A KÉMET ELKAPTÁK, A JÓZAN ÉSZ MÉG MENEKÜL...

            

Pár nappal ezelőtt robbant a bomba hír: az USA-ból katonai titkok szivárogtak ki az internetre, főképp az ukrajnai harcok hadi terveivel kapcsolatban. A nyugati un. "szakértők" néhány kivételtől eltekintve kánonban szajkózták, hogy a dokuk hamisak, orosz dezinformációról van szó.

Ennek "meggyőző, és minden kétséget kizáró" bizonyítására azt hozták fel a szakértők, hogy a doku sokkal magasabb számban határozta meg az ukrán haderő veszteségét mint az oroszt, pedig korábban a lengyel, brit és amerikai hírszerzés ennek pont az ellenkezőjét közölte a médiával. Ráadásul az USA is azt nyilatkozta, hogy a dokuk nem amerikaiak, hanem hamisak.

Annak ellenére hogy a dokuk hamisítványnak lettek minősítve, az USA minden erejét és technikai kapacitását latba vetve probálta eltávolítani őket a világhálóról. Erre még Elon Musk is epésen reagált a Twitteren, mondván hogy az USA nagy igyekezete "majd biztos nem fog feltűnni" a világnak. De feltűnt!

A szánalmasra, az USA haderőt nem kicsit lejáratóra sikerült szivárogtatási botrány végén az USA katonai rendészete elfogta a szivárogtatót, a mindössze 20 éves Jack Teixeirat aki az amerikai Nemzeti Gárda egyik hírszerzője. Ezzel együtt a Pentagon is elismerte, hogy roppant kényes anyagokat szivárogtatott ki a fiatalember, amivel roppant veszélybe sodorta az amerikai nemzetbiztonságot.

Az ügynek ezzel vége is lehetne, de a szakértők nem hogy nem kértek bocsánatot, amiért a tv képernyőinken avatott szakemberként tündökölve hetet havat összehordtak az ügyben mint a pletykás vénasszonyok, hanem ugyan ott folytatják az ügyben felmerült dokuk minősítését ahol tegnap abbahagyták!
Továbbra is azt a "bizonyítékot" szajkózzák staféta szerüen, hogy a kiszivárgott doku szerint nagyobb az ukrán veszteség mint az orosz, noha ezt a felelős szervezetek és a média - akikben bíznunk kell persze - teljesen másképp kommunikálja már közel egy éve.

De lássuk mit állítottak a médiák és a nyugati hírszerzők.
Tavaly februárban az oroszok cirka 150 ezer katonával támadtak meg egy 325 ezer fős ukrán hadsereget. Az orosz kontingens a létszámban idén januárig kitartott - ellenkező esetben el kellett volna hagynia a műveleti területet, vagy nagyobb utánpótlást kellett volna kapnia közvetlenül a támadó művelet után.
Mivel tavaly voltak a nagy harcok, nyilván tavaly volt a legnagyobb az orosz veszteség is.
Tehát ha a máig elszenvedett orosz veszteségek 60 ezer főben "hihető" a nyugati hírszerzők és a szakértőik szerint, akkor ennek a veszteségnek 80%-a biztos hogy tavaly keletkezett.
A maradék summa százezer orosz viszont hogy tudott fenntartani egy ezer km- es frontot egy 325 ezer fős NATO fegyverzetű és képességú erő ellen, aminek a "reális vesztesége" csak 17 ezer fő volt a hírszerzők és a média szerint??

Ma már az utcán összefogdosott embereket, sok esetben az iskola padból épp kiesett gyerekeket vonultatják be, és hajtják az orosz ágyúcsövek elé az ukrán náck, mert a 325 ezer képzett - Azovos - ukrán katona "valahova elveszett"!!
Mivel nem a cica vitte el az eredeti ukrán hadsereget, nem lehet mégis, hogy valójában 200 ezer fő feletti ukrán veszetségről beszélünk, és legfeljebb 18-20 ezer oroszról, ami utóbbi nem indokolta eddig az orosz hadvezetésnek, hogy az a jelenleginél is nagyobb erőket vessen be az ukránok ellen?? S ha ez az igazság akkor nem lehet hogy ezt azért nem ismerik el, mert súlyos politikai és erkölcsi - esetleg büntetőjogi - felelősség terheli a nyugati és az ukrán vezetőket, akik ezt a háborút voltaképp már 2014-ben elindították, és mind a mai napig aktívan támogatják (a mi pénzünkből)?

Mindent összevetve úgy tűnik, hogy az ukrán nácikkal szövetséges liberálisok bár utólérték a szivárogtató kémet, de nem tudták utolérni az elfutott gerincüket, és az egyre messzebbre szálló józan eszüket. Sőt, mintha nem is kapkodnának utána! Talán azért esett ez így, mert a józan ésszel szemben a kém nem menekült el előlük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Amit a magánállamról mindenkinek tudnia kell.

HAZA, VAGY HALÁL! Hasta siempre commandante Che!

MIÉRT ROHAD AZ EGÉSZSÉGÜGY?