási javaslatáról.

A javaslat szerint az egészségügyi szolgáltató intézményeket non-profit szervezetté kellett volna alakítani, amelyek a kormánytól és a biztosítóktól függetlenül, piaci szolgáltatási díjak mellett üzemelnek. Avagy se a kormány, se a biztosító nem szabhatja meg számukra, hogy mennyibe kerül egy műtét vagy akár csak egy ebéd. Vagyis a gyógyítás költségét csak tudomásul vehették volna, és nem meghatározhatták volna, - mint ma is! - mivel a kormányzat és a biztosító semmilyen tulajdonosi jognak nem lettek volna birtokában.

A piaci működés lehetővé tette volna a kórházaknak a tisztességes bérezés mellett, a karbantartási munkák elvégzését, a korszerű eszközök, gyógyszerek, gyógyászati anyagok beszerzését és készletezését. Az éves eredményt pedig átutalták volna a régió szerint tulajdonos önkormányzatok szociális kasszájába.

A javaslat kitért arra is, hogy a biztosító rendelkezhet saját kórházzal – pl építhet egyet az eredményeiből – csak úgy mint az egyházak, ami az egészségügyi piacon versenyhelyzetet teremt ár és minőség szempontjából is, tehát nem sérti hanem megvalósítja az Európai Unió versenyről alkotott elveit.

Annak ellenére azonban, hogy a javaslat gyakorlatilag az osztrák egészségügyi modell adoptációja lett volna, sem a kormányzat, sem a szakszervezetek vezetői nem voltak hajlandóak még csak tárgyalni sem róla!! Egyszerűen azért nem, mert ez az út amit a magyar kormányzatok követnek nem európai, sőt még csak nem is kompatibilis azzal! De eszük ágában sincs letérni erről a számukra gyümölcsöző, rendkívül jól jövedelmező útról. (Az EU pedig nem szólhat bele - ez a magyar társadalom ügye!)

A 2010-es kormányváltás már egy lepusztult egészségügyi rendszer felett történt, aminek költségvetését azóta is évről évre csökkentik. Az eszközpark elavult, az épített környezet lepusztult, a személyzet elvándorlása tragikus méreteket öltött. Az ellátásra váró emberek gyakran azelőtt halnak meg, hogy a várólistán végre sorra kerülnének, és orvosi ellátásban részesülnének. Akik be is jutnak végül a kórházba, gyakran nem a betegségük hanem a lepukkant kórházakban dúló fertőzések áldozatává esnek. 
Egy nemrégiben kiadott tanulmány szerint öt év alatt negyed millió ember halt meg a magyar kórházakban ellátási hiányosságok, vagy kórházi fertőzések miatt – ami évente egy kisváros teljes lakosságának felel meg!

A kormányzat – mint tulajdonos – azonban erről nem hajlandó tudomást venni, a társadalom széles rétegeit felháborító módon sportra, idegen országok polgárainak nyújtott baráti adományokra költ többször annyi közpénzt, mint amennyiből legalább az alapvető minőségű ellátásokat garantálni tudná az egészségügyben az állampolgárok számára – akik végül is a rendszer pénzügyi fenntartói is, nem csak a páciensei! A befizetett járulékaik azonban ma is eltűnnek a rendszerből ahogy 1992 óta minden évben, és csillogó magán vagyonban öltenek új testet valahol.

Így érkeztünk el a mai naphoz, amikor Európa szerte halálos járvány tombol, és a magyarhoz hasonló úton járó, kivéreztetett olasz egészségügyi rendszer összeomlott. Ott már nem látják el a 60 év feletti betegeket, csak hogy másnak – a fiatalabbaknak – életesélyt adjanak. Egyedül állóan magas a járvány miatti halálozási arányszámuk, ami a rendszer béli hasonlóságuk miatt sötét jövőt jósol a most felszaporodó félben lévő magyar betegeknek.

Míg a jól – a szociáldemokraták által annak idején javasolt minta alapján - működő osztrák egészségügyben több ezer megbetegedés után is csak 0,5% a halálozási arány, a magyar rendszerben máris 6%-al kezdtek! Emberéletekben mérhető a különbség a két világ között! 

A kormányzat ettől sem jött zavarba! Tízszer annyit költ ma  is templomokra, középületek felújítására mint a járványügyi szükséghelyzet miatt fellépett rendkívül súlyos eszközhiány megoldására. 

A várható lázadásokat – ami esetleg a betegek ellátatlansága miatt törne ki – statáriális állapot bevezetéssel orvosolja azonnali befektetések helyett, amivel világosan érthetően megüzente: a kórházak rá is dőlhetnek a betegekre, a kormány nem ment meg senkit sem. Akinek nem tetszik menjen extra áron magánkórházba. (Ha lesz hely!)

Mindent összevetve a jelenlegi helyzetet mi, magyar választók, állampolgárok okoztuk. Különösen nagy a felelőssége ebben a közpénz függő értelmiségnek, aki a hallgatásával és a kormányzat mentegetésével aszisztált ehhez a borzalomhoz. Egzisztenciális félelemből vagy sok pénzért, az már mindegy. A lélegeztetőgéphez viszont sokan közülük nem juthatnak majd oda.