HUSZÁROK A NATO-BA ? EZT AZ EMLÉKET IS MEGGYALÁZZÁK A LIBERÁLISOK.

Szalay - Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján úgy emlékezett, hogy "a magyar nemzet a huszársággal egy egész csapat nemet adott a világnak, hagyományait pedig szinte az egész világon ápolják". Az álmaiban létező "szocializmus és a kommunizmus pusztítása miatt viszont éppen a magyarok számoltak le azzal és felejtették el a huszárság intézményét." Csak hogy ez úgy ahogy van az első szótól az utolsóig hazugság.

Az 1990-es liberális hatalomátvétel óta egyre másra alakultak a katonai hagyományőrző egyesületek, azon belül a "huszár" csoportok. Azonban csak nagyon kevesen ismerik a hagyományörzők közül is a huszárság valódi eredetét.

A huszárság a török hódoltság idején a határvidéken járőröző könnyű lovas egységek elnevezése volt, akiket egyszerűen csak „huszasok” – nak hívtak, s csak később változott a név a „szakértősködők” németes nyelvezetéhez jobban hasonlító „huszár”-ra. A huszasokat a végvári kapitányoknak kellett kiállítani, és járőröztetni a határvidéken, hogy a portyázó törököket elűzzék, s megvédjék a magyar kézen maradt uradalmak (falvak) lakóit a kirablástól.

A járörök felállítása egyébként 1427-ben lett időszerű, amikor is a törökök aktivizálódtak a déli határon, és Galambóc várát is elfoglalták. Erre reagálva - a vár sikertelen visszavételére irányuló ostrom után – Zsigmond király 1435-ben kiadta a „honvédelemről szóló királyi dekrétumot“ mely egyrészt minden birtok esetében 33 jobbágytelek után előírta a nemesek számára egy fő felszerelt lovas íjász kiállítását a királyi haderőbe, másrészt utasítást adott a déli végvárrendszer létrehozására. A vágvári kapitányságokat pedig kötelezte, hogy lovas járöröket indítsanak a váraiktól a szomszédos várak irányába. Ezek a járőr csapatok lettek később mind a huszárság, - mint könnyűlovassági fegyvernem, - mind a magyar határőrség elődei.

A végvárak első sorban délszláv (és nem magyar!!) szabadcsapatokat alkalmaztak a feladatra, akik önmaguk is utonállásból és fosztogatásból tartották fenn magukat. De a harc béli jártasságuk és ügyességük nélkülözhetetlenné tette őket a magyar végeken. Ezek a húsz – ritkán harminc - fős csapatok bámulatos bátorságukkal és ügyességükkel kivívták a végváriak tiszteletét, és megkerülhetetlenné váltak a kisebb - nagyobb helyi csaták megtervezésében és végrehajtásában.

A fegyverzetük a korral együtt modernizálódott, s a lőfegyverek elterjedése után egy egy kisebb könnyű lovas, vagy gyalogos csapat elleni huszasok (huszár) rohama már pusztítóbb látványt nyújtott mint bármi más, amit addig a hadszinterekhez szokott hadvezérek megszoktak. Ezért a fegyvernem lassan egész Európában elterjedt, és az egyik legfontosabb csapásmérő eszközzé vált. Mi több: a Napóleoni hatalmat is ez a huszár fegyvernem vívta ki, majd később ez is semmisítette meg azt Waterloonál, de az 1849-49-es magyar liberális szabadságharcban is a huszárság törte a legtöbb borsot a császári seregek orra alá.

II. Rákóczi György erdélyi fejedelemsége idején már nagyobb csapatokat is szerveztek a huszárokból – akik valószínüleg ekkor és ezért vesztették el a „húszasok“ nevet. A fejedelemség egyetlen, 2 ezer fős huszárezrede Arady György vezetésével 1650 december 15-án nagyon súlyos vereséget mért az erdély déli határait ostromló törökre. ((Ezért a győzelemért) a fejedelem átírta 1651. januárban Gyalún Felső-Árkos és Teczi falvakat, Közép-Árkos és Lugozó, szintén zarándi falukban lévő részbirtokokat, melyeket néhai Bálintffy István özvegye, Bornemisza Katalin bírt, kitől azonban azt, a fejedelem méltóságának megsértése miatt, a kincstár elkobozta, s eképpen a Borosjenei vár uradalmához csatolta)

De voltak szomorú kimenetelű ütközetei is a magyar huszárságnak. A mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én Batthyány Ferenc szlavón bán 6 ezer huszára megrohamozta a török sereg centrumát. A törökök azonban a roham nyomása alatt ketté váltak, és a hátulról a segítségükre érkező janicsárok ellenállásán a roham elébb megtorpant, majd kifulladt. Ezután fél óra alatt elvesztett 2 ezer lovast, és további egy óra sem kellett hogy a hat ezer huszárból csak néhány száz rémülten menekülő túlélő maradjon.

Ugyan ebben a csatában esett el a király teljes testőrsége, akik válogatott huszárok voltak. A török leírások szerint visszavonulás közben, hogy II. Lajos magyar király menekülését fedezze, Arady Jakab testőr ezredes hatvan magyar testőrrel a Bali bég vezetésével közelítő mintegy ezer törökre vetette magát, de rövid, és hősiesen bátor küzdelem után mind életüket vesztették a huszárok támadásától meglepődött, de sokszoros túlerőben lévő török harcosok rohamában. A királynak és kíséretének eközben sikerült elmenekülni. (erről ITT olvashattál)

1652 augusztus 26.-án csapott össze Mustafa nógrádi bég - "a Rabló bég" - fosztogató hordájával a Forgách Ádám érsekújvári főkapitány által vezetett végvári sereg, amihez az Esterházy család négy fia, és lovas kíséretük is csatlakozott. Az ütközet fényes győzelemmel zárult, mert a csatának magyar oldalról viszonylag kevés áldozata volt, csak 48 -an vesztették életüket. De a halottak között ott volt az Esterházy család 4 tagja, a mindössze 26 éves Gróf Esterházy László, - a nádor fia, aki már a császári kamarás, és királyi titkos tanácsosi mellett a pápai főkapitányi rangot is viselte,- valamint unokatestvérei: Esterházy Ferenc, Esterházy Tamás és Esterházy Gáspár- akik szintén fiatal várurak, huszár főtisztek voltak, valamint a 24 fős huszár kíséretük. A harc után az Esterházyakat és testőrségüket számtalan vágás, és lövés borította testtel, számtalan török katona holtteste között találták meg a csatatéren, ami arra vall, hogy mindannyian, sebesülten is hősként küzdöttek tovább, nem adtak, és nem is kértek kegyelmet.

Az Esterházy család a kor legnagyobb és legpompásabb temetését rendezte az elesetteknek, amin a család 4 ezer fős huszár ezrede kísérte utolsó útjára a hősöket.

A csata emlékére 1734-ben Esterházy Imre Esztergomi Nagy Prépost emlékművet állíttatott a harc egykori helyszínén, ami ma is látogatható. (erről ITT olvashattál)

A huszárok hazafiságát, és legendás katonai helytállásátt még évszázadokig tanították a Magyar Királyság tisztjeinek, míg nem a II. világháború után a történet majd nem teljes feledésbe merült.
Ez azért alakult így, mert a huszárság szabályai szerint huszár tiszt csak nemes ember lehetett. Még viccből se húzhatott magára huszártiszti egyenruhát nobless (nemtelen, jobbágy), mert azért egyrészt nagyon súlyos verésre, másrészt komoly börtönbüntetésre számíthatott valami katonai börtönben. Ez nem vetett jó fényt a huszárságra.
A huszár tiszteket képző Ludovika ráadásul lejáratódott az első világháborút követő Fehér terror néven ismertté vált kegyetlenkedések kapcsán, mert az elkövetők egy része huszár tiszt volt.
Nem különben már a lovas hadseregek korát is lejártnak tekintették a kor szakértői a .lengyel lovasság, és a német páncélosok drámai csatája után, ezért szükségtelennek tartották a fegyvernem, és a kapcsolódó tiszti képzés fenntartását.
Ezért a huszártiszti képzés a Ludovikával együtt megszünt, s ezzel a hagyományok ismerete és tisztelete is feledésbe merült. Viszont ma már bármely nobless ölthet huszártiszti egyenruhát, és abban tetszeleghet nyilvánosan - bármi negatív következmény nélkül.

Mindezekből kitűnik, hogy a magyar huszárság nem egy erőszakos felderítő alakulat, - ahogy a miniszter állítja, hanem egy izig vérig honvéd alakulat, aminek semmi keresnivalója nincs az agresszor NATO hódító zsoldosai közt, akik rendszeresen, életvitelszerűen támadnak meg szuverén országokat, illetve harcolnak azok honvédei ellen.

Ellenben a határőrség helyreállítása esetén a huszárságot bátran, és büszkén lehetne a majdani határőrök elé például állítani – akár „lovasítva“ is! Addig is nem baj, ha Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr tanul egy kis nem atlantista történelmet, de legfőképp tudja hogy miről beszél. Legfőképp nem alázza meg a huszár hőseinket azzal, hogy egy útonálló lator hadseregbe integrált alakulattal ellopatja a nevüket.